
The Organization: Savor the Flavor (1995)
A The Organization sajnálatosan rövid történetét pár évvel ezelőtt már felidéztem a csapat bemutatkozó albumáról szóló cikkemben (itt), úgyhogy ezt a részt nem nyújtanám hosszúra, […]
A The Organization sajnálatosan rövid történetét pár évvel ezelőtt már felidéztem a csapat bemutatkozó albumáról szóló cikkemben (itt), úgyhogy ezt a részt nem nyújtanám hosszúra, […]
Négy héten belül másodszor láttam a Mercyful Fate-et, ami színtiszta hedonizmus, ha figyelembe vesszük, hogy azt megelőzően – élőben – még soha nem találkoztam velük. […]
Könnyű helyzetben vagyok ezzel a cikkel. Egyrészt az előzményekről Dávid Laci és én is ejtettem már szót a The Ultra-Violence és a Frolic Through the […]
Albumszavazásainkból jól látható, hogy a rajongók többségének a legtöbb zenekar esetében az első három-négy lemez a kedvence. És valóban, a bandák zöme karrierje elején hozza […]
A zenekart biztos nem kell bemutatni e sorok olvasóinak, hiszen az egyik legrégebbi, 1982 óta létező Bay Area-i formációról van szó. Sajnos 1991-ben feloszlásra kényszerültek, […]
Előzetesen úgy terveztem, hogy kihagyom ezt a bulit. A Death Angel-t tavaly láttam ugyanitt, az Exodus-t két éve a Dürerben, a Sodom pedig – az […]
Néhány kép a tegnapi, Barba Negra-beli Death Angel koncertről. A Sodom- és Exodus-fotók délután, a beszámoló holnap érkezik. (fotók: Coly)
Ha a Death Angel neve kerül szóba, fix, hogy mindenkinek azonnal a The Ultra-Violence vagy az Act III lemezek jutnak eszébe. Azok az anyagok „klasszikus” […]
Ha láttuk is már a fenti csapatokat élőben, egy ilyen programra nem lehetett nemet mondani. Népünnepély volt ez, amelyre kisebb-nagyobb baráti társaságok mozdultak meg, szereztek […]
Egy apró élmény a mostani képsorozathoz: a közönség első soraiban jó néhányan szinte vérre menő küzdelmet folytatnak egy-egy relikviáért: setlist-ért, pengetőért, dobverőért. Jómagam soha nem […]
Interview with Andy Galeon, ex-drummer of Death Angel Death Angel – originally formed as Dark Fury – was the youngest band in the Bay Area […]
Úgy gondolom, érdekes vitaalap lehetne a „mi történt volna, ha a Metallica 1982-ben nem teszi át a székhelyét Los Angeles-ből San Franciscó-ba?” téma. Ma már […]
– tettük fel egymásnak a kérdést még általánosban, vagyis a ’70-es évek végén, ’80-as évek elején. Amikor egy kissé megkomolyodtunk, már „Beatles vagy Rolling Stones?”-ra, […]
Az egykori Death Angel-muzsikusok további életútját kutató cikkem kapcsán a Facebook-on írtam Andy Galeon-nak, hogy segítsen a helyükre tenni a még hiányzó részleteket. Sokáig nem […]
Mindhárom filippínó srác a Death Angel 1982-es megalapítói közé tartozik. Mint ahogy azt jól tudjuk, a ritmusgitáros Gus és a basszusgitáros Dennis testvérek, a dobos […]
Copyright © 2025 | WordPress Theme by MH Themes