
The Stone, Dying Wish
Azt egy másik cikkben mesélhetném el, miért alakult úgy, hogy az életemben és a gyűjteményemben is alulreprezentáltak a hazai zenekarok. Amit abból most ide kopipésztelnék, […]
Azt egy másik cikkben mesélhetném el, miért alakult úgy, hogy az életemben és a gyűjteményemben is alulreprezentáltak a hazai zenekarok. Amit abból most ide kopipésztelnék, […]
Alkalmi kollégánk, Gyarmathy István 2017-ben már írt a brit csapat diszkográfiájában a 20. századot lezáró alkotásról, a Paradise Lost törzsközönségéből finoman szólva is vegyes reakciókat […]
Egy barátom haverjának köszönhetően az ezredforduló környékén új beszerzési forrás nyílt meg előttem, így amellett, hogy továbbra is vettem – a műsoros kazetták helyett most […]
Rég hallgattam mai füllel – ebbe a rovatba szánt – régi zenéket. Úgy gondolom, nem árt újra elmondani: ezekkel a cikkekkel nem az a célom, […]
Nem ismerem a teljes AC/DC- és Scorpions-életművet, de amit igen, az alapján gyanítom: az alábbi két album az említett zenekarok halványabb korszakában született, az egyszeri […]
Dave Mustaine csapata elég hamar, az első (két) album megjelenését követően a kedvenceim közé emelkedett, és zenei univerzumom egyik alapzenekarává vált. Később az 1994-es Youthanasia […]
Ma egy kétfogásos degusztációs menüt terveztem feltálalni, egy habkönnyű elő- és egy laktató főétellel, ám egyikükről kiderült, hogy nem az, amiként emlékeztem rá. Guano Apes: […]
A mai cikkemben szereplő mindkét lemezt már megjelenését követően beszereztem, hallgattam is, aztán valahogy „lemaradtak útközben”, eltűntek a gyűjteményemből. Nézzük, mi lehetett ennek az oka! […]
Az amerikai nu metal csapattal ez volt az első és mindmáig utolsó randevúm, a skót Almighty-val mentem még egy kört, és csak azt követően fordítottam […]
Vinnie Paul-ék hetedik stúdióalbuma, a Far Beyond Driven sokáig fordulópontot jelentett a csapattal való kapcsolatomban: ezt meghallgatva döntöttem úgy, hogy onnantól nem vagyok kíváncsi a […]
Ma két olyan lemezről ejtek szót, amelyek annak idején elakadást, eltávolodást eredményeztek az érintett bandákkal való kapcsolatomban. Anthrax: Sound of White Noise (1993) Az Anthrax […]
Ma két egykori műsoros kazettámat veszem elő a képzeletbeli papírdoboz mélyéről. A Nuclear Assaulttól sokáig ez volt az utolsó anyag, amit megszereztem, a Coronertől pedig […]
A fenti zenekaroktól ez alkalommal két-két lemez kerül terítékre. A PW esetében ezek inkább „még nem”, Geoff Tate-ék kapcsán pedig „már nem” albumok. Mindegyiket teljes […]
Ebben a rovatban összesen mintegy 40-60 albumot hallgatok (majd) meg mai füllel, és kisebb kilengésekkel nagyjából kronologikus sorrendben haladok. Úgy alakult, hogy ma három 1990-es […]
Az alábbiakban három olyan albumról írok, amelyek megvoltak, többször is hallgattam őket, ám mivel akkor nem igazán tetszettek, jó pár évvel ezelőtt megváltam tőlük. Azonban […]
Copyright © 2023 | WordPress Theme by MH Themes