Koncertbeszámolók.

Possessed – Dürer Kert, 2017. augusztus 7.
Az egész este egy hatalmas szopásnak indult. Leszervezett interjú 17-18 óra között Jeff Becerra-val, erre a helyszínen közlik velünk, hogy emberünk csak 22 óra után […]
Koncertbeszámolók.
Az egész este egy hatalmas szopásnak indult. Leszervezett interjú 17-18 óra között Jeff Becerra-val, erre a helyszínen közlik velünk, hogy emberünk csak 22 óra után […]
Két vég között egy kezdet – summázhatnám a csütörtöki estét zeneileg és talán egy kicsit érzelmileg is, de ne siessünk ennyire előre! Nem volt könnyű […]
Elfogult vagyok, ugyanakkor elfogódott is. Elfogult, mert az Anthrax tényleg az egyik kedvenc zenekarom: nem olyan, amit csak úgy szeretek, hanem az egyik legkedvencebb. Rengeteg […]
Először azt akartam írni, hogy láttam a világ egyik legjobb együttesét, ami akár túlzónak is tűnhet azok számára, akik nem voltak ott vasárnap a Papp […]
Nem szeretem azt a szót használni, hogy „bakancslista”. Kedvenc zenekarommal kapcsolatban azonban kivételt teszek. Rajta voltak, mivel eddig még nem jártam Mastodon-koncerten, de most végre […]
A Havok Európa-turnéjának idén sem sikerült elérnie kis hazánkat, holott a müncheni (április 17.) és a bécsi (április 19.) fellépés között jól észrevehető szünnap tátongott, […]
Talán többek számára is érthetetlen lehet, amikor valaki sok ezer forintért megveszi a gyakorlatilag egy kisebb fesztiválra szóló jegyét, és nem elkésik, semmi nem hátráltatja, […]
A Cadaveres honlapját nézegetve jutott a birtokomba az az információ, hogy a csapat március végén fellép a szombathelyi klubban. Részemről nem volt kérdés, hogy megtekintsem […]
Bevallom, az utóbbi pár évben tisztességes fotel-rockerré váltam, nem igazán jártam koncertekre. Mentségemre szóljon, hogy család, két kisgyerek mellett már nem olyan egyszerű elmenni. Egyrészt […]
Ezt az estét megelőzően 2013 júliusában, a Budapest Parkban láttam Scott Ian-éket. Mondhatni, nem is volt olyan régen, azonban egy olyan csábító ajánlatra, mint hogy […]
Copyright © 2023 | WordPress Theme by MH Themes