A német Witchburner nem akarta és nem is akarja megváltani a metal világát. Nem érdekli őket, hogy mi a trendi, és az sem, hogy milyen zenével tudnák növelni a hallgatótáborukat. Megmondom kerek perec, hogy ez az album semmitől sem különleges vagy szájat táttató. Akkor miért írok róla? Hát azért, mert egyszerűen jólesik hallgatni, na meg azért, mert ez itt a Házi kedvencek rovat, és fülbetűnő bizonyítéka annak, hogy mi nem csak a mainstream bandák alkotásairól írt véleményünket osztjuk meg a kedves olvasókkal.
A Witchburner a Fulda névre keresztelt városkában alakult 1992-ben, amely arról híres, hogy a középkorban a műveltség egyik fő gócpontja volt. A város Magyarországgal is összeköthető, hiszen a török hódoltság után nagy számban telepedtek le Fulda környékéről származó németek Baranya megyében, főként a Pécs és Mohács közötti falvakban. Na, de ez nem történelemóra, úgyhogy térjünk vissza a bandára!
Mint már említettem, újdonságot teremtő hegyomlásra senki ne számítson, viszont kapunk egy jó thrash alkotást, amely a hangerőgomb ütközésig történő tekerésével remek partner egy toroklocsolgató baráti összejövetelen. Ez kérem, totális old school cucc! A dalok, a hangzás, a borító, a tagok fizimiskája mind-mind a ’80-as évekbe repíti vissza az embert, s aki nem akar mást, csak nosztalgiázni egyet, annak tökéletes segítség ehhez a Blood of Witches. Gondolom, az együttest alkotó zenészek, Sinon Seegel gitáros, Andy Süss basszer, Marcel gitáros, Felix Darnieder dobos és Andy Metallic Mayhem énekes sem akart mást, mint jól érezni magát és tisztelegni a stílus fénykora előtt. Simán beszélhetünk fanatizmusról, ugyanis ez az alkotás már az ötödik albumuk volt, és egy lépéssel sem tértek le az általuk megkezdett útról. Csak thrash és más semmi!
Egyébként a német muzsikusok eddig hét nagylemezt jelentettek meg, de nekem ez a legnagyobb kedvencem közülük. Itt valahogy jól elkapták a fonalat, és a 37 perces játékidőbe tíz darab intenzív, adrenalinnal csurig töltött, fejrázásra késztető ökölcsapást pakoltak bele. Kicsit használt, magas szárú sportcipő szagú, kicsit pókhálós, kicsit megőszült fanszőrzetű, viszont jó tapadási képességű és magas sejtszámú, sörszagú thrash ejakulátum a javából!
A gyors tempó alap, és ezt csak nagyon ritkán törik meg, akkor, amikor egy kicsit kilihegik magukat. Folyamatos középvágtázás csak a zárótételben van, ami simán lehetne egy Motörhead nóta is. Gondolom, nem véletlen, hogy a Rock ‘n’ Roller címre hallgat! HEHE!! Be kell vallanom, nekem is sokszor le kellett pörgetnem, mire a szerzemények között különbséget tudtam tenni, de mégsem állíthatom, hogy túlságosan egysíkú volna az album. Ez más lemezekkel is megesik, amelyeken szinte végig megy a szélsebes tekerés. Amúgy is, itt a feeling és a jókedv a lényeg, ami minden old school megszállott számára garantált. Ez, kérem, tornaóra és nem technika, még ha így, 50 felé már vigyáznom kell a szobában való pogózással. Pláne, ha bő szárú alsógatyában nyomom, mert az idő múlásának köszönhetően a térdemhez egyre közelebb nyújtózkodó herezacskóm könnyen kicsusszan és a nagy kilengésnek köszönhetően veszélyt jelent a fali polcon elhelyezett dísztárgyakra, CD-kre és gyógyszeres üvegekre.
A lemezt 2007 elején rögzítették a Witching Hour stúdióban, és a sound teljesen rendben van. Na, most nézem: a Witchburner a Blood of Witches albumát a Witching Hour stúdióban! Ennyi boszorkány még Óz birodalmában sincs! HEHE!!
A lemez külleme szintén az ősök világába repíti vissza a hallgatót. A logó és a frontborító is a régi időket idézi; utóbbin egyik legkritikusabb olvasónk, Csizmadia Vilmos látható, aki hóhérnak öltözve készül lefejezni Liptai Claudiát, miután az bevallotta, hogy szereti a hörgős nótafákat! HEHE!! Na, hát mi kell még? Szerintem semmi!! Ha egy belevaló, minden végtagodat megmozgató old school thrash metal albumot szeretnél meghallgatni, miközben söröskupakokból, valamint Sodom-, Kreator- és Destruction-kitűzőkből összeállított csapatokkal rendeztek gombfoci bajnokságot a haverokkal, akkor a Blood of Witches feltétlenül legyen kéznél!
Leave a Reply