Van egy rossz és egy jó hírem…

Kedves olvasók!

Minden történetnek van eleje és vége. A magam részéről szeretem, ha a befejezés kerek, megnyugtató, nem maradnak elvarratlan szálak, és minden oldalról jó érzés övezi. Amikor napra pontosan hat évvel ezelőtt elindítottam ezt az oldalt, fogalmam sem volt arról, hogy meddig fogom csinálni és mi lesz belőle. Szerettem volna néhány régi anyagot és emléket megosztani a nyilvánossággal, plusz teret engedni grafomániámnak, megadni magamnak a lehetőséget, hogy megírhassam a gondolataimat lemezekről, koncertekről.

Az elmúlt évek során csapatunk körülbelül húszfős baráti társasággá bővült, követőink száma pedig csaknem háromezer. Az oldalon néhány előre tervezett,/bejelentett alkalomtól eltekintve minden nap megjelent legalább egy cikk, ami nemcsak a szerzőtől, hanem tőlem mint szerkesztőtől is több-kevesebb idő- és energiaráfordítást követelt. A körülményeim azonban, mint sok más emberé is, változtak. Új feladatok találtak meg, és az élet más területein is vannak terveim. A szerkesztőségen belül már többször felvetettem, hogy a jövőben nem szeretnék a lap szerkesztésével foglalkozni, csupán szerzőként lennék jelen az oldalon. A megoldást végül ebben az évben sikerült megtalálnunk.

A cél az volt, hogy ez a jó kis csapat ne széledjen szét és benneteket se hagyjunk cserben. Éppen ezért a magazin tovább működik, ám némileg megváltozott néven. Ennek oka, hogy a rattle.hu-nak én vagyok a tulajdonosa, és ebből eredően jogilag is a felelős mindazért, ami az oldalon történik. Mivel a váltást követően egyáltalán nem folynék bele abba, hogy mi kerül fel a honlapra, nem tudom és nem is akarom vállalni érte a felelősséget. Így aztán – a szerkesztőség tagjainak szavazata alapján – 2023. január elejétől Rattle A.D.-ként folytatjuk, és a rattlead.hu domainnév alatt, illetve az ehhez tartozó új Facebook-oldalon érhettek el bennünket. A folyamatosságot a neveknek ez a hasonlósága és maga a stáb biztosítja; a dizájn változik, az oldal szerkesztője pedig Reaper kollégám lesz, aki már eddig is sok területen hozzájárult a gépezet működtetéséhez.

Az új oldalak elindulását követően (mintegy archívumként) a régiek is tovább élnek majd, de nem kerül fel rájuk új tartalom. Reméljük, a váltás a ti kedveteket sem veszi el attól, hogy továbbra is kövessetek, olvassatok bennünket. Amit főszerkesztőként, a váltás apropóján szeretnék megköszönni kollégáimnak, az a lelkesedésük, a cikkekbe fektetett tudásuk és energiájuk. Nektek, olvasóknak pedig hogy folyamatosan mellettünk álltatok, hogy észrevételeitekkel, építő jellegű kritikáitokkal és ötleteitekkel segítettétek a munkánkat. Valamint, és talán ezt tartom az elmúlt hat év év egyik legnagyobb eredményének, hogy – egy-két kivételt leszámítva – végig sikerült kulturált hangnemben kommunikálni egymással, tiszteletben tartani a másik véleményét. Remélem, hogy ez a Rattle A.D. hasábjain sem lesz másként.

Reaper kollégámnak kitartást a koordinátori szerephez, nektek és magunknak pedig a jövőben is sok jó zenét és emlékezetes koncertet kívánok!

Coly

About Coly 1251 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

3 Comments

1 Trackback / Pingback

  1. Utolsó – Rattle Inc.

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*