Szerkesztőségünk kedvencei voltak (Top 10-es listáink)

Az év során talán ez a legjobban várt közös produkciónk: mi is kíváncsiak vagyunk egymás legnagyobb kedvenceire, és nyilván az olvasót is érdekli, hogy milyen zenei ízlésű emberek írják ezt a lapot. Itt mindent lehet: elölről hátra és hátulról előrefelé haladva felsorolni a toplistás lemezeket, nem rangsorolni, csupán közös karámba terelni kedvenceinket, mindenféle kommentár nélkül közzétenni a listát vagy éppen terjedelmes litániát írni mellé, sőt, még 12 albumot is lehet említeni a tíz helyett. 🙂 Íme, szerkesztőségünk tagjainak favoritjai:

BÁRSONY PÉTER:

Mindig szeretem mások év végi listáit olvasgatni, a sajátom összeállítása viszont kihívás számomra. Kiválasztani a tíz legjobbat – ez még nem is akkora feladat, de aztán ezt a tízet rangsorolni… na, itt szoktam elvérezni. Ha valakit az első helyre teszek, az azt sugallja, hogy – ha egy picivel is, de – jobb, mondjuk, a tizediknél, pedig ez nem így van. Pillanatnyilag lehet, hogy jobban tetszik, de egy másik alkalommal talán helyet cserélne az első az utolsóval, és persze a közéjük szorult másik nyolc is hullámzó érzelmek mentén váltogatná a pozícióját – mert ezen a szinten már nem a jók közül kerülnek ki a legjobbak, hanem vannak a befutók, akiknek neve bármilyen helyen jelenjen is meg a kijelzőn, aranymedált kapnak a nyakukba – szerintem jogosan. Van tehát tíz nyerő, összeszorulva mind a dobogó legfelső fokán, én pedig (jobb ötlet híján) tornasorba – vagyis abc-rendbe – állítottam őket, nehogy egyikük is azt érezze, kevésbé van szeretve, mint a többi.

1. Blut Aus Nord: Disharmonium – Undreamable Abysses

Ez a lemez először olyan volt számomra, mintha szögesdrótból készült milánóit kellett volna magamba tuszkolnom, de nem sokkal később már imádtam – és azóta egyre jobban. (A receptjét itt találod.) Nehezen lehet vele kapcsolatban szépségről beszélni, pedig az – csak ez a szépségnek a fonákja: egy gammasugárzással világító fekete lyuk. Nem könnyen idomítható jószág, a vállalkozó szelleműek útitársa.

2. Crippled Black Phoenix: Banefyre

A 2016-os Bronze lemezük óta imádom őket. Azt a fajta „post” kategória alá söpörhető, de megfoghatatlan dark/rock/metal zenét játsszák, amiről süt az átgondoltság és a kifinomultság. Én a zene mágikus szintjének szoktam nevezni azt a közeget, ahol a CBP otthonosan mozog, és a Banefyre (a maga monstre hosszával) végig ezt a képzetemet erősíti.

3. Deathspell Omega: The Long Defeat

Ezt a lemezt már korábban kiveséztem (itt). Most csak annyit: nézd meg a borítóját, és próbáld magadban a képet átkonvertálni zenévé. Hát nem csodálatos?

4. E-L-R: Vexier

A svájci E-L-R már első lemezével is közel került hozzám, ezzel pedig még inkább. Őszi színek jutnak róla az eszembe, és harmattól nyirkos falevelek – meg egy patás természetisten, aki nesztelenül suhanva az avar fölött, lángot visz az éjszakába – és itt meglesheted, miféle szellemeket idéz meg vele.

5. Nygmalion: Deluminate

Ehhez nincsenek plusz érveim, mint amiket itt elmondtam.

6. Shape of Despair: Return to the Void

A Shape of Despair minden albuma az elmúlás szépségének hangokba öntött emlékműve – ez is. A funeral doom eme alapcsapatánál kevesen tudják ezt jobban csinálni. Egyórányi hipnózis és lebegés tudatalattink eseményhorizontja fölött.

7. The Nest: Her True Nature

Az, hogy ez a Wolvennest deluxe változatának a zenéje, már eleve erre a listára predesztinálja, az pedig még inkább, hogy ez a szeánszuk is jól sikerült. Ha tudni akarod miért, húzz egy tarot kártyát (innen)!

8. The Otolith: Folium Limina

Erről az albumról már készül a cikk, amit itt és most nem fogok szétspoilerezni. 🙂

9. Venus Principle: Stand in Your Light

Ez a csapat a Crippled Black Phoenix-et megjárt tagokból áll, lemezük pedig a post, a progresszív, a rock és a metal csillagképei között a végtelent veszi célba – némi CBP-áthallással. Impresszív és változatos anyag, erős érv a rockzene mindenhatósága mellett.

10. Voivod: Synchro Anarchy

Ennek a lemeznek minden Voivod-rajongó szívében kell, hogy legyen hely, még ha nem is a trónus közvetlen közelében. (Nálunk itt találod.) Számomra a mostani – Piggy nélküli – Voivod is AZ (!) a Voivod, amit annak idején megszerettem. A zseni-korszakukon nyilván ők is túl vannak már, de a halhatatlan nyolcvanas évek is csak egyszer volt, és nem lesz többé.

BUGA B:

2022 két okból is csodálatos év volt számomra zenei szempontból: végre sokkal, de sokkal több zenét hallgathattam, és sok-sok régi nagy kedvencem adott ki új anyagot, rengeteg koncerttel fűszerezve. Nem is húzom az időt, lássuk, kik fértek fel az első tíz helyre!

1. Kreator: Hate Über Alles

Az első hely nem is lehetett kérdéses, a Kreator mindig is első volt nálam, és az is marad. Főleg, hogy az új lemez igen erősre sikeredett, szinte hibátlan darab. A Kreator még mindig a legnagyobbak között van, ez nem is lehet kétséges.

2. Blind Guardian: The God Machine

Ezzel az albummal ismét visszatértünk egymáshoz a Blind Guardian-nel: szinte hibátlan, csodás alkotás, nagy ívű dallamokkal. Még Majka is szeret róla egy számot!

3. Nekrogoblikon: The Fundamental Slimes and Humours

Ez a Nekrogoblikon-album elég nehezen adta meg magát nekem, de azóta gyakori vendége a fülemnek. Idén is nagyot ugrottak minőségben a srácok.

4. Jungle Rot: A Call to Arms

Régóta szeretgetem a Jungle Rotot, ez a lemezük is letaglózott, csak ajánlani tudom minden death metal rajongónak.

5. Crisix: Full HD

Az év meglepetései a számomra. Élőben is találkoztunk, várom a folytatást. Fiatalos, lendületes thrash/mosh, erre van szüksége a világnak.

6. Dynazty: Final Advent

Az utóbbi egy-két évben nagy-nagy kedvenccé nőtték ki magukat nálam a srácok; érzem én, hogy ez a lemez jelenti majd számukra az áttörést. A jövő évi koncertre már be van tárazva a jegy!

7. Rammstein: Zeit

Ez sem egy könnyen befogadható album, de a tavaszi prágai koncert átlendített a kezdeti fanyalgásomon, és kijelenthetem, hogy megint minőséget kaptam a Rammstein-tól.

8. Megadeth: The Sick, the Dying… and the Dead!

Jó régen volt, amikor utoljára elégedett lehettem egy Megadeth-alkotással. Na, ez olyan cucc: Dave régi fényében fröcsög, és idén végre, életemben először élőben is láthattam a bandát. Avokádó nem volt.

9. Behemoth: Opvs Contra Natvram

A szokott minőség. Le nem taglózott, de ezúttal is van egy pár felejthetetlen nóta. Ők is megvoltak élőben.

10. Arch Enemy: Deceivers

Az eggyel korábbi albummal nem tudtam mit kezdeni, ez viszont most betalált nálam. Meg nem újult a zenekart, azt viszont hozták, amiben jók.

Még egy megjegyzés: Most nézem, hogy a tízes listámról a Jungle Rot kivételével mindenkit láttam élőben is. Juhé, ilyen évet akarok jövőre is!

És még egy megjegyzés: olyan nevek maradtak le a listámról, mint a Destruction, a Voivod, az Electric Callboy vagy a Tankard. Közben pedig 2023 is ígéretesnek tűnik, olyan nevekkel, mint az Obituary, az In Flames, az Avatar, a Holy Moses vagy Powerwolf. Nem rossz, nem rossz…

COLY:

Az alábbiak nem az év legjobb lemezei (amit a többség azoknak gondol), hanem amelyek 2022-ben a legközelebb kerültek hozzám, a legkellemesebb meglepetést okozták, amelyeket ma is a legszívesebben hallgatok, és amelyek a leginkább bemozdítanak.

Alestorm: Seventh Rum of a Seventh Rum

Felejtsük el egy pillanatra az idétlen imázst, és koncentráljunk a zenére! Hibátlan, vidám hangulatú slágercsokor a brit folk/power csapattól. A „lakodalmas” (pop)metal műfajában idén mindent visz! 🙂

Archaic: The Endgame Protocol

Kedvenc hazai lemezem, amiben „előéletünk” (az eggyel korábbi lemez rám gyakorolt hatása) és a csapattal idén készített interjú is közrejátszik. Persze a TEP ettől függetlenül is egy remek anyag, dallamos thrash – ahogy én szeretem.

Blind Illusion: Wrath of the Gods

A Rammstein, a Ghost vagy a Megadeth (akik lemaradtak a listámról) talán jobb anyagot adott ki idén, hozzám mégis ez a lemez áll közelebb – mindenekelőtt érzelmileg. Azt mondhatom, hogy figyelemmel követtem a világra jövetelét, emellett úgy dobtak vele nagyot Biedermannék, hogy a leheletnyi progresszivitás miatt jó adag ’80-as évekbeli fapadosság is maradt benne.

Crisix: Full HD

A kettővel ezelőtti From Blue to Black albummal ismertem meg őket, de azt gondolom, a mostani anyaggal szintet léptek, ráadásul mintha a szakma és a közönség is visszaigazolná ezt: egyre többet hallani róluk, egyre több fesztiválra kapnak meghívást. Extreme Fire Hazard, Full Hate Definition, Macarena Mosh, Beast, Boc de Biterna: dinamika, technika és dallamosság, számomra jelenleg ez a thrash non plus ultrája.

Eruption: Tellurian Rupture

A Sanctuary és a Nevermore legszebb hagyományaiból építkező thrash muzsika Szlovéniából. Több dallam, kevesebb progresszió – tökéletes kombináció.

Goldsmith: Of Sound and Fury

Stílushatárokat nem ismerő, modern heavy/thrash muzsika, némi Metallica-ízzel, de annál jóval dallamosabban.

Hëll Dëath: Beeraholic Bangers

Old school speed/thrash Belgiumból. A Bütcher találkozása a bespeedezett Motörhead-del: kő-egyszerű, zsigeri, lényegre törő.

Michael Schenker Group: Universal

Csaknem négy évtized (!) kihagyás után újra lelkesedni tudok egy MSG-albumért. Szokás szerint sztárparádé, ráadásul egytől egyig remek dalok sorakoznak a lemezen.

Spiritus Mortis: The Great Seal

„A szegény ember Candlemass-e”. 🙂 Meglehetősen súlyos, dallamos muzsika, nálam az év doom albuma. Már a hat évvel korábbi lemezüket is hallgattam, de nem emlékeztem, hogy ennyire jók. Talán mert akkor még nem voltak azok…

The Troops of Doom: Antichrist Reborn

A Celtic Frost találkozása a Slayerrel. Nekem idén ennél durvább anyagra nem is volt szükségem. Altar of Delusion, A Queda – dallamosságukban ínycsiklandó falatok, amelyekből a tömény intenzitás sem hiányzik. De a többi számra sincs panaszom.

GABRIELKISS:

1. Anvil: Impact Is Imminent

Sok régi kedvencem jelentkezett idén friss lemezzel, nem is volt könnyű feladat sorba rendezni őket. Az Anvil-nek azonban bérelt helye volt a dobogó tetején, hiszen végre-valahára élőben is sikerült elcsípnem őket, és ez a tény bizony jelentősen megtolta az Impact Is Imminent tetszési indexét. Magáról a lemezről nincs mit regélni: aki bírja Lipséket, az már úgyis rongyosra hallgatta, aki pedig nem, az nyilván ezúttal is nagy ívben elkerülte őket.

2. Satan: Earth Infernal

Ennek a zenekarnak a nyers, spontán zeneisége minden alkalommal lenyűgöz. Az pedig külön öröm számomra, hogy ezúttal sem hódoltak be a modern technikának, és megmaradtak annál a jó kis poros, csörömpölős hangzásnál, ami az újkori lemezeiket jellemzi. Ősi, ösztönös heavy metal, fölényes eleganciával elővezetve: ez a Satan.

3. Saxon: Carpe Diem

A heavy metal világának egyik legmegbízhatóbb bútordarabja idén is hozta megszokott erős formáját. A hangszeres szekció ezúttal is korát meghazudtoló keménységgel játszik, és jól hallhatóan Biff mester is extra energiákat mozgatott meg az új nóták feléneklése során. Az effajta öreg rocker kutyáktól már nyilván nem vár az ember új trükköket, ennek ellenére időről-időre még így is meg tudnak lepni bennünket lemezeik frissességével.

4. Axel Rudi Pell: Lost XXIII

Axel Rudi Pell számomra a legszimpatikusabb zenészek egyike. Nem keresi a nyilvánosságot, szépen elmolyolgat otthon a gitárjával, aztán előáll egy olyan lemezzel, amelynek hallatán az összes rajongó garantáltan megnyalja mind a tíz ujját. Johnny Gioeli énekes pedig évtizedek óta hűséges partnere ebben, akinek a hangja mára ugyanolyan alappillérét képezi a csapat hangzásának, mint Axel jellegzetes gitározása. Ezek ketten úgy látszik, képtelenek hibázni, ennek a Lost XXIII című, nagyon sokadik lemezük is ékes bizonyítéka.

5. Ozzy: Patient Number 9

Ozzy bácsit szeretjük, és kész. Igazából ennyi is elég lenne indoklásként, hogy miért is kerül fel az idei lemeze sokunk év végi listájára. De szerencsére nincs okunk a magyarázkodásra, mert az a nagy büdös helyzet, hogy a Patient Number 9 baromi erősre sikerült. Talán kicsit könnyedebb a hangvétele, mint a korábbi munkáinak, de így legalább jobban kidomborodnak a frankó énekdallamok. Ja, hogy az éneksávokat állítólag úgy kellett összekalapálni a stúdióban? Hadd válaszolják erre egyetlen szóval: afrancotérdekli.

6. Leatherwolf: Kill the Hunted

Bevallom, nehezen tudtam elképzelni, hogy valaha is tetszeni fog egy olyan Leatherwolf lemez, amin nem Michael Olivieri hangját hallom. A Kill the Hunted című visszatérő albumnak ezzel szemben nagyjából két percre volt szüksége ahhoz, hogy megnyerjem magának. Nem tudom, honnan akasztották le ezt a Keith Adamiak gyereket, mindenesetre keresve sem találhattak volna megfelelőbb utódot Olivieri helyére. Az már csak hab a tortán, hogy zeneileg is visszataláltak a klasszikus hangzásukhoz.

7. Venom Inc: There’s Only Black

Tudod, ez nem a Cronos-féle Venom, hanem a másik. A There’s Only Black című lemez egy fokkal talán még alpáribbra sikerült elődjénél, és ráadásul még jóval gyengében is szól annál. Visszafejlődés, ezt már szeretem! Ebben rejlik a Venom-szellemiség lényege: minimalista ős-thrash riffek, kalapáló dobok, és egy nonszensz okkult marhaságokat ordibáló tahó énekhang. Engem ezzel minden egyes alkalommal sikerül kilóra megvenniük.

8. Destruction: Diabolical

Az elnyűhetetlen német thrash legenda megmutatta, hogy Mike Sifringer után is van élet. Az újonnan érkezett gitárosok sikeresen leheltek új életet a kissé megfáradni látszó gépezetbe, és vizsgamunka gyanánt le is szállították az újkori Destruction egyik legerősebb anyagát. Ezzel a kiváló lemezzel nálam egy csapásra vissza is helyezték magukat a metal térképére.

9. Grave Digger: Symbol of Eternity

A Grave Digger aktuális lemezeinek mindig helyük lesz az év végi listámon, mivel egyszerűen képtelen vagyok csalódni ebben az ősrégi heavy metal intézményben. Az acélöntésben tisztességesen megőszült Chris Boltendahl még mindig tudja, hogy mitől döglik a légy, és szerencsére ezúttal sem akart változtatni a jól bevált formulán. De minek is tenné, hiszen ami az első ezer alkalommal jól működött, az ezeregyedszerre is működni fog. Megunhatatlan banda, megunhatatlan stílussal.

10. Deströyer 666: Never Surrender

Az idei év nagy felfedezettje. Nem sokat vártam ettől a lemeztől, ám K.K. Warslut és kompániája egy olyan erős anyagot hozott össze, amely egész egyszerűen helyet követelt magának a listán. Ma már jóval letisztultabb zenét játszanak, mint a korai időkben, aminek köszönhetően talán a rajongótábor egy része is le fog cserélődni. A blackerek szép lassan átadják majd a helyüket a heavy/speed metal arcoknak, többek között nekem is. Ígéretes banda, csak nehogy legközelebb hátraarcot csináljanak!

JOHN QUAIL:

Nehéz ügy, mint mindig! 🙂 A Top 20 könnyebb volna, mert így kiesnek belőle olyan kiváló idei albumok, mint a The God Machine a Blind Guardian-től, a The Final Battle a Stryper-től, a The Great Heathen Army az Amon Amarthtól, a Deceivers az Arch Enemy-től, a Dis Morta a Toxiktól, de említhetném az új Tad Morose-t, a Riot Cityt, a Grimnert, vagy az igen jól (és ismét viccesre) sikerült Alestorm albumot is. Az Aska énekesével felálló Cloven Hoof is hatalmasat fut évek óta, ahogy a Civil War Nils Patrik Johansson távozását követően sem gyenge. Említésre méltó még a kalózkodó Visions of Atlantis (nálunk is remek koncertet adtak ősszel), de a most kijött Queensryche albumot is szívesen pörgetem.

2022-ben nálam Ozzy vitte a pálmát, nem csupán mint rangidős, hanem a leghangulatosabb lemez megjelentetőjeként is. A Kreator mindig magasra teszi a lécet, amelyet ismét megugrott. A napokban 55. évét betöltött Mille Petrozza jobb, mint valaha. A Destruction vérfrissítése az új gitárossal nagyon betalált. A Diabolicalt pont olyan szívesen hallgatom Schmier-éktől, mint a régi klasszikusokat.

Úgy tűnik, Tobias Sammet a nálam hosszú ideje gyengébben muzsikáló, talán 2020 óta ezért is jégre tett Edguy helyett az Avantasia projektre koncentrál. A Brian Ross vezette Satan abszolút befutó NWOBHM kategóriában, a húsz legjobb közé szorítva ezzel az új Saxon albumot, amely szintén méregerős lett. Leather Leone újra a korai Chastain szellemiségében tündököl, de az Amorphis, a Candlemass és Megadave is kitett magáért. Tehát a 2022-es Top 10 nálam a következő (Ozzy cucca vitathatatlan számomra, az alatt a hangulattól függően variálható sorrendben):

1. Ozzy Osbourne: Patient Number 9
2. Kreator: Hate Über Alles
3. Satan: Earth Infernal
4. Leather: We Are the Chosen
5. Amorphis: Halo
6. Destruction: Diabolical
7. Candlemass: Sweet Evil Sun
8. Threshold: Dividing Lines
9. Avantasia: A Paranormal Evening with the Moonflower Society
10. Megadeth: The Sick, the Dying… and the Dead!

LAQ:

10. Soulfly: Totem

Na, hát azért Cavaleráék is adtak ki idén albumot, ne feledkezzünk meg róla! Nekem a Morbid Visions óta az egyik kedvenc gitáros frontemberem, és úgy gondolom, a mai napig nem koptak meg az érdemei. Massimiliano ennyi lemezzel a háta mögött már sok újat nem mutat, de még mindig hiteles tud maradni, és kiégettnek semmiképpen nem nevezhető.

9. Darkthrone: Astral Fortress

Az igazi meglepigyáros norvég banda, akik szinte minden újabb lemezükkel képesek megújulni. Szerencsére eddig még befogadható maradt a produktum, olyannyira, hogy a listámra is felkerültek. Jó kis primkó death/black/doom/stoner nem is tudom, micsoda.

8. Cult of Luna: The Long Road North

Skandináviában maradva jöjjön egy másik nagy kedvenc Svédországból! A srácok idén is egy nagyon jó kis atmoszferikus doom/sludge lemezzel örvendeztettek meg bennünket. Sok ilyet még!

7. Candlemass: Sweet Evil Sun

Nem tudok kikeveredni északról. 🙂 Talán nem véletlen, hogy erről a tájékról jönnek a legjobb anyagok… Hamisítatlan doom a javából. Messiah hangja azért még mindig hiányzik egy kicsit, de így is nagyon üt.

6. Bloodywood: Rakshak

Az indiai Korn. Na jó, ne legyünk ennyire provokatívak. Számomra az idei év egyik kellemes újdonsága volt ez a lemez. Nem mondhatnám, hogy nagy fogyasztója voltam eddig az indiai (rap) metal zenének, ezért őket sem ismertem, pedig 2016-ban alakultak. Mondjuk, ez az első nagylemezük.

5. Rammstein: Zeit

A Rammstein az Rammstein, na. Pont és kész. Lehet, hogy nem ez az anyaguk a legfényesebb kés a fiókban, de nálam nem nagyon tudnak mellélőni. Kezdettől fogva a rajongójuk vagyok, nagyon durvát kellene lépniük ahhoz, hogy elforduljak tőlük. Ezen a lemezen is, mint mindegyiken, vannak jó pillanatok (és kevésbé jók is).

4. Maceration: It Never Ends

Nálam az idei év old school death metal meglepetés albuma Dániából. Stílusban a Death Leprosy lemezének vonalát viszi, profi dalokkal és hangzással.

3. Abbath: Dread Reaver

Abbath-rajongó voltam, vagyok és az a gyanúm, hogy most már erre a kis időre leszek is. Immortal-béli önmagát bár nem éri utol, de azért megközelíti. Egyben az is igaz, hogy az előző két albuma jobban sikerült. Ettől függetlenül ez a lemez is remek alkotás, jólesik hallgatni.

2. Krisiun: Mortem Solis

Az ezüstérmes a brazil tech-death metal király, amely idén mindenki örömére egy nagyon kellemes anyaggal rukkolt elő. A ’90-ben alakult zenekar immáron tizenkettedik albuma ez. 17 éve (akkor jelent meg első nagylemezük, a Black Force Domain) tolják kíméletlenül az arcunkba a vérpezsdítő muzsikát. Csak így tovább!

1. Mare Infinitum: Cryosleep

A dobogó tetején egy orosz zenekar Moszkvából. Idén ők fogtak meg leginkább a mezőnyből. A 2010-ben alakult csapat az atmoszferikus doom/death metalban találta meg a helyét. Szintetizátor, női ének, hörgés, szomorkás ízek jellemzik az anyagot. Minden jó egy helyen. Nem tagadom, kell hozzá a megfelelő hangulat, de ha az megvan, akkor nagyon betalál.

MAJKA:

Mivel decemberre hajlamos vagyok elfelejteni, hogy mit hallgattam januárban, idén ahhoz a ravasz cselhez folyamodtam, hogy elővettem a Spotify által összeszedett éves listámat, hogy senki ne maradjon ki, és szem ne maradjon szárazon. Ja, és nem bántam meg semmit!

Lássuk hát:

10. Machine Head: Of Kingdom and Crown

Amennyire vártam a kislemezek alapján, ahhoz képest csalódás. Amennyit hallgattam róla pár számot (főleg: Choke on the Ashes of Your Hate, Become the Firestorm), viszont azt mutatja, csak betalált valamennyire. Vagyis beesett a tizedik helyre a listámon, ami nagy megtiszteltetés, hiszen az én listámról van szó.

9. Amorphis: Halo

A liftzene-metál mestereinek új albuma tökéletes háttérzene főzéshez, munkához és más ilyesmihez. Komolyra fordítva a szót, nagyon jól megírt dalok vannak az albumon, és hát rajta van a listán, tehát sokat hallgattam, ami azt jelenti, hogy tetszik. És tudjátok, miért tetszik? Mert jó!

8. Arch Enemy: Deceivers

Az extrém metal abszolút mainstreamje, a gyerekbarát death metal. Sokat hallgattam, de a koncerten rájöttem, hogy ez a zenekar elkészítette a metal Zizi bolygót, egy gyerekeknek való meselemezt, amit lehetetlen komolyan venni. Kár érte, mert van egy sor bombajó szám a lemezen, a Sunset over the Empire pedig ezek közül is kiemelkedik. Óvodai altatáshoz tökéletes album.

7. Rammstein: Zeit

Tudom, hogy divatos leszólni ezt a lemezt, de nekem szabad szeretnem, mert én nem vagyok alapból Rammstein-rajongó. A korábbi dolgaikat a legnagyobb slágerek kivételével alig hallgattam, ezt viszont sokat. Részben a prágai koncert miatt, de utána is. Jó számok ezek, na, és még németül is vannak!

6. Traitor: Exiled to the Surface

Old school thrash metal Németországból, semmi újdonság, semmi fakszni. Nekem ennyi elég, én elvagyok ezzel, a George Michael-feldolgozás pedig marha nagy geg, csodálatos: „So I’m never gonna mosh again / The way I moshed with you…”

5. Sisters of Suffocation: Eradication

Őket korábban nem hallgattam, és nem is ismertem. Azt hiszem, a Spotify algoritmusa dobta elém a Buried in the Crowd című számot, és ennek hatására hallgattam meg az egész lemezt. Brutális darálás, de minden számban van valami csavar: egy vokál, egy intró, vagy valami. Nagyon bejött.

4. Tankard: Pavlov’s Dawgs

Elsőre Gerre hangját alig ismertem meg, gondoltam, eltűnt a gigantikus sörhasával együtt, de aztán rájöttem, hogy ez egy tök jól összerakott, magas szinten feljátszott és modern thrash metal lemez. A Beerbarians, az Ex-Fluencer vagy a Diary of a Nihilist nagyon jó számok, szóval egészségetekre!

3. Megadeth: The Sick, the Dying… and the Dead!

Nagyon jó lett, bár nekem az előző album is tetszett. És Mustaine ugyanaz a tahó, aki volt, amit nyáron élőben is szerencsém volt megtekinteni a madridi operafesztiválon (itt írtunk róla). De tényleg jó a lemez: a címadó szám, a Night Stalkers, a Soldier On! vagy a Dogs of Chernobyl mind nagyon ütősek lettek.

2. Parkway Drive: Darker Still

Mint sokakat a szerkesztőségben, engem is megvettek az ausztrálok. Slágerek, dallamok, populáris és mégis egyedi – ilyen lett ez a lemez, és ezen még az énekes antipatikus fizimiskája sem tud változtatni. 2022-ben a Ground Zero volt a legtöbbet hallgatott dal a részemről.

1. Kreator: Hate Übes Alles

Tökéletes cím, nagyszerű számok, egy fantasztikus budapesti koncert. A 2022-es év egyértelmű csúcsa a mulatós lakossági thrash metal újabb mesterműve, de erről itt bővebben is olvashattok.

MÁCSAI DANI:

Hát ez az idő is eljött… Nagyon izgalmas és kalandos évet tudhatok magam mögött, nemcsak zenészként, hanem zenerajongóként is. 2022 lemezek terén is igen erős volt, de sajna csak 10 albumot emelhetek ki, amelyek a részemről megérdemlik a kiemelt figyelmet és elismerést. Habár sok ember számára egy picit egyoldalúnak fog tűnni a listám, és valamilyen szinten igazat is adok nekik, de itt leginkább azt vettem számításba, hogy mely lemezek pörögtek nálam a legtöbbet a megjelenésük óta, és mekkora hatással voltak rám minden egyes meghallgatással.

Szóval akkor itt az én Top 10-em:

10. Korn: Requiem

Talán ezen senki nem lepődik meg, de a Korn Requiem lemeze szabályos telitalálat volt számomra, hangulata tekintetében és kevésbé “kornosságával”, ami egy igazán üde foltnak bizonyult a csapat egy picivel depressziósabb lemezei között. Viszont a hangzás és zenei tematika továbbra is Korn, és mindegyik nótájukkal megvettek kilóra.

9. Shadow of Intent: Elegy

Ha létezik olyan deathcore lemez, amelyet év eleje óta hallgatok, és pusztán grandiózussága és remek zenei szerkezete miatt érdemli meg, hogy a listámra kerüljön, az az Elegy! Remek dalok még remekebb szimfonikus aláfestésekkel, amiket még Hans Zimmer is megirigyelhetne.

8. Fozzy: Boombox

Igazi kakukktojásnak minősül a listámon, de ember… Ahogy Szénégető Richárd is ecsetelte nekem: pimaszmód slágeresek a dalok! És maximálisan egyet kell értenem vele. Chris Jericho bandája szabályosan beleette magát az agyamba Boombox lemezével, és én is csak ámulok és bámulok, amikor a munkahelyemen sorban énekelem a lemez összes dalának minden passzusát. Kitűnő album!

7. Bloodywood: Rakshak

2022 egyik legizgalmasabb lemeze volt számomra az indiai Bloodywood debüt albuma, a Rakshak. A pandzsábi nu metal banda remekül ötvözte a groove, a hip-hop és a tradicionális indiai népzenék egész armadáját, és egy igazán erős nu metal lemezt hoztak létre belőle. Minden gratulációm nekik.

6. Downset: Maintain

Ha nem kerül fel a Top 10-es listámra a Downset, az azt jelentette volna, hogy 2022-ben valami igazán különlegesről maradtam le. De nem így történt. Hiszen az old school hardcore/rap metal csapat egy lehengerlően jó lemezzel tért vissza a köztudatba, és akárhányszor az utcákat járom, mindig ez a lemez kerül a lejátszási listámba.

5. Demonical: Mass Destroyer

Death metal tekintetében úgy érzem, idén eléggé vérszegény volt a színtér (elnézést, de nekem is megvannak a stichjeim), viszont a svéd Demonical ez évi lemeze meghozta nekem azt, amit általában szeretek a svéd death metalban: az egyszerű, lényegre törő, pusztító erejű muzsikát. Ja igen, és a láncfűrész gitárhangzást!

4. The Halo Effect: Days of the Lost

Amikor szárnyra kelt a hír, hogy öt ősöreg ex-In Flames tag új bandát csinál, azonnali hatállyal eldöntöttem: ez a lemez benne lesz a Top 10-ben! Szerencsére minden elvárásomat és kíváncsiságomat messzemenőkig túlszárnyalták; a Days of the Lost az idei év egyik legjobb melodikus death metal lemeze lett! Stanne hörgése, Jesper és Niklas riffelései és harmóniái, Peter és Daniel kiváló ritmizálása visszahozta belém azt a régi In Flames-érzést, amit mindig is imádtam. Remélem, azért az eredeti In Flames is egy igazán In Flames-es lemezzel fog meglepni bennünket a jövő évben.

3. Upon A Burning Body: Fury

Listám harmadik helyezettje az Upon a Burning Body Fury lemeze lett, mivel ezt az albumot a másik két dobogóssal együtt még most is non-stop üzemmódban hallgatom, és továbbra is hatalmas tisztelője vagyok a bandának. Ahogy a metalcore zenét a southern rock és a groove metal feelingjével ötvözték, az egyszerűen zseniális, ráadásul rohadt fogós dalokat pakoltak rá a lemezre. Pacsi nekik minden szempontból!

2 . Electric Callboy: Tekkno

2022 általam egyik legjobban várt metalcore lemeze az Electric Callboy Tekkno albuma volt. Végre egy olyan metalcore anyag, ami remekül ötvözi a bulizást a ’90-es és a korai kétezres évek diszkó- és techno-hangulatával, a klipek pedig jól megkreáltak, humorosak és fantáziadúsak lettek. A zene és a hangulat mindent vitt nálam. Ha létezik olyan lemez, amit állandó jelleggel kötelező hallgatni, még mielőtt bulizni indul az ember, vagy éppen egy kerti sütögetésen kell egy kis hangulatfokozó zene, csak dobjátok be ezt a lemezt a listába, és máris maximumon fog pörögni a buli!

1. Lorna Shore: Pain Remains

Szerintem fölösleges ecsetelnem és többszörös köröket futnom azzal, hogy miért lett nálam 2022 legjobb metal lemeze a Pain Remains. Aki még nem hallotta elejétől a végéig az albumot, illetve nem nézte meg a Pain Remains kliptrilógiát, amelynek darabjai véleményem szerint a legérzelmesebb deathcore dalok lettek, annak tüstént javaslom! Az extremitás és virtuozitás megtestesülése ez a modern deathcore együttes, amelyik mindent 11-re tekert fel, és esze ágában sem volt lejjebb rakni a mércét. Will Ramost mind deathcore, mind death metal tekintetében minden idők legjobb vokalistájának gondolom, a zenészekről pedig nem tudok mit mondani, csak azt, hogy a legprofesszionálisabb zenészek az egész világon. Mindent visz ez a lemez, amely minden tekintetben köröket vert a konkurenciára!

NAMELESS:

1. Arch Enemy: Deceivers
2. Sabaton: The War to End All Wars
3. Ghost: Impera
4. Def Leppard: Diamond Star Halos
5. Megadeth: The Sick, The Dead… and the Dying!
6. Scorpions: Rock Believer
7. Kings X: Three Sides of One
8. Devin Townsend: Lightwork
9. Queensryche: Digital Noise Alliance
10. Ozzy Osbourne: Patient Number 9

További remek lemezek: A-Z: A-Z, Amon Amarth: The Great Heathen Army, The Halo Effect: Days of the Lost, Venus Principle: Stand in Your Light, Avatarium: Death, Where Is Your Sting, Needless: The Cosmic Cauldron, Porcupine Tree: Closure/Continuation

Sokat hallgatott klasszikusok: Black Sabbath: Technical Ecstasy, Paradise Lost: Draconian Times, Therapy?: Troublegum, Kiss: Crazy Nights

„Reménységek”: Metallica, Judas Priest, Host/Paradise Lost, Kerry King, Orbit Culture, Magma Rise, Halocraft, In Flames, Spirit Adrift, Thy Catafalque, Storm the Studio, Remorse, Nomad, Green Lung

NOVÁK NORBERT:

Skid Row: The Gang`s All Here

Semmit nem vártam ettől az új albumtól, és talán ezért is volt felemelő érzés hallgatni, hogy a csapat végre talált egy olyan énekest, aki mind stúdióban, mind élőben a régi hírnevéhez méltóan képviseli a New Jersey-i csapatot. Nagyszerű visszatérő album, ami a ’80-as évek végén is megállta volna a helyét a Skid Row klasszikusai között.

Girish And The Chronicles: Hail to the Heroes

Ez az indiai csapat a Skid Row-ra emlékeztet, ugyanolyan energikus, mint az “anyacsapat”, és hát friss vér is kell a színtérre.

Def Leppard: Diamond Star Halos

Ez a klasszikus, ’80-as évekbeli csapat most sem tudott hibázni, és ismét egy erős albummal jelentkezett.

Scorpions: Rock Believer

Ugyanúgy igaz ez a német skorpiókra is, holott itt jócskán vannak klisék is a szövegekben, de ez korábban is így volt. Aki szerette a csapatot, az a mostani albumot is kedvelni fogja.

Kreator: Hate Über Alles

Mille a kezdetektől fogva egészen mostanáig összpontosította az erősségeit, és mindent bevetett ezen az albumon, ami karakterisztikus a csapatnál.

Megadeth: The Sick, The Dying … And The Dead

Jóllehet, nem ez lesz a csapat klasszikus albuma, de náluk mostanság már nem is erről van szó. Lényeg, hogy Mustaine továbbra is jól riffel és klassz dalokat ír.

Toxik: Dis Morta

A New York-i banda legénysége továbbra is jelen van thrash fronton, és nem is akármilyen albummal.

Ozzy Osbourne: Patient Number 9

Jóllehet, új lemezén semmit nem maga írt, de klasszikus mivolta miatt Sharon mindig talál neki jó partnereket, akik mederbe és minőségi alkotásokhoz terelik a mestert.

Rammstein: Zeit

Bár a csapat keveset változtatott a stílusán, társadalomkritikus szövegei most még mélyebbre nyúlnak, és apránként zeneileg is tovább mer lépni.

Tankard: Pavlov´s Dawgs

A frankfurti négyes (vagy Buffóval ötös?) továbbra is az “A Girl Called Cerveza” lemezen kitaposott, dallamos, de thrashes ösvényen halad. Semmi meglepetés, viszont hozzák a formájukat.

REAPER:

Az idei esztendő egyértelműen hozta a tavalyi év hozamát, és minőségben sem maradt el attól. Olyannyira, hogy az idei listámat simán kitölthettem volna csupa under cuccal, bár akkor magamnak is hazudtam volna, mert igenis jelentek jó dolgok a „felszínen” is. A vegyes listám azonban áldozatokkal járt, így lemaradtak olyan gyöngyszemek, mint a Deathspell Omega, a Zeal & Ardor, a White Ward, az Ultha, vagy a Crust albuma. Persze ehhez az is kellett, hogy a nagyok csalódást keltő vagy számomra tisztes iparosmunkával álljanak elő (Siebenbürgen, Dark Funeral, Nokturnal Mortum, Behemoth és bizony a Heilung is).

10. Kreator: Hate Über Alles

Tagadhatatlan lakossági thrash (by Majka), mégis élvezem minden percét, így bulikon visszatérő album, bár tény, hogy éppen csak hogy felfért a listára.

9. Arch Enemy: Deceivers

Az ő helyük nagyon ingott, de sokat nyomott a latban, hogy az asszony megfenyegetett, ki ne hagyjam! Megjelenésekor nagyon bejött, sajnos a lendület elfogyott az év végére…

8. Acherontas: Malocchio – The Seven Tongues of Δαημων

Komor, misztikus, mégis görög. A klasszikusabb jellegű black metal új hazája tagadhatatlanul a Hellász, és szerencsére anyaguk is bőven van hozzá. Minden benne van, amitől jó egy ilyen album.

7. Rammstein: Zeit

Megjelenésekor csalódás keltő volt, de kapott még egy esélyt, így sorra jöttek elő a pozitívumai. Igenis jó lett. Nem egy Mutter vagy Sehnsucht, mégis egy érett, vaskos anyag, jó témákkal, talán egy kicsit több töltelékkel, több érzelgéssel, de méltó lezárása a banda életútjának (?).

6. Kvaen: The Great Below

Jacob Björnfot megint mesterművet tett le az asztalra, és ehhez olyan nagy nevek párosultak, mint Mathias “Vreth” Lillmåns, Jeff Loomis vagy Mike Wead. Az eredmény egy szinte hibátlan, nagyon változatos, már-már slágeres cucc.

5. Wiegedood: There’s Always Blood at the End of the Road

Ami másoknak a Lorna Shore (Nem tagadom, gondolkodtam rajta, hogy felfér-e a listámra. A címadó számtrió engem is elvarázsolt, de az egész album már nem győzött meg annyira.), az nekem a belga banda idei albuma. Hatalmas pluszpont, hogy az albumot nem hegyezték ki a kiváló első számra, így egy komplex, mégis változatos album lett, az extremitás jegyében. Majdnem második lett, de túl korán jelent meg idén.

4. Ibaraki: Rashomon

Amennyire nem kedvelem a Triviumot, olyan nagyra tartom ezt az albumot. Matt Heafy visszatért a gyökereihez, és ezt nagyon jól tette! Bár nagyon nehezen emészthető album, mégis egy hihetetlen utazás egy távoli világ kultúrájába, Nergal és Ihsahn társaságában.

3. Machine Head: Of Kingdom and Crown

Tíz évet vártam egy jó MH albumra, remélem, legközelebb nem kell ennyit. Igazi esszencia, ami még engem is elcsábított, és az idei koncert is mindent vitt!

2. Sigh: Shiki

Ez a harminc éve pályán lévő japán banda, mióta világ a világ, nem volt képes összehozni egy normális albumot. Mirai Kawashima lassacskán a sír szélén van, erre 52 évesen kibax egy űbermega albumot! Legalábbis szerintem.

1. Oar: The Blood You Crave

Már első hallásra tudtam, hogy nálam ez az album viszi a prímet, és az idő előrehaladtával ez az érzés csak erősebb lett. Egy kis My Dying Bride, egy kis Type O, leöntve hideg fekete metallal, az eredmény pedig önmagáért beszél. Amúgy vicces, hogy szinte minden évben valamilyen melankolikus doom-black anyag lesz nálam az első, de ilyen az élet.

SIPY:

Apokalipszis: görög eredetű szó, jelentése feltárás, leleplezés, kinyilatkoztatás… A profi és a hozzám hasonló “koca” vagy nevezzük inkább amatőr metal zenei újságíróknak, mondhatni, kötelező év végi rutin elfoglaltságai közé tartozik, hogy a karácsonyfához hasonlóan, az aktuális évre vonatkozóan a legjobb albumokat tartalmazó 10-20-30-as listát is felállítsanak. Tesszük ezt abban a tudatban, hogy ezek a rangsorok sok esetben az olvasók nagy részét tök hidegen hagyják. Ennek ellenére szerintem mégis sokunknak egy csipetnyi izgalommal vegyített, örömteli tevékenység egy ilyen lista összeállítása, mert valahogy így lesz kerek az év egy igazi metal zene fanatikus számára.

Mint az a mellékelt fotón is látszik, idén hét CD-t sikerült megtöltenem túlnyomórészt ez évben megjelent anyagokkal. CD-nként átlag öt-hat albummal, ami kb. 35-40 LP-t jelent. Ezek közül választottam ki némi agyalás után a SZERINTEM legjobb 10 idei produkciót. A korábbi évektől eltérően nálam most sokkal nagyobb hangsúlyt kapott az egy-egy konkrét anyaghoz köthető érzelmi faktor. Íme, az én 2022-es Top 10 metal lemez “apokalipszisem”. 🙂

10. Amorphis: Halo

Ahogy az elmúlt 15 évben, úgy most sem csalódtam a finnek zenéjében.

9. Arch Enemy: Deceivers

Ha valakire igaz, hát Michael Amottra egész biztosan, hogy tudja, miként kell dallamokra építve eladhatóvá tenni egy viszonylag még mindig extrémnek mondható zenét.

8. Watain: The Agony and Ecstasy of Watain

A kultikus svéd kecskeimádók tíz év szürkeség után újra a fekete “50 árnyalatát” használva ismét egy minőségi black metal lemezt alkottak. Bravó!

7. Azaab: Summoning the Cataclysm

Pakisztáni technikás death metal az “ősök lábnyomán”. Meglepően zseniális!

6. Septicflesh: Modern Primitive

Az igazi “flash” ezúttal jó néhány újrahallgatásig váratott magára, de azóta már rendesen “megfertőzte a húsom” ez a görög métely. Hehe!

5. Parkway Drive: Darker Still

Számomra az év talán legnagyobb meglepetése! Azért, mert JÓÓÓ!

4. Agathodaimon: The Seven

A helyenként feltűnő, jellegzetes és egészen egyedi “tiszta ének” itt egy nagyon sajátos, drámaian szép hangulattal ruházza fel ezt az önmagában egyébként is atmoszferikus black metalt. A fekete fémzene az én olvasatomban ezen a lemezen “művészi köntösben” tündököl.

3. Spiritworld: Deathwestern

Nincs mese, nálam ez az év HC-thrash albuma!

2. Bloodbath: Survival of the Sickest

Az én szememben ez a death metal “magasiskolája”, az irányzat horroros, belezős, undorító és véres oldaláról megközelítve, de nem elfeledkezve a minőségről és a kitűnő hangzásról sem. Egy mestermű!

1. Immolation: Acts of God

Ha Bloodbath lemezt a DM magasiskolájának tituláltam, akkor itt már csak az egyetemi szint jöhet szóba. A művészi borítótól kezdve a hangzáson át a zene minőségéig itt nálam tényleg minden klappol. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy idén ettől az albumtól jobbat és az ízlésemnek megfelelőbbet nem hallottam! UFF!

SIZE:

Ennek a Top 10-es listának az összeállítása évről évre egyre nehezebb. Főként azért, mert hatalmas mennyiségű új anyag hullik az ölembe, s bezony megesik, hogy az adott esztendő második felében megjelent lemezek közül jó néhány csak a következő évben kerül a fülem elé. Arról nem is beszélve, hogy sokszor megesett már, hogy az év utolsó pár napjában botlok bele valamibe, ami nagyon betalál nálam. De hát ilyen ez a szakma, vagy mifene! Úgy alakult, hogy az idén szinte csak death metal bandák alkotásai kerültek az élvonalba, pedig esküszöm, hogy rengeteg stílust szeretek és hallgatok, de hát most ez így jött ki!!! HEHEHE!! Mivel a felsorolt tíz alkotás nálam csillagos ötös osztályzatot kapott, a sorszámuk teljesen lényegtelen, a csapatokat ABC-sorrendben fogom felsorakoztatni.

1. Abyssus: Death Revival

A görög csapat új kedvenc nálam, mivel csak az idén kötöttem velük ismeretséget, de ez rögtön barátsággá alakult. A banda nem mutatott be semmi újdonságot, csupán csak összekalapált egy rohadt jó old school cuccot, amely hallgattatja magát. A dalok rögtön az ember fülébe tapadnak, és arra kényszerítik, hogy ütemesen rázza a fejét, az öklét vagy egyéb testrészeit. Kinek melyik okoz nagyobb örömöt.

2. Autopsy: Morbidity Triumphant

Nem is kérdéses, hogy a kultikus death metal csapat új albumának itt a helye. Az Autopsy számomra alap, s bár nem minden alkotásuk 10 pontos nálam, de most sikerült tökéletesen hozniuk első három lemezük aljas, orrfacsaró és beteg hangulatát. Sokat kellett várni erre a boncolásra, de megérte! A borító pedig magáért beszél.

3. Bloodbath: Survival of the Sickest

Az öreg rókákból álló horda most rendesen pofán vágott. Iszonyat jól sikerült ez az album. Nincs megállás, a beteges vérontás folyamatos és a hallgatónak semmi esélye sincs arra, hogy a lemez végére érvén ne darabokban végezze. A borító is igen morbidra sikeredett, ami nálam mindig pluszpontot jelent. Kár is többet mondanom erről!!!

4. Cryptworm: Spewing Mephitic Putridity

Amikor Hanyi Tibor 2014-ben Angliába költözött, és létrehozta ezt a csodálatos förmedvényt, rögtön tudtam, hogy nem fogok csalódni bennük. Sokat kellett várnom a fullos albumra, de a rengeteg idő elhozta a belekben való pancsolás gyönyörét. Ez az alkotás olyan orrfacsaróan bűzlik, hogy még nekem is ablakot kell nyitnom, ha hallgatom, pedig én edzett vagyok. A külföldön is rengeteg dicséretet bezsebelő album orgazmust okoz mindenkinek, aki megszállottan imádja az olyan death metalt, amely egy kripta mélyén tartott orgián fogant. Az, hogy a csoportos nemi kicsapongásban hányan vettek részt, s ebből mennyien voltak élők, illetve halottak, most teljesen lényegtelen. A lényeg a végeredmény, és az pazar!

5. Fleshrot: Unburied Corpse

Ismét egy bűzölgő katakomba mélyén járunk, de nem tehetek róla, én itt érzem jól magam. Az amerikai Fleshrot első albuma már az első hallgatásnál a kedvencem lett. Síri hangulat, dohos death metal és rothadás, rothadás, rothadás… Ez a négy texasi sírásó nagyon ráérzett valamire, mert piszok jó nótákat kreáltak, arról nem is beszélve, hogy az album úgy megdörren, hogy a hallgató majd kettészakad.

6. Innumerable Forms: Philosophical Collapse

Eddig ez a formáció is ismeretlen volt számomra, pedig ez már a második albumuk. Az amerikai death/doom végrehajtók megleptek, és visszarepítettek a korai My Dying Bride, Cathedral és az isteni Winter világába. De hogy a végeredmény még ízletesebb lett számomra, az annak is köszönhető, hogy a súlyos és kínkeserves haláltusát néha megtörik egy jól odaillesztett, a Bolt Thrower-re jellemző csontropogtató zakatolással.

7. Jack: Lobotómia

A Jack új albuma is igencsak megvárakoztatott, de végül csak megjelent az idén, és rögtön meg is vett dekára. Ezek a rövid grind/crust/punk darálások se perc alatt péppé zúzzák a hallgató agyát. A hangzás pedig betonparaszt. Itt kérem nincs lacafaca, tökölés, pöcsölés, csak iszonyat súlyos döngetés, ami olyan laposra veri a hallgatót, hogy még a nyári szellő is játszi könnyedséggel lefújja a lábáról a műszálas zoknit.

8. Krisiun: Mortem Solis

A 32 éve változatlan felállásban mészároló csapatot nem kell bemutatni. Soha egy csipetnyit sem engedtek az elveikből, de ez az album most mégis valahogy nagyobb ütést mért rám, mint az előző anyagaik. A brutalitás és a sebesség alap, viszont most rengeteg olyan remek és fogós téma is helyet kapott a lemezen, amelyek rögtön bólogatásra késztettek. Remek munka egy kiváló csapattól, amely még ma is rendíthetetlenül lengeti a death metal zászlaját. Ha más nem is, de ez hatalmas tiszteletet érdemel.

9. Paediatrician: Postpartum Depression

A budapesti gyermekorvosok nálam nem tudnak hibázni: ismét egy remek brutal death metal/goregrind fülmasszázzsal juttattak a csúcsra. A srácok már igencsak rászolgáltak egy alapos elmeorvosi vizsgálatra, és ha egyszer netán elküldik őket valamelyik pszichiátriai osztályra egy pár hónapig tartó kezelésre, én leszek az első, aki ott fog nekik koncertet szervezni. Aztán lehet, hogy én is ott ragadok, de legalább vidám sétákat tehetünk együtt a gumiszobában, vagy integethetünk a járókelőknek a rácsozott ablakból, már amennyire a kényszerzubbony engedi.

10. Sepulchral: From Beyond the Burial Mound

A spanyol Sepulchral egy 2016-ban alakult death metal csapat, és ez az első fullos albumuk. A jelszó: BOSS –HM2 pedál! Bár az utóbbi években számtalan ilyen banda alakult, de a legtöbb nem nyűgözött le maradéktalanul. Viszont ez a spanyol trió nagyon érzi ezt a stílust, és olyan fasza nótákat pakoltak erre a lemezre, hogy úgy rátapadtam, mint vékonybél a hasfalra. A gitár zümmög, mint egy bespeedezett láncfűrész, a basszus zörög, mint a fémhulladékot szállító csettegő, a dobos pedig nyomja a tuka-tukát kifulladásig. A Necrophagia-feldolgozásért pedig hatalmas pacsi nekik.

SZABÓ VIKTOR:

Hirtelenjében nem is tudom, mikor volt utoljára – számomra legalábbis – ilyen erős felhozatalt hozó év. Ráadásul komoly múlttal rendelkező bandák is sorra jelentkeztek jobbnál jobb sorlemezzel. Szóval az idei év Top 10-es listájának megalkotása édes teherré nemesült.

1. Machine Head: Of Kingdom and Crown

A Machine Head idei albuma végre kiegyenesítette az utóbbi évek vargabetűit. Nagyon örülök, hogy egy ilyen lemezt raktak le az asztalra. Számomra nem is volt kérdés az első helye.

2. Megadeth: The Sick, The Dying… and the Dead!

Nem gondoltam volna, hogy a Megadeth még meg tud lepni. Sikerült viszont az utóbbi albumoknál egy sokkal erősebb lemezzel kirukkolniuk. Nyilván nem egy Rust in Peace, vagy egy Countdown…, de nagyon rendben van.

3. Aebsence: Sűrű

Az Aebsence nem túl gyakran ad ki albumot, de akkor az mindig nagyot üt. Így van ez most is. Ez most épp’ egy dobogós helyezést ér nálam.

4. Skid Row: The Gang’s All Here

Az előzetes dalok alapján nagyon várós volt nekem ez a lemez. Sajnos a teljes egészét nézve már nem mondható, hogy klasszikus válik belőle, de nagyon is kellemes hallgatnivaló.

5. Ozzy Osbourne: Patient Number 9

Talán nem lelkesedem annyira az új Ozzy album iránt, mint egy-két orgánum, de azt én is elismerem, hogy nagyszerű dalok születtek. Az viszont egy kicsit zavar, hogy Ozzy hangja néha nagyon természetellenes a javítgatások miatt.

6. Rammstein: Zeit

7. Girish And The Chronicles: Hail to the Heroes

8. Red Hot Chili Peppers: Unlimited Love

9. Ugly Kid Joe: Rad Wings of Destiny

10. Slash feat. Myles Kennedy and the Conspirators: 4

SZG

Top 10? Esetleg 12? 🙂

Itt vagyunk az év végén. Egy olyan év végén, amely egy kellemes változást hozott az életembe zeneileg. Ez év szeptemberének elején meghívást kaptam a Rattle Inc. magazin rendes éves kihelyezett bulijára mint vendég, mint egy újságíró a múltból, aki már meghallgatott egy-két metal lemezt. Nem volt ebben semmi több, de az ott töltött idő, az ott megismert emberek, főként Coly végtelen fanatizmusa és alázata a metal műfaj iránt, a lelkes biztatása, hogy egy két sort azért írhatnék, ha úgy érzem, van olyan metal album, amelyet szívesen méltatok, nos, ezek összessége azt eredményezte, hogy elkezdtem publikálni a Rattle Inc. magazinban.

És ez természetesen a zenehallgatási szokásaimat is megváltoztatta. Mindenekelőtt sokkal többet kutatok új, még ismeretlen zenék után, ha pedig megragad egy album, azt sokkal alaposabban hallgatom, utánajárok a biográfiáknak, az együttes korábbi lemezeinek, a szövegeknek.

Így az idei év Top 10-es listájának összeállítása legalább annyi fejtörést okozott, mint könnyebbséget az, hogy volt miből meríteni. A listámra nem is a nagy kedvencek, vén bivalyok kerültek fel, esetleg nem is az evidenciák, hanem főként fiatal, friss albumos zenekarok, amelyek megmutatták nekem, hogy a metal undergroundban igenis hatalmas tehetségek szunnyadnak, és az óriási zenei dömpingben szinte nüanszok és véletlenek döntenek arról, hogy mely tehetséges csapatok emelkednek ki az ismeretlenég mocsarából. Mivel már sokukról írtam itt, a Rattle „hasábjain”, szinte természetes, hogy a zenekarok többsége közülük kerül majd ki.

Nos, akik nekem idén letették az év 10 legjobb albumát, ők a következők:

12. Treat: Endgame

Tudom, máris csalok, de egyszerűen nem tudtam tucat alá szorítani ezt a listát. A veterán skandináv dallam rockerek számomra örök kedvenc albuma a Coup de Grace lesz, de az idei eresztés is csúnyán sokszor fut a lejátszómban, kétség sem férhetett hozzá, hogy felcsalom őket ide, a „Top 10”-be. 🙂

11. Silent Knight: Fullforce

Számomra Ausztrália idei meglepetése. Egyszerűen nem bírtam kihagyni őket innen. Őszinte, dinamikus power metal egy nagyon eredeti hangú énekessel. Na, de jöjjön a valódi Top 10!

10. Ghost: Impera

A Ghost nem metal, vagy csak nyomokban az, nem szokványos, sokak szerint kommersz, hatásvadász és pénzszagúan felszínes, de ha az is, Papa Emeritus és aktuális krampuszai idén is egy akkora slágerhalmazt véstek bakelitbe, hogy nem lehetett kétséges, hogy helyet kapnak az idei Top 10-ben.

9. Kaledon: Legend of the Forgotten Reign, Chapter VII

Az olasz Kaledon egy akkora, erőtől duzzadó power metal bombát tett le az asztalra, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem új banda, de azt hiszem, most járatták csúcsra az előző lemezzel elkezdett szigorúbb, mélyebbre hangolt, de tipikus olasz stílusjegyeket hordozó metaljukat. A hangzás pedig félelmetesen jó lett, ami korábban még a jobb olasz metal bandák lemezeit is sikeresen kinyírta.

8. The Halo Effect: Days of the Lost

A tiszta énekhang feltétlen híveként nagyon nehezen vagyok képes befogadni az extrémebb torkú énekesekkel operáló zenekarokat, de volt egy korszakom, amikor olyan bandáktól dobtam hátast, mint a The Jester Race-korszakos In Flames, vagy a Nepenthe és Bleed albumokat világra szülő Sentenced. Aztán az egyik csapat olyannyira bekeményedett, hogy azt már nem vette be a gyomrom, míg a másik zenekar csendesen feloszlott és eltűnt a színtérről. Erre 2022-ben Mikael Stanne, Jesper Strömblad és barátaik egy olyan albummal rukkoltak elő, amely vastagon hozza azt a feelinget, amelyet annak idején a fent említett albumok hoztak. Hibátlan debüt.

7. Terra Atlantica: Beyond the Borders

Elegáns, ízléses, leheletfinom metal album, történelmi szövegekkel, igényes borítóval, jól megírt dalokkal. A németek előző lemeze is közel volt a tökéleteshez, sőt néhány dal talán erősebb is a 2020-as Age of Steam albumon, de az idei dalcsokor is képes volt arra, hogy az év végi listám hetedik helyén landoljon.

6. Legions of the Night: Hell

Ahogy azt a Rattle Inc.-n megjelent kritikámban is leírtam, nagyon nagy élmény egy szinte tökéletes Savatage albumot kapni 2022-ben! Zseniális dalok, kiváló énekes, ahol kell, erő, ahol kell, érzelmek dominálnak a dalokban. Lehet, hogy nem is hatodiknak kellett volna rangsorolnom ezt a lemezt? 🙂

5. Galderia: Endless Horizon

Közel az év végéhez jött ki a franciák albuma, szinte végig biztos voltam benne, hogy dobogós lesz a lemez, és még az is meglehet, hogy nem hallgattam eleget, de annak ellenére, hogy a dobogóról lemaradtak, a Top 10-be csak befértek. A Sebastien Chabot vezette melodikus heavy metal formáció 2017-ben olyan csont nélkül vitte el nálam az év albuma címet a Return of the Cosmic Men albummal, hogy szinte magam sem hittem el, hogy így be lehet kajálni egy ilyen gagyi heavy lemezt. Az idei dalokat nem érzem olyan erősnek, pedig a jellegzetes galderiás védjegyek megvannak, adok neki még pár hallgatást, de ez az ötödik hely, azt hiszem, egy kicsit 2017-nek is szól.

4. Dreamtale: Everlasting Flame

Mindent leírtam a kritikámban. Csak ismételni tudom magam: egy olyan lemez, amelybe ennyi csodás dallam, vidám, erőt adó refrén kerül, ami ennyiszer újra és újra akarja hallgattatni magát, nem maradhat le a 2022-es listámról. Most, hogy éppen hallgatom, miközben írok, alig tudok gépelni, mert szívem szerint az öklömet ráznám. Koncerten nagyon megnézném őket, még akkor is, ha az egyik legkevésbé jó outfittel megáldott zenekar. 🙂

3. Power Paladin: With the Magic and Windfyre Steel

Az idei év egyik legnagyobb felismerése számomra az, hogy menthetetlenül a gyermeki, vidám kisugárzású heavy metal zenék szerelmese vagyok. De az ember öregségére már ne nagyon akarjon másnak megfelelni, csakis saját magának, és bizony, ha jön egy ismeretlen izlandi dallammetal brigád sárkányos, fantasy témákkal a semmiből, és letaglóz, akkor nem védekezek, nem tagadom, egyszerűen csak élvezem a lendületet, ami ebből a zenekarból árad!

2. New Horizon: Gate of the Gods

Talán Schmidt Peti barátom irt erről a zenekarról a Hammerben, és amit írt, annyira tetszett, hogy adtam nekik egy esélyt. De milyen jól is tettem! A nagyon súlyos betegségből szerencsére egészségesen visszatérő Erik Grönwall egykori H.E.A.T. torok és barátai által alapított dallamorgia/power metal zenekar akkora csuda debütálást hajtott végre az év elején, ami már az első hallgatás után is kétségtelenné tette, hogy „év lemeze”-gyanús alkotásról van szó. Emlékszem, nyáron, amikor lefelé vezettem a horvát autópályán, és egy kissé már lanyhult a figyelmem, csak betettem ezt a lemezt, és vagy három kávé erejével hatottak a dalok. Hibátlan album.

1. Saints n Sinners: Rise of the Alchemist

Ami mégis elvitte az első helyet a New Horizon albuma elől, az egy számomra eddig ismeretlen török zenekar végtelenül csúnya frontborítóval megáldott albuma, a Rise of the Alchemist lett. A Deniz Tuncer gitáros által vezetett csapat olyan csodafegyverrel rendelkezik, amely garantálta, hogy idén ők húzzák be nálam az első helyet, a fegyver neve pedig nem más, mint Mehmet Kaya énekes, akinek orgánuma egy erős, frazíroktól mentes Tobias Sammet-orgánum, megfűszerezve némi Michael Kiske-féle magassal. A dalok erősek, a refrének kiválóak, az album bivalyul szól és végtelenül hallgattatja magát. Nem gondoltam volna, hogy egy török csapat lesz az idei befutó, de ez olyan, nemzetközi szinten is profi produkció, amely valóban magával ragadja a hallgatót.

VECTOMI:

1. Riot City: Electric Elite
2. Razor: Cycle of Contempt
3. Crisix: Full HD
4. Archaic: The Endgame Protocol
5. Traitor: Exiled to the Surface
6. Eruption: Tellurian Rupture
7. Ashes of Ares: Emperors and Fools
8. Vio-Lence: Let the World Burn
9. Voivod: Synchro Anarchy
10. Xentrix: Seven Words

ZOZZIE:

1. (dolch): Nacht
2. Ozzy Osbourne: Patient Number 9
3. Cult Of Luna: The Long Road North
4. Heilung: Drif
5. Amorphis: Halo
6. Devin Townsend: Lightwork
7. Spiritus Mortis: The Great Seal
8. Candlemass: Sweet Evil Sun
9. Megadeth: The Sick, the Dying… and the Dead!
10. Voivod: Synchro Anarchy

A komment szekcióban ti is nyugodtan írjátok meg, idén mely albumok gyakorolták rátok a legnagyobb hatást, hátha mi is találunk közöttük csemegéket!

A szerző: Rattle Inc. 294 Articles
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

2 Comments

  1. Nekem ez az év zeneileg közelített a nullához, pedig kerestem , kutattam, de nem sok sikerrel. Viszont 2023-ra nagyon várós a lista.
    22-ben a japán Kruelty megint odaba..tt, igaz csak split lett a vége (The Ruination Of Imperialism) de az megint egy paraszt death-hc őrület lett (nem, nem a 100ezer dodóból felvett ezredik deathcore unalom). Sőt a másik banda a spliten a Terminal Nation (mekkora idétlen név haha) is nagyot ment, mert az első albumuk az elég bélszegény lett, de itt összekapták magukat, 23-ban jön is az új album innen is, onnan is. Várósak.
    Váratlanul megjelent egy új My Sleeping Karma is, Atma, tőlük sem vártam már csodát de ez megint okés lett. Csak picit újra kell kevernem, kb 2 kilónál bele kell tolni, de ez náluk szokás.
    Az Autopsy csak befröcsögte magát a fülembe, pedig van azért ennél bélférgesebb hányásuk is.
    Dream Widow, őrület, nem vártam volna ezt ettől a faszitól de megvettek. Jóvan Dave, így tovább-)
    Node 23-ra lesz parádé, Kruelty, Terminal Nation, Coffins, Obituray – nem baszh…ják el, ezt már nem lehet, Convulse – remélem leszarják a kritikusokat és tolják tovább a Pink Floyd-os halál metált, remélem lesz új Frozen Soul, Anathema (hátha észbe kapnak), és a legalulértékeltebb dallamos metál, rock banda a földön evör a Bombus is jönni fog de az előzetes nem kecsegtet sok jóval. Elfáradtak, már réges-rég a csúcson kellene lenniük, kár, hogy a kutya sem ismeri őket. És lesz új francia agymenés, mert jön az Ultra Vomit is. És még….

Válasz írása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*