Nem ér a nevem!

Korábban, a Powerwolf kapcsán már volt egy hasonló revelációm, legutóbb pedig a Risk The Daily Horror News című albumát hallgatva jutott eszembe, hogy bizony ők sem ezen a néven kezdték a pályájukat. Így aztán adta magát a téma: az alábbiakban olyan zenekarokat gyűjtöttem össze, amelyek karrierjük során, egy vagy több nagylemezzel a hátuk mögött, önként vagy kényszerűségből nevet váltottak.

Majesty – Dream Theater

Bár nem mindenben felelnek meg a fenti kritériumoknak, de azért két olyan bandát is megemlítek, akik még a kezdetekkor cserélték le a „logójukat”, és híressé már az új nevükön váltak. Az egyik ilyen csapat a Dream Theater, amelynek elődje ugye a Majesty volt: Petrucciék ’85-’88 között muzsikáltak ezen a néven, ’86-ban egy hatszámos demót is megjelentettek, majd ugyanez a felállás készítette el a DT-debüt When Dream and Day Unite-ot is.

Legacy – Testament

Többé-kevésbé ugyanez a helyzet a Testamenttel is: Alex Skolnick és Eric Peterson gitárosok, valamint Greg Christian basszusgitáros ’83-’87 között még Legacy-ként tolták a thrasht, énekesük ’85-’86-ban a későbbi Exodus-torok Steve „Zetro” Souza volt. Vele rögzítették egyetlen, négyszámos demójukat, amelynek dalai később a Testament bemutatkozó albumán, a The Legacy-n is helyet kaptak. Későbbi frontemberük, Chuck Billy mindössze egyetlen koncerten énekelt velük Legacy név alatt. Egy amerikai jazz együttesnek volt még ugyanez a neve, Petersonék ezért kényszerültek identitást váltani. Még éppen jókor, ugyanis minél jobban, minél többen ismerik egy banda nevét, minél több lemeze jelent meg, annál nagyobb a tét, az esély arra, hogy nem tesz jót a karrierjének egy ilyen névmódosítás.

Még Souzával

Idle Hands – Unto Others

Ugyancsak kényszerűségből cserélte le nevét 2020-ban az oregoni Idle Hands. A gót rockkal kevert heavy metalt játszó formáció három évvel korábban alakult, addigra két EP-vel és egy nagylemezzel büszkélkedhettek. Unto Others lett belőlük, termésük azóta újabb egy album és két EP. Kiadójuk az új nevük alatt is megjelentette addigi, Idle Hands-logóval napvilágot látott kiadványaikat.

Avenger – Rage

Peter „Peavy” Wagneréknek is valószínűleg az összetéveszthetőség kiküszöbölése lehetett a céljuk, amikor ’86-ban Avengerről Furious Rage-re változtatták a nevüket, ami hamarosan szimpla Rage-re rövidült. Ők 1983 és 1986 között viselték az Avenger nevet, ez idő alatt egy LP-t és egy EP-t adtak ki (Prayers of Steel, Depraved to Black, mindkettő 1985). Ebben a korai formációban már ott muzsikált a Rage majdani első felállásának háromnegyede, Peavy mellett Jochen Schröder gitáros és Jörg Michael dobos is. Náluk elsősorban az angol Avenger zavarhatott be a képbe (svéd és brazil csapat is működött akkoriban ezen a néven), akik egy évvel korábban alakultak, ’84-ben és ’85-ben adtak ki nagylemezt. A sors fintora, hogy a Newcastle-i formáció éppen abban az esztendőben, amikor a német Avengerből Rage lett, (hosszú időre) bedobta a törülközőt, úgyhogy Peavy-ék akár meg is tarthatták volna ezt a nevet…

A Rage korai felállása – háromnegyed részben Avenger-tagokkal

Hellhammer – Celtic Frost

A Hellhammer nevű zajbrigád ’82-’84 között létezett, három demót követően jelentették meg egyetlen EP-jüket, a ’84-es Apocalytic Raids-et, és már javában készültek To Mega Therion című albumukra… amikor nevet váltottak, és a TMT az új csapat, a Celtic Frost debütje lett. Ha a legelején még nem is, de a Hellhammer harmadik demóján és az EP-n már az a Martin E. Ain bőgőzött, aki aztán a CF történetének nagy részében is Tom G. Warrior első számú harcostársa volt.

Hellhammer

Death Angel – The Organization

Vannak olyan sztorik is, amikor egy csapat személyi-jogi okokból nem használhatja a régi nevét. Amikor a zenekar egy korábbi, meghatározó embere távozik (vagy hiányzik), és vagy nem járul hozzá az eredeti név használatához, vagy egykori zenésztársai nem tartják ezt ildomosnak. Rob Cavestanyék például a ’90-es években úgy gondolták, hogy a Death Angel Rob Osegueda énekes nélkül már nem Death Angel – így lett belőlük The Organization. Nyilván senki nem látta előre, hogy a frontember idővel visszatér, másrészt ma már nem tudjuk megmondani, vajon magasabbra ívelt volna-e a DA pályája, ha nincs ez a mellékvágány, az utána következő szünettel együtt éppen egy évtizedes átmeneti időszak. Mindenesetre 2001-ben újjáalakult a banda, és onnantól töretlen a karrierjük – tegyük hozzá, a klasszikus felállásból már csupán Osegueda és Cavestany közreműködésével.

Black Sabbath – Heaven & Hell

Az akkori Black Sabbath renoméjának, azt gondolom, egyáltalán nem ártott, hogy Tony Iommiék jogi akadályok (feltehetően az Osbourne família tiltakozása) miatt kénytelenek voltak Heaven & Hell néven kiadni a 2009-es The Devil You Know albumot – ugyanabban a felállásban (Dio–Iommi–Geezer Butler–Vinny Appice), amelyik annak idején a Sabbath Mob Rules és Dehumanizer albumát is feljátszotta.

Heretic – Reverend

Magunk között csak „a nagy helycserés támadás”-ként emlegetjük azt az eseményt, amikor Kurdt Vanderhoof gitáros 1988-ban átcsábította a Heretic akkori énekesét, Mike Howe-t a Metal Church-be, a Fémtemplomból száműzött David Wayne pedig a megárvult Eretnekek élére állt, s így lett belőlük 1989-ben Reverend. A történet annyiban sántít, hogy a Hereticből – amely ezt megelőzően egy LP-t és EP-t adott ki – csupán Brian Korban gitáros és Dennis Ohara bőgős ült át az új szekérre, vagyis nem arról van szó, hogy egy komplett felállás nevezte volna át magát. Mindenesetre ők ketten plusz Wayne együtt ugyanennyi Reverend-kiadvánnyal (egy EP-vel és egy nagylemezzel) büszkélkedhetnek.

Heretic
Reverend

Elf – Rainbow

Rainbow: Elf mínusz David Feinstein plusz Ritchie Blackmore. Legalábbis így indult a történet. Nyilván itt sem arról volt szó, hogy az Elf tagjai 1975-ben gondoltak egyet, és Rainbow néven folytatták a muzsikálást. Blackmore szipkázta el előbb a csapat énekesét, Ronnie James Diót, majd úgy találta a legpraktikusabbnak, ha az ő zenésztársaival tölti fel új zenekarát – létszámon túliként egyedül az Elf-gitáros David Feinstein maradt hoppon. Vagyis a szivárványos banda bemutatkozó albuma Blackmore-ral és négy egykori Elf-taggal készült.

Satan – Pariah, Blind Fury

A Newcastle-i illetőségű Satan tagjai 1983-as debütalbumuk, a Court in the Act megjelenése után érezték úgy, annak érdekében, hogy ne vegyék egy kalap alá őket a sátánista bandákkal, például a Venommal, nevet kell váltaniuk. Ezzel aztán be is indult a rajongók által sokszor követhetetlen csiki-csuki: ’84-ben lett belőlük Blind Fury, kiadtak egy lemezt (Out of Reach), majd visszavedlettek Satan-né. Ennek az időszaknak a gyümölcse a Michael Jacksonnal rögzített Into the Future EP (1986) és az egy évvel későbbi Suspended Sentence album. Majd ’88-’89 között, illetve ’97-től ’98-ig is Pariah-ként léteztek, amely név alatt három nagylemezt tettek le az asztalra. Azóta újra Satan-ként jegyzik magukat, ám esetükben ismét csak felmerül a kérdés: hol tartanának ma, ha menet közben nem írtak volna le annyi vargabetűt, ha a Blind Fury-album és a Pariah-lemezek helyett is Satan-anyagok születtek volna? Részemről egyszerű a válasz: én mindig is egy kalap alá vettem a három bandát, már csak azért is, mert a felállásuk jórészt fedte egymást, és zeneileg sem álltak távol egymástól.

Satan

Grave Digger – Digger

A kommersszel kacérkodó Digger (Stronger than Ever – 1986) egyszeri kisiklás volt Boltendahlék részéről, már Peter Masson gitáros nélkül, Uwe Lulisszal, azonban ezzel is számos régi rajongót sikerült elidegeníteniük maguktól – köztük engem is. Sőt, mielőtt 1991-ben visszatértek volna a sírásás nemes művészetéhez, egy rövid ideig voltak Hawaii is (Bottles and Four Coconuts demó – 1989), ahol a korábbi társak közül már csak Lulis tartott ki az énekes mellett, aki soha nem titkolta: a váltással több pénzt szeretett volna keresni. Hosszú távon nem működött a dolog, felejtsük is el gyorsan az egészet!

Digger

Faithful Breath – Risk

És akkor itt van a jelen cikk apropóját szolgáltató Risk, akik ’86 és ’93 között működtek ezen a néven. Előtte, 1967-től (!) 1986-ig azonban létezett egy Faithful Breath nevű csapat, amelyben a későbbi Risk tagjai közül hárman (Heinz ”Heimi” Mikus gitáros-énekes, Peter Dell basszusgitáros és Jürgen Düsterloh dobos) is ott bazseváltak. FB-ként hat nagylemezt jelentettek meg, bár az elsőt csak ’74-ben adták ki, a második pedig csupán rá hat évre érkezett, úgyhogy leginkább a ’80-as évek első felében voltak aktívak. Amikor nevet váltottak és bekeményítettek, első lépésként megváltak addigi gitárosuktól, Thilo Hermanntól, a helyére pedig leigazolták Roman “Romme” Keymert, aki korábban az Angel Dust Into the Dark Past lemezén játszott. A Risk viszonylag rövid története során öt albumot és egy EP-t jelentetett meg, a kiebrudalt Hermann pedig ezt követően olyan csapatokban fordult meg, mint a Holy Moses, a Running Wild vagy a Grave Digger.

Faithful Breath
Risk

Red Aim – Powerwolf

A Powerwolfot 2004-ben alapította Attila Dorn (eredeti neve Karsten Brill) énekes, Matthew Greywolf (Benjamin Buss) gitáros, Charles Greywolf (David Vogt) gitáros/bőgős, Falk Maria Schlegel (Christian Jost) billentyűs és Stéfane Funèbre dobos (Stefan Gemballa, ő 2010-ben távozott a farkasfalkából), akik korábban mindannyian tagjai voltak a stoner alapú viccmetal csapat Red Aim-nek. Igaz, ott még nem így hívták őket, hanem Dr. Don Rogersnek (Brill), B.B. Foxworth-nak (Buss), El Davidének (Vogt), Ray Kitzlernek (Jost) és Mitch Buchanan-nek (Gemballa). Red Aim-ként négy nagylemezt és három EP-t adtak ki, Powerwolfként jelenleg nyolc stúdióalbumnál és négy EP-nél tartanak. Mai népszerűségüket látva, ha valakik, ők biztos nem bánták meg a névváltást.

Mucky Pup – Dog Eat Dog

Az amerikai hardcore/crossover csapat Mucky Pup egy évtizeden át, 1986-96 között létezett, és ez idő alatt hat albumot jelentetett meg. A hardcore punkot a rap-pel keverő Dog Eat Dog 1990 óta hangoskodik, úgyhogy nemcsak tagságát tekintve, de időben is jócskán volt átfedés a két formáció között. A Mucky Pup dobosa, alapembere, John Milnes csak rövid időszakokra csatlakozott a DED-hoz, az A Boy in a Man’s World-ön (a MP második albumán) bőgőző Dave Neabore viszont a kezdetektől stabil tagja az utóbbi bandának. Az ugyanennek a lemeznek a turnéjára beszálló Sean Kilkenny is összesen csaknem két évtizeden át gitározott a Kannibál Kutyák Klubjában, a ’92-es Mucky Pup korongon, az Act of Faith-en pengető Dan Nastasi pedig előbb állandó emberként, majd rendre visszatérő vendégmuzsikusként segítette ki John Connorékat. Azaz itt nem névváltásról van szó, mégis, a Dog Eat Dog bizonyos szempontból a Mucky Pup zenei örökségét vitte tovább.

Mucky Pup
Dog Eat Dog

In Flames – The Halo Effect

A három éve alakult, ám hangzóanyaggal csupán tavaly jelentkező The Halo Effect tagjai mindannyian játszottak az In Flamesben, ki hosszabb, ki rövidebb ideig. Élőben (1994-ben) még az énekes Mikael Stanne is, akit alapvetően a Dark Tranquillity frontembereként ismerünk. Peter Iwers basszusgitáros és Daniel Svensson dobos csaknem két évtizeden át volt az In Flames alapembere; Niclas Engelin hosszabb ideig a 2010-es években pengetett Björn Gelotte oldalán, Jesper Strömblad pedig előtte, a ’90-es években és az ezredfordulót követő dekádban volt az IF meghatározó figurája. A The Halo Effectet egyfajta bosszú- vagy ellen-In Flamesnek is tekinthetjük, amelynek tagjai meg akarják mutatni, hogy az elmúlt évek prüntyögése helyett hogyan kellene szólnia egykori zenekaruknak.

Biztos ti is ismertek még ilyen névváltásos sztorikat, kommentben nyugodtan egészítsétek ki velük a cikket!

A szerző: Coly 1260 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Válasz írása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*