December 14-én jelenik meg a tizedik születésnapját ünneplő budapesti CLUE zenekar Intrinsic című új nagylemeze, amelyen tíz dal kap helyet. Erről látott most napvilágot a címadó dal.
Kiadvánnyal 2018-ban jelentkezett utoljára a psychedelic grunge zenekar. „Decemberben megnyertük a Rockbook rockmagazin első országos online tehetségkutatóját a Triptychon EP-vel, és 2019-ben el is készült az egész nagylemez anyaga. Azt gondoltuk 2020-ban – ahogy 2012 óta minden páros évben jelentkeztünk valamilyen anyaggal – jöhet a megjelenés, ekkor szólt közbe a Covid. Jobb híján csiszolgattuk, érlelgettük a lemez dalait… Néhány koncert azért ebben az időszakban is akadt, valamint lement egy közönség nélküli koncertünk a Kulisszák mögött az A38 Hajón című műsor keretében a Petőfi TV-n. A stúdiómunkálatokat már lassan két éve elkezdtük, úgyhogy semmivel nem kapkodtunk, elengedtünk minden határidőt… Pontosabban újabb határidőt találtunk, méghozzá a csapat 2022-ben éppen aktuális, tízéves jubileumát.”
„A 2016 SunCult lemezt követően váltunk trióvá, és kezdtünk egy gitárral dolgozni. Az Intrinsic dalai már így íródtak, ennek köszönhetően egy, a korábbiaknál sokkal nyersebb, direktebb, keményebb anyag született. Nagyon gitáros megközelítésű, nagyon riffközpontú a lemez, a dalok terén pedig kifejezett cél volt, hogy rövidebbek legyenek, mert ez motiváló újdonságot jelentett. A szikár alapokra nagyon dallamos énektémák és finom, éteri samplerek kerültek, így egyik szempontból sokkal diverzebb a hangkép, másik oldalról viszont hangulatilag nagyon is homogén. Semmilyen ötletnek nem szabtunk határt. A prog bandák hangulatiságától, a hard rock dallamosságán vagy a grunge borultságán át a death metalos zúzásig sok minden történik a lemezen, ami korábban nem volt ránk jellemző. Meg akartuk haladni magunkat, és úgy érzem, sikerült is kilépni a saját árnyékunkból.”
Az anyagot, amelyhez Havancsák ‘Hjules’ Gyula készített egy gyönyörű borítót, a metal.hu teszi majd elérhetővé. December 14-től tehát minden ismert stream oldalon elérhető lesz az Intrinsic album.
„A most megjelent címadó egy kemény és magunkhoz képest komplex dal, amelynek szövege filozofikus kérdéseket boncolgat a gondolat teremtő erejéről, a létezésről. A Womb of Soul dalunk továbbgondolása. Ki néz a szemeink mögül?”
„A test bilincs. A lélek arra hordozza, amerre akarja. De vajon meghal-e a rab, ha lehull a bilincse?” (Gárdonyi Géza)
Facebook: https://www.facebook.com/Cluemusic
YouTube: https://www.youtube.com/@cluemusiccom
CLUE:
Snopper Kiss Péter – gitár, ének
Nedoluha György – basszusgitár
Erdei Attila – dobok
Leave a Reply