Magyar underground 2022

Már csak néhány óra van hátra, amíg a 2023-as esztendő a nyakunkba szakad, ezért úgy gondoltam, összegyűjtök pár finomságot a magyar underground színtér gyümölcseiből, amelyek idén látták meg a holdvilágot. Mivel szerencsére ebben az évben is bőséges volt a termés az itthoni fémpiacon, próbáltam olyan bandák kiadványairól néhány szót ejteni, amelyek már jó ideje nem jelentkeztek új hanganyaggal, sőt van olyan, amelyiknek ez az első formátumos megmutatkozása.

Pagan Insurrection: Végzet kürtje

A mosonmagyaróvári Pagan Insurrection 2014-ben alakult. A fiúk nem kezdők, hiszen ezelőtt olyan csapatokban űzték az ipart, mint a Zombie Holocaust, a Depths of Depravity vagy az underground körökben jól ismert, kultikus Brutal Masturbation. Az első album nyolc évet váratott magára, de igencsak finomra sikeredett. A stílus pagan/death metal, s a megszokott fegyverek mellett olyan hangszereket is bevetettek, mint a fúvósok, a sámándob vagy a doromb. És itt megállnék egy pillanatra. A doromb eszméletlenül megdobja a zenét. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer dorombot fogok hallani egy death metal alapú muzsikában, de el kell ismernem, hogy remekül be tudták illeszteni ebbe a súlyos környezetbe. Tényleg rohadt jó!!! A Végzet kürtje egy remek bemutatkozás egy tehetséges bandától.

Age of Agony: Raven Black EP

A zalaegerszegi panzer metal osztag már hat éve nem jelentkezett új anyaggal, úgyhogy éppen ideje volt, hogy előbújjanak a lőállásaikból, és közelharcban semmisítsék meg a hallójáratainkat. A tagság némileg átrendeződött, de az ütőképesség és az erő maradt a régi. A banda leginkább a középtempós menetelés taktikáját alkalmazza, de elmondható, hogy változatos és időnként meglepetéseket is okozó, súlyos death metal jön velünk szemben, ha meghallgatjuk ezt az új EP-t. Aki ismeri a csapatot, tudja, hogy a szövegeik történelmi témákkal foglalkoznak. A nehézfegyverekkel felszerelt ötösfogat most a középkor világába repít vissza bennünket. A borító, amely a „Grafit & Hamu” alkotása, szemet gyönyörködtető. Öt nóta, öt jól irányzott lövés, amely minden death metal fanatikust telibe talál.

Gravecrusher: Resurrection of Deathly Visions EP

A szegedi Gravecrusher már nyolc éve nem adott életjelet magáról, kivéve néhány koncertet, de azok sem mostanság zajlottak. Itt is tagcserék nehezítették az életben maradást, de szerencsére Disemboweler gitáros (Molis Sepulcrum) nem adta fel, és Blasphemy dobos (Mörbid Carnage, Rothadás, Ahriman, stb.) segítségével rögzítette ezt a négy dalt tartalmazó anyagot. S hogy mit kapunk, ha elindítjuk a lejátszót? Hamisítatlan, old school death metalt, amely alkalmas egy temető teljes letarolására. Halálosan gyors tempók, kriptatető-repesztő riffek, rothadt hangzás és embertelen kíméletlenség. A borító magáért beszél! Aki rápillant, rögtön tudja, hogy nem fog csalódni. A Gravecrusher újra itt van, és úgy ledarálja az útjába álló hallgatót, hogy a maradványait már csak pástétomként lehet árusítani a temető mellett üzemelő vendégölőben!

Hamvak: Maelstrom of Abhorrent Incantations

Ez a förmedvény a nagyatádi, de jelenleg Németországban élő D. (Earth Plague, Carnal Desolation) egyszemélyes formációja. A Hamvakat 2015-ben szülte világra, és azóta csupán egy demóval jelentkezett 2017-ben. De most végre a kezünkbe kaparinthatjuk az első albumot is. A 40 perces, black/death metalt tartalmazó anyag szinte megszállja, és szép lassan felemészti az embert. Disszonáns rohamok, fertőző betegségben szenvedő témák, aljas riffek és sötét hangulat. A hat szerzemény olyan víziókkal tömi tele a hallgató agyát, hogy az a végén már azt képzeli, hogy a zene nem a hangfalakból áramlik kifelé, hanem a koponyáján tátongó nyílásból, amit egy olyan világ küldötte vágott rajta, amelynek kapuit a Hamvak nyitotta ki. Érthető, nem? HEHEHE!! D. hangja embertelen, felér egy pokoljárással. Leszögezhetjük, hogy a Hamvak nem fog széles körben kedvenccé válni, de aki otthon érzi magát ebben a rémálomban, annak csodálatos metamorfózisban lesz része, ha meghallgatja.

Türböwitch: Fullmoon Liquorthropy

A budapesti Türböwitch 2017-ben jelentkezett első lemezével, ez után viszont csupán egy rövidke EP-t szabadított a világra 2019-ben. A dobos posztján csere történt, de úgy vélem, hogy nem emiatt kellett öt évet várni az új anyagra. Inkább arra gondolok, hogy fasza, jó ideig érlelt szerzeményekkel akarták megtölteni az albumot, és ez sikerült is. A jelszó: speed/punk/thrash, és ez mindent elmond!! Aki ismeri a csapatot, tudja, hogy egyik tag sem normális, de éppen ebben van az erejük. Vidám hangulat, összecsomózódott gatyamadzag feszességű témák, söröskupak keménységű reszelések és izzadt testen gombásodó farmermellény szagú metal. Türböwitch-et nem azért hallgat az ember, hogy alámerüljön a világismeretek gondolati rendszerében, hanem azért, hogy elfeledje a hétköznapok szarságait. Na meg azért is, hogy a lemez hallgatása közben megpróbáljon annyi sört legurítani a torkán, ahány nóta helyet kapott a CD-n. És ha ez sikerül, akkor nagy eséllyel indulhat egy olyan talajtorna versenyen, ahol a szurkolók és a döntőbírók is olyan részegek, mint egy lakodalmas menet Türböwisztánban.

Természetesen jó pár magyar együttes jelentkezett még az idén remekbe szabott cuccal, ami ismételten cáfolja azt az évek óta hajtogatott baromságot, hogy a magyar underground halott!! Ez évben jött ki a Paediatrician, az Os, a Cryptworm, a Deprived of Salvation, a Jack, az Another Way, és az Exterminating Angel is új anyaggal. A black metal fanatikusok sem panaszkodhatnak, hiszen olyan hordák formátumai jelentek meg, mint az Ahriman, a Dunkelheit, a Diecold, a Denevér, a Marblebog, a Mistcavern, a Necroratory, vagy a Princeps Daemonum, és a 2008-ban alakult, pécsi Gylliath is kiadta első lemezét. (Bocs, ha kihagytam valakit!!) Ha az infóim nem csalnak, akkor a 2023-as esztendőben is sok friss kiadvány fog megjelenni, úgyhogy nincs itt semmi probléma. Minden kedves olvasónak underground zenékben gazdag, boldog új évet kívánok!!!

About Size 64 Articles
1985 óta metálkodik! 2016 óta a Tales Of The Morbid Butchers Fanzine stábjának tagja. Versek és dalszövegek fabrikálásával, valamint logók tervezésével is foglalkozik. Főállásban több mint 20 éve boncmesterként dolgozik a kalocsai patológián.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*