Ha már a Mörbid Carnage cikkben említettem a thrash öregjeit, úgy gondoltam, előveszem az egyik nagy kedvencemet, hogy papoljak róla valamit. Már csak azért is, mert erről az albumról itt nem írtak még hosszabb lére eresztve. Bár nem hiszem, hogy meglepő dolgokkal rukkolnék elő, hiszen erről az alkotásról már százezer helyen megemlékeztek.
Azért az nem semmi, hogy 1989 júniusában a Sodom és a Kreator is megjelentetett egy albumot. Emlékszem, milyen izgalommal vártuk, hogy meghallgathassuk őket. HEHEHE!! És ha figyelembe vesszük, hogy ebben az évben még olyan csapatok dobtak ki lemezeket, mint a Sepultura, az Overkill, az Exodus, a Testament, a Nuclear Assault, a Coroner, az Annihilator, a Dark Angel, a Paradox, a Sabbat, a D.R.I., a Laaz Rockit, a Xentrix, a Protector, a Voivod, a Ratos De Porāo, a Whiplash, az Acusser, az Evil Dead, az Excel, a Toxik, a Holy Moses, az M.O.D., a Mortal Sin, a Viking, a Morbid Saint, az Onslaught, a Venom, a Mekong Delta, a Napalm, a Metal Church, a Wrathchild America vagy a Mordred, akkor bátran kijelenthetjük, hogy semmi okunk nem lehetett panaszra, és annyit rázhattuk a fejünket a magnó előtt, hogy a hajunk is kihullott. Megjegyzem, ebben az időben szentül meg voltam győződve arról, hogy Kerry King azért kopaszodik elől, mert a tincsei fejrázáskor beleakadnak a csuklóvédőjéből kiálló százas szegekbe. Ja, most jut eszembe, hogy a Destruction is ebben az évben adott ki egy koncertalbumot! HEHEHE!!
Na, szóval, amikor a Kreator és a Sodom lemeze megjelent, gyorsan át is másoltattam ezeket magamnak egy kazira, és rohantam haza, hogy rögtön bezabáljam őket, mint kacsa a nokedlit!! Mindkettő azonnal megtetszett, de mivel ez a cikkecske a Kreator albumról szól, a Sodomot most mellőzném. A Kreator ezt megelőző lemeze, a Terrible Certainty akkoriban nem vett meg teljes mértékben, ezért is vártam már nagyon az újabb „Teremtőt”. Megjegyzem, most már így, öreg fejjel a Terrible… is nagy kedvenc lett. HEHE!! Nálam az első öt Kreator cucc csillagos ötös, de ifjabb koromban ezt pörgettem a legtöbbet. Ez valahogy rögtön elkapott és letaglózott, ami lehet, hogy azért van, mert a banda erre az időre érett össze igazán, és olyan remek nótákat alkottak, amelyek azonnal bele tudtak ragadni a fülembe. Az olyan dalok, mint a No Reason to Exist, a Love Us or Hate Us, vagy a Stream of Consciousness még mindig felnyomja bennem az adrenalint. Vagy említhetném a Some Pain Will Last-ot, amelynek indításától rögtön libabőrös leszek. Bár, ha erről a lemezről van szó, mindenkinek a Betrayer jut először eszébe, de mivel a klipjét annak idején 376-szor néztük meg hetente, a végén már kicsit besokalltam tőle. HEHEHE!!
Ezen az albumon hallhattuk utoljára a gitáros Jörg Tritze játékát, amit annak idején szomorúsággal vettem tudomásul, mert a csapatból valamiért ő volt a legszimpatikusabb számomra. Talán azért, mert ő is vékonydongájú gyerkőc volt, mint én akkoriban. HEHE!! Mille pedig Mille! Sok mindent nem tudok írni róla, hacsak nem azt, hogy itt már jócskán megmutatkozott, hogy milyen sok zsenialitás van benne. Az pedig, hogy lassan már négy évtizede életben tartja a csapatot, csak fejhatást érdemel. És itt van még a basszer Rob Fioretti, aki végezte a dolgát, pont, ahogy azt kell, és ezen kívül – Jörggel együtt – a csordavokálba is besegített. Na, és a végére hagytam a jó öreg Ventort, aki ezen az albumon is kitett magért. Imádom, amiket itt művel. Elég csak meghallgatni a már említett Stream of… és Some Pain… dalok kezdését vagy a Dont’t Trust című szerzeményben hallható cifrázásokat. PAZAR!!! Annak idején az „A” oldalt egy picivel erősebbnek éreztem, „de már elmúlt”, hogy egy klasszikust idézzek. HEHE!! Pláne, hogy a B-n egy olyan gyilkos thrash gyorsvonat száguldozik, mint a Bringer of Torture.
A borítót annak idején sem értettem, és most se nagyon. Három fasza borító után egy ilyennel előjönni? HEHE!! Biztos a kiadó úgy gondolta, hogy több lemez fog elfogyni, ha a frontképen négy ilyen jóképű gyerek szemez a vásárlóval, főleg ha hölgy az illető. HEHEHE!! A sound számomra tökéletes, tiszta, de mégis van benne egyfajta durvaszemcsés agresszió. Kések, ollók és egyéb vágóeszközök köszörülésére tökéletesen alkalmas.
Bár nem említettem meg minden nótát, de véleményem szerint mind a kilenc dal tökéletes. Az Extreme Aggression a thrash metal egyik kikerülhetetlen alapköve. A leglogikusabb lépés volt a Terrible… után. Annak idején rongyosra hallgattam a kazettát, és még mostanság is gyakran megdörrentem. Mert letaglózó, de közben barátságos is. Arról nem is beszélve, hogy kitűnő nosztalgiatabletta. Amikor hallgatom, rögtön visszarepülök 1989-be, amikor még én is hosszú hajjal bólogattam rá, vagy amikor a haverokkal jártuk a várost éjszakánként, hogy festékszóró segítségével közöljük a tudatlan emberekkel, hogy mely bandák a kedvenceink. Fel is fújtam egy frissen átadott emeletes lakóház hófehér falára, hogy „KREATOR”, de került a falakra Voivod, Death Angel és Slayer felírat is. Azokat is nekem kellett felfújni, mert a cimbora olyan ideges volt, hogy elbaszta!! HEHEHE! Lett is cirkusz belőle másnap. A helyi néplapban jött is a vezércikk „Alkotott az alkotó” címmel, amiben úgy említettek meg bennünket, hogy bunkók, barbárok, neveletlenek, na meg iskolázatlan söpredék, akik még a helyesírást sem ismerik, mivel a kreátor szót „A”-val írták „Á” helyett!! NA PERSZE!!! HEHEHE!! Egyébként annyira zavarta őket a felírat, hogy ha halványabban is, de még 30 év múltán is ott virított a falon. Le is fotóztam, ha már arra jártam. Hát mi ez, ha nem halhatatlan művészet? HEHE!!
Ez egy zseniális album,ami a mai napig megállja a helyét a thrash világában. Manapság is hallgatom a kocsiban. 🤘