5. Ki vagy mi volt számodra az év csalódása? (nem feltétlenül lemez, bármi lehet)
Bársony Péter: Csalódásnak nem nevezném, de a Heilung Drifje a vártnál kevésbé indított be. Minden perce érték, de az elődeihez fogható extázist nem találtam benne.
Buga B.: Ebben az évben a nagy csalódásom két koncert elmaradása volt. Az egyiken már meg sem kellett volna lepődnöm, mert a Manowar mondta le a barcelonai Rock Festet, viszont a másik sokkal fájdalmasabb volt. A spanyolországi Fuengirolába utaztunk volna egy barátommal egy fesztiválra, ahol többek között fellépett volna a Helloween, a Sabaton és az In Flames is, de egy hónappal a fesztivál előtt lemondták a szervezők, azzal az indokkal, hogy nem lett volna rentábilis a rendezvény. Ez két okból is nagyon gáz: az egyik, hogy már mindent lefoglaltunk és kifizettünk az úthoz (persze ettől még remekül szórakoztunk, de a fesztivál mégiscsak hiányzott), a másik pedig, hogy ez elég rossz előjel a jövőre nézve: jelenleg minden arrafelé mutat, hogy a zeneipar és a koncertszervezés továbbra is messze van még a legfényesebb napjaitól.
Coly: Buga B-hez csatlakozva, én is a barcelonai Manowar koncert elmaradását említeném az első helyen, ráadásul a Saxon buliját is lefújták, a Diamond Head fellépéséről pedig lemaradtunk… Ha az új lemezekre gondolok, akkor Lana Lane és a Leatherwolf visszatérő albumától is többet vártam, de a Bloody Hammers, a Darkthrone, a The Cult és a Moonshine Zombies új anyaga sem durrant nálam akkorát, mint amire számítottam.
Fehérfarkas: Zene terén idén nem volt komoly csalódásom (igaz, régóta nincsenek nagy elvárásaim). Talán a Manowar idei EP-jét említeném: sok minden van rajta, csak igazán élvezetes, előremutató, kreatív zene nincs (ami pedig mégis zene és nem egyéb púder, azok Manowar mércével mérve ezerszer felhasznált, középszerű témák).
Gabrielkiss: Egy jó zenekar feloszlását mindig egyfajta csalódásként élem meg, idén például a Nuclear Assault leállása miatt kellett szomorkodnom.
Hentes: Lemaradtam a Lowland Fest-ről, továbbá a Hypocrisy, az Amorphis/ Dark Tranquillity és a Kreator koncertektről. A Rammstein Zeit lemeze.
John Quail: Nick Courtney énekes távozása a Vicious Rumorsból. Egy igazi, roppant energikus power/thrash torok elvesztése mindig csalódás. Ezen kívül az Annihilator Metal II címre keresztelt vacka teljesen kiábrándított a bandából.
Laq: Például az, hogy az előzetes várakozások ellenére sem jelentkezett új lemezzel a King Diamond. Ezen kívül rengeteg minden, de azok nem zenével kapcsolatosak…
Majka: Nem is tudom, talán az Arch Enemy koncert. A hely sem az igazi, és bár egy csomót hallgattam az új anyagot, a koncerten rájöttem, hogy ez igazából meselemez gyerekeknek, a metal Zizi bolygó.
Nameless: Koronavírusból ki (vagy nem?), háborúba be… Személyes dolgokkal senkit sem untatnék, zenei síkon pedig lásd a hatodik pontot!
Sipy: Nem biztos, hogy egy ennyire személyes válasz a legmegfelelőbb erre a kérdésre, de nekem az év második fele sajnos nem úgy alakult, ahogy terveztem, így – főleg anyagi okokból – legalább három-négy koncertről le kellett mondanom, amit eléggé nehezményeztem. Na, de majd jövőre! 🙂
Size: Ez szintén a Rattle Inc. hétvégéhez köthető, ugyanis se perc alatt elfogyott a gin. Ezért megkérném Buga kollégát, hogy legközelebb tessék jobban odafigyelni, és akkora mennyiségű készletről gondoskodni, hogy ennek a problémának semmi esélye ne legyen arra, hogy felmerüljön és könnycseppeket fakasztó búskomorságba taszítsa a felhőtlen kikapcsolódásra vágyó elvtársakat! Köszönöm!! HEHEHEHE!!
SZG: Volt néhány olyan 2022-es album, amelyikre nagyon kíváncsi voltam, de valahogy nem hozták azt, amit vártam tőlük. Összességében mindegyik kiváló (iparos)munka, de nem éreztem azt a katarzist, amit néhány korábbi albumuk adott. Ilyen volt a Grave Digger, a Kissin” Dynamite, a Wolf vagy a Blind Guardian lemeze.
Csalódás nekem ebben az évben az is, hogy míg a körülöttünk lévő országok nem egy, de több komoly metalfesztivált is tudnak szervezni, és úgy tűnik, azt rentábilisan működtetni, addig Magyarországnak nincs egy kimondottan metal zenéket felvonultató nemzetközi fesztiválja. A Rockmaraton elmaradt, pedig a dunaújvárosi Szalki-szigetnél valószínűleg még nem találtak fel jobb fesztiválhelyszínt. A székesfehérvári FEZEN tartja egyedül a magasba a lángot, de ők is csak kompromisszumok árán, egy-egy izmosabb külföldi metal fellépőt becsempészve az adott napi hazai pop/rock zenekari repertoárba.
A koncertek jegyárai és a bulikon megtalálható merch cuccok költségei brutálisan elszálltak. Ma már nem meglepő, sőt szinte biztos egy Barba Negrás bulinál a 10 ezer forint feletti jegyár, de lassan a 20 ezer forint felé közelítő jegyárakat kell mindennaposnak tekinteni. A nagy koncertek jegyárai (például Mötley Crüe) pedig az 50 ezres tartomány fölé kúsznak, főleg, ha olyan helyet szeretnél elcsípni, ahonnan nem kis futkározó hangyáknak látod a zenészeket a színpadon.
Zozzie: Mivel egyik zenekarral kapcsolatban sincsenek már elvárásaim, ezért csalódásról sem beszélhetek. De ha mindenképpen írni kellene valamit, akkor egy-egy zenész/újságíró/zenei szakember stb. halála számomra mindig „csalódás”. Sajnos, egyre többen mennek el. Na, jó, még egy: szerettem volna interjút készíteni egy ismert magyar zenésszel, de nem jött össze, és már nem is fog.
6. Melyik muzsikus vagy zeneipari szakember (újságíró, kiadó) idei elvesztését (halálát) tartod a legnagyobb veszteségnek?
Bársony Péter: Ebben a kérdésben morbid lenne rangsort felállítani, de számomra/számunkra talán Lénárd Laci halála volt a legváratlanabb és a legszomorúbb. Vangelis és Klaus Schulze távozása ugyan nem metalközeli tragédia, de én számon tartom, hogy két ekkora zseni is búcsút intett nekünk, ugyanebben az évben.
Buga B.: Nagyon ritkán szoktam felkapni a fejem halálesetekre, ha valakit nem ismerek személyesen, de Lénárd László halála azért engem is megrázott, hiszen a magyar színtér megkerülhetetlen alakja volt, és rajta keresztül a metal hőskorának egy darabkája is elveszett.
Coly: Megdöbbentett Lénárd Laci hirtelen távozása. Minél közelebb van valaki hozzánk korban, a halála annál erősebben döbbent rá bennünket arra, hogy ez velünk is bármikor megtörténhet. Idén a Nazareth klasszikus felállásának fele (Dan McCafferty énekes és Manny Charlton gitáros) távozott az élők sorából. Ők voltak az első külföldi csapat, akiket tizenévesen élőben láthattam, ezért is fűz hozzájuk egy láthatatlan érzelmi szál. Az aktív énekesek közül Steve Grimmett hiánya fáj a leginkább, Jon Zazula halálával pedig a thrash metal történetének egy meghatározó darabja veszett el.
Fehérfarkas: Lénárd László halálát. A lemezkritikái a ’90-es években nagy hatással voltak rám. A Metallica Hungaricát és a Metal Hammer Hungaricát minden hónapban kötelező jelleggel szereztem be magamnak.
Gabrielkiss: Mindenekelőtt szegény Lénárd Lászlót kell megemlítenem, aki magával ragadó írásaival több generációnyi zene iránt érdeklődő fiatalból faragott fanatikus metalost. Rám is óriási hatással voltak a lemezkritikái, sajátos meglátásai. Halála pótolhatatlan veszteséget jelent a magyar metal közösség számara. A zenészek közül Steve Grimmettet sajnálom nagyon, illetve Dan McCafferty elvesztése is nagyon elszomorított.
Hentes: Lénárd László, Molnár László (Moon of Soul) és Jon Zazula halála.
John Quail: Egyértelműen Lénárd Laci halála a hazai metal színtér pótolhatatlan, egyben legnagyobb vesztesége. Nyugodjék békében!
Laq: Stuart Anstis, a Cradle of Filth korábbi gitárosa, Bob Heathcote, a Suicidal Tendencies egykori bőgőse, illetve Fredrik Johansson, a Dark Tranquillity korábbi gitárosa.
Majka: Én ezeket eskü nem követem, mert nem tudok érzelmi viszonyt kialakítani idegen, általam nem ismert emberekkel. Inkább nem válaszolok erre ezért, nehogy érzéketlennek tűnjek.
Nameless: LL – ahogy mindig is emlékezni fogunk Lénárd Lászlóra, aki nemcsak cikkei, hanem az aktuális lemezlistái alapján is sokunk számára évtizedekig nem csupán viszonyítási, hanem kiindulópont volt.
Sipy: Számomra egyértelműen Lénárd Laci (RIP) korai halála volt a legmegdöbbentőbb.
Size: Lénárd László.
SZG: Teljesen egyértelműen Lénárd Laci halála volt a legsokkolóbb, legfeldolgozhatatlanabb. Bármikor, bármelyik évben elfogadhatatlan lett volna. Az űr, amit maga után hagyott, hatalmas. Bár nem voltunk bizalmas viszonyban, de a Facebook-on volt köztünk egy laza kapcsolat, amit a sok tekintetben közös zenei ízlés és közös értékrend habarcsa tartott össze. Még ma is sokszor eszembe jut, vajon LL mit szólna ehhez vagy ahhoz a zenéhez… Csak remélni merem, hogy a Hammerworld magazin Cselő vezérletével túléli ezt a hatalmas veszteséget (és a gazdasági recessziót), és talpon marad, mint nyomtatott formátum.
Zozzie: Egyértelműen Lénárd László halála a legtragikusabb. Lehet, hogy nem mindenki kedvelte őt, de az vitathatatlan, hogy Laci rengeteget tett szeretett műfajunk felvirágoztatásáért. Nélküle minden más lenne. Jon Zazula elvesztése is nagyon szomorú esemény, a Metallica és a thrash műfaj sokat köszönhet neki (és a feleségének).
7. Mely zenekarok következő albumát várod nagyon (akik sejthetően 2023-ban adnak ki új anyagot)?
Bársony Péter: Az új Metallicát tűkön ülve várom (dehogyis, csak vicceltem 🙂 ). A helyzet az, hogy nem ámítom magam azzal, hogy kinézek egy zenekart, és ráfeszülök a naptárra, várva tőlük a csodát – mert a legjobb dolgok váratlanul szoktak érkezni. Hallod, 2023? Itt vagyok! Lepj meg!
Buga B.: 2023 talán nem ígérkezik annyira erősnek, mint amilyen 2022 volt (számomra), mivel igazán nagy kedvencem nem ad ki albumot, de a koncertje alapján nagy durranást várok a Mercyful Fate-től, mert a banda, a Mesterrel az élen, szétrobban az energiától. Az, mondjuk, egy kicsit aggasztó, hogy a King Diamond-márka is új lemezre készül; remélem, egyik anyag sem lesz félmegoldás. Aztán jön még az új Obituary, ami az első kislemez alapján bivalyerősnek lesz, érkezik a búcsúalbum a Holy Mosestől, és lesz még új Death Angel, Devil Driver és Sacred Reich is. Utóbbit szintén nagyon várom, hiszen az előző albumuk is meggyőzött arról, hogy bőven van még kiírnivalójuk magukból.
Coly: Azok közül, akikről tudható, hogy javában készítik az új lemezüket, a Judas Priest és a Hazzerd anyagára vagyok a leginkább kíváncsi, de egy erős Anthrax, Suicidal Tendencies, Mercyful Fate és Sacred Reich albumnak is nagyon tudnék örülni, és persze a Vio-lence idei EP-jét is követhetné egy hasonlóan ütős folytatás.
Fehérfarkas: Passzolom ezt a kérdést, bár azért még él bennem a remény, hogy a Manowar jövőre kiadja az új lemezét, amin a világ egyik leggyorsabb kezű gitárosa, Michael Angelo Batio játszik. Egy jutyúbra felkerült részlet alapján lehet abban bízni, hogy újra igazi, élvezetes zenét fognak játszani, ahol a muzsikán lesz a lényeg, és nem minden egyéb máson. Batio remélhetőleg zenét akar majd játszani, és nem csak a merchandisingból befolyó pénzt számlálni.
Gabrielkiss: Aki erre a kérdésre nem a Metallica nevét mondja elsőnek, az nem is metalos, mi több, azonnal hagyja el a termet! Viccet félretéve, tényleg baromira várom Hetfieldék új lemezét, de az új Obituary korongra is rá vagyok már izgulva. Meg hát ugye készülődik valami a Mercyful Fate háza táján is, bár nem mernék nagy tétben fogadni rá, hogy ebből lesz is valami. Persze a remény hal meg utoljára.
Hentes: Sear Bliss, Obscura, WMD, Katatonia, Metallica, Obituary, Pokolgép, Kovács Attila (ex-Sear Bliss, ex-WMD, ex-Varsó) új zenéje, Aornos, Nomad…
John Quail: A Metallicáét.
Laq: Mindent is várok. 🙂 Továbbra is várom King Diamond mester új remekművét. Januárban érkezik új Katatonia album, amit szintén nagyon várok, koncerttel megspékelve (jegyek már a fiókban…). Érkezik elméletileg új Atrocity lemez, mint ahogyan Obituary is. A Memoriam új albuma is már a kanyarban. Az Enslaved-től is van ígéret. Szerintem a jövő év is hoz majd jó lemezeket, és remélem, nekem is lesz egy kicsit több időm ismerkedni velük!
Majka: Lássuk csak: Obituary, Metallica, Suicidal Angels, Holy Moses és természetesen a Saxon. 🙂
Nameless: Mint minden évben, most is a Metallicáét: hét évvel a Hardwired… után talán van némi remény… Aztán a Paradise Lost anyagát (az idei Strigoi és a jövő év elején esedékes Host album után jó lenne egy zenekari lemez is), de Kerry King projektje/zenekara/akármije szintén izgalmakra ad okot, ahogy a Pantera jövője is kérdések sorát veti fel. Underground-vonalról az Orbit Culture és a Lizzard lemezeit várom, itthonról pedig a jövőre esedékes Thy Catafalque lemezt, a Tormentortól bármit. Ezeken kívül a Remorse-tól a már egy ideje tervbe vett projekt a régi dalok újravett verzióival, a From the Sky második lemeze, a jövő évre halasztott Slowmesh album és a Wall of Sleep a leginkább várósak. Új Magma Rise lemezben még korai reménykednem, az idei EP után viszont hátha befut egy nagylemez az Age of Agonytól is!
Sipy: A Metallicáét és Kerry King új projektjéét.
Size: Dying Fetus, Obituary, Tulus. Hazai fronton nincs biztos infóm tervezett megjelenésre, de nagyon örülnék, ha a Mörbid Carnage, a Gravecrusher és a Havária előrukkolna valami anyaggal.
SZG: Biztos számos előadó jelentet meg lemezt jövőre, amiről még nem is tudok, hogy úton van. Biztosan lesz egy csomó olyan fiatal, a semmiből feltűnő banda, akiktől leteszem majd a hajam és széles vigyorral headbangelek. De akikről tudok, hogy készülődnek, és várom is a hangzóanyagaikat, azok a következők: Crowne: Operation Phoenix, Heidevolk: Wederkeer, valamint a Brothers of Metal, a Girish and the Chronicles, valamint a Myrath 2023-as albuma.
Zozzie: Még mindig a Melechesh új albumát várom nagyon. Most már jó pár éve, úgyhogy tényleg jöhetne már.
Leave a Reply