Az idén az ötvenet betöltött egykori Steve Vai vokalista, a The Wildhearts soraiban gitárosként rövid időre kisegítő kanadai Devin Townsend zenei pályája nem csupán kacskaringós, hanem annyira szerteágazó, hogy az egyes szálakat utólag visszafejteni is bonyolult. Nekem legalábbis a megfelelő szakmai fórumok segítségül hívása nélkül nem menne a dolog. Ha összevetem, mondjuk, a debütáló Strapping Young Lad lemezt vagy akár az emblematikus Cityt a Casualties of Coal bármelyik albumával, nehéz feldolgoznom, hogy mindegyik anyag mögött szinte 100 százalékosan ez az öntörvényű fickó áll.
Devin saját neve alatt kiadott anyagai között sem egyszerű kiigazodni, ugyanis egyes albumai szimplán a neve alatt, még mások Devin Townsend Projectként vagy a The Devin Townsend Band logójával jelentek meg. Ezek indokát feltehetően csak maga a főhős tudná megfogalmazni, néhány esetben talán még ő sem. Elnevezéstől függetlenül a legkedvesebb HevyDevy lemezeim a Terria és az Ocean Machine: Biomech voltak, az utóbbi években viszont már nem követtem olyan árgus szemekkel, hogy Devinünk zeneileg éppen milyen irányokba terjeszkedik.
Az idei Lightwork azonban úgy fejbe kólintott, hogy nem tehetek mást, mint hogy utólag pótolom a mulasztásaimat. Legyen bármilyen sokszínű is a portfólió, a hangszerelés, sőt már maga a megszólalás is annyira jellegzetesen áradó és nagyszabású, hogy komoly rajongói múlt nélkül is nyilvánvaló, hogy valami Devin-féle anyagba futottunk be. A Lightwork tehát nálam – utalva a borítóra is – egyfajta világítótoronyként szolgál, a kizárólag magamnak felróható néhány évnyi szünet után újra felnyitotta a szemem, hogy kalandozásai során manapság is érdemes követnem a magányos dalszerzőt.
A nyitó Moonpeople, legyen bár nyilvánvalóan popos, azonnal beránt a jól ismert univerzumba. A Lightworker első nekifutásra elment mellettem, mivel a harmadik és a negyedik tétel annyira magával ragadó, hogy első blikkre szinte lenullázzák a két nyitó nótát. Néhány hallgatással később pedig azon kapom magam, hogy ez a dal semmivel sem gyengébb eresztés a korong első felén helyet kapott társaitól. A harmadik dalban, az Equinoxban vannak ugyan extrém vokálok, de ezek egyáltalán nem megterhelők; akkora tere van ennek a szerzeménynek is, hogy vétek különféle okoseszközökről hallgatni. A refrén pedig…
A Call of the Wild nálam mindent visz, épp annyira okos, amennyire ösztönös. A Devinnél mindig is érezhető késői Pink Floyd hatás itt is kitapintható. Ha az előző Equinox kapcsán a refrént emlegettem, itt A REFRÉN-ről ömlenghetnék. Esszenciális Townsend. Én ugyan elhallgatnék egy teljes lemezt is tele ilyen nótákkal, de Devinnél aztán végképp nincs kívánságműsor. A Heartbreaker kapta a legmetalosabb riffeket, bár ezek szinte el is vesznek a hangtengerben, a képzeletbeli A oldal utolsó darabja a lemez zeneileg talán legösszetettebb, legrétegzettebb szerzeménye. A rétegek között a dallamos vokálok vágnak némi rendet.
A Lightworker második fele nehezebben adja meg magát, bár simán elképzelhető az is, hogy a hiba újfent az én antennáimban van. Az eklektikus, indusztriál behatásokat magán viselő Dimensions úgy kezdődik, mintha éppen vége lenne, vagy legalábbis fordítva lett volna feljátszva; itt már nagyon messze járunk a lemez első felén hallható, kellemes, fület gyönyörködtetően szárnyaló dallamoktól. Ezekből a Celestial Signals – címéhez illően – újra bőséges adagot kínál, de a dal végét egy kicsit eseménytelennek, indokolatlanul túlhúzottnak érzem. A női vokálokkal is megtámogatott, játékos Heavy Burden olyan, mintha egy megzenésített gyermekmondóka lenne. A dream popos Vacation még utoljára megsimogatja a hallójáratainkat, az anyag végkifejlete pedig a tízperces, ambientes Children of God, ami szintén egy könnyedebb darabként indul, de a befejezésig hosszú utat jár be.
A deluxe kiadás Nightwork alcímmel tartalmaz egy tízdalos bónuszlemezt is, az ezen helyet foglaló szerzemények között akadnak szövegi-zenei visszautalások is (Children of Dog, Starchasm 2), de teljesen új dalok kaptak rajta helyet, így a maga ötven percével ez az anyag akár egy újabb teljes értékű lemeznek is tekinthető. A Starchasm 2 című dalban például Steve Vai és Anneke van Giersbergen is tiszteletét teszi.
Ha ez elmúlt bő két évtizedben ráéreztél bármelyik (The) Devin Townsend (Band/Project) lemezre, adj egy esélyt a Lightwork albumnak is, amin emberünk már nem hoz, nem hozhat olyan mellbevágó újdonságokat, mint a korai albumain, de zenei univerzuma keretei között az idei anyag is egy csak rá jellemző stíluskavalkád.
Nameless
Leave a Reply