Bár ez az album 1996-ban jelent meg, én csak 2000. október 21-én vettem meg egy kecskeméti szerszámboltban. Joggal mondhatnátok, hogy most kamuzok, mert hát ugye honnan a francból emlékeznék én ennyi év távlatából, hogy mikor vásároltam? Na meg pont egy szerszámboltban? HEHE!! De esküszöm, hogy igaz, és le is írom, hogy miért. Nos, a dátum azért vésődött bele az agyamba, mert akkor azért tartózkodtam Kecskeméten, mert előtte való nap ott tettem le a boncmesteri vizsgát. Mivel a vizsga után két frissen végzett kollégával, egy ózdi és egy budapesti sráccal elmentünk piázni, én Kecskeméten töltöttem az éjszakát, majd másnap délelőtt, ha már ott voltam, felkerestem a helyi metal shopot. Na, annak a nevére már nem emlékszem! HEHEHE!! Ha valaki tudja, írja már meg egy hozzászólásban! Köszi!! De a lényeg, hogy a bolt valójában egy szerszámüzlet volt, és az ott dolgozó death metal fanatikus gyerek meggyőzte az üzlet tulaját, hogy az egyik sarokban hadd rendezhessen be egy pár polcos metal boltocskát, ahol kazetták és CD-k voltak kitéve. Jól elbeszélgettünk, és sosem felejtem el, amikor csávó megkérdezte, hogy mi dolgom van Kecskeméten, én meg mondtam, hogy boncmesteri vizsgát tettem, akkor teljesen megvadult! Előkapta a pult alól a Cannibal Corpse frissen megjelent koncertkazettáját, és betette a magnóba, majd csutkára tekerte. Gondolhatjátok!! Éppen jöttek a vevők, akik valami szerszámot szerettek volna vásárolni, erre azt látják, hogy az eladó léggitározva pörgeti a hosszú haját és üvöltözik!! HEHEHE!! Na de elég legyen az emlékbonbonok majszolásából, térjünk rá a zenére!
Ha brutalitásról volt szó, a kanadai bandákra mindig is lehetett számítani, és ez a Cryptopsy esetében különösen igaz. Már az első lemezükkel is halomra darálták a hallgatókat, de ezen a másodikon olyan komplex pusztítást végeznek, hogy az ember, miután végighallgatta az albumot, úgy érzi magát, mint aki fejest ugrott egy ipari hulladék-darálóba. Bár ekkor már nem egy ilyen formáció albuma állomásozott a polcomon, köztük a Cryptopsy harmadik nagylemeze is, mégis meglepett az a szélsőséges agresszivitás, amit ez a négy fickó belepréselt az itt található nyolc szerzeménybe. Az anyag mindössze 32 perc hosszúságú, de olyan hatalmas mennyiségű agyszaggató téma van egymásra dobálva benne, hogy az edzetlenebb fülű hallgatónak nem egyszer kell újrastartolnia, hogy egy szuszra végig tudja hallgatni. Te csak ülsz a karosszékedben, és mire a combodat ütve épp felvennéd a ritmust, ezek a szemétládák már rég a harmadik témánál járnak. HEHEHE!!
Viszont, ha nem blicceled el az edzéseket, és kellő rendszerességgel pörgeted az albumot, akkor a Cryptopsy ajtót nyit neked, és egy olyan világban tehetsz kirándulást, ahol minden az akkurátus pusztításról szól. Jon Levasseur kapcsolata a gitárjával inkább szakmai, mint baráti, mert egy baráttal nem tesz ilyet az ember. A fickó szinte halálra dolgoztatja a szerencsétlen hangszert, és még a lelket is kireszeli belőle. De Éric Langlois basszusgitárost sem tudnám kíméletességgel vádolni. Egyfolytában zaklatja azokat a szegény, mit sem sejtő húrokat, s néha olyan körmönfont témákat követel meg tőlük, hogy csoda, ha nem gabalyodnak össze.
Dan „Lord Worm” Greening hörgésfelelős embertelen hangokat szabadít a világra. Orgánuma nem az a vérbugyborékolós fajta, de aki szeretné a szövegeket is pontosan érteni, annak azt tanácsolom, hogy vegye a szövegkönyvet segítségül, HEHE!! A krapek néha úgy bömböl, mint aki félrenyelt egy betonkeverőt. A szövegek természetesen az ebben a stílusban legtöbbször szereplő témákkal foglalkoznak (halál, belezés, istencsesztetés, csonkítás és hasonló vérdekességek). A vokálozásba egy ős-Cryptopsy tag, Steve Thiabult, valamint egy másik kanadai horda, az Obscene Crisis énekese, Eric Fiset és Flo Mounier dobos is besegít. S ha már Flo Mounier, az akkor még ismeretlen, de mostanság a legjobbak között emlegetett ütős már itt olyan dolgokat művelt, hogy felkerült a kedvenc dobosaim listájára. A csávó egy gép, de ha mégsem, akkor is tuti, hogy valami olyan üzemanyag folyik az ereiben, amit valami kutatólaboratóriumban kotyvasztottak össze. Legutóbb a technikás death metalt toló Arise From Worms anyagán hallhattuk a játékát, de az Vltimas albumát is ő dobolta fel. Vitathatatlan tény, hogy a legjobbak között van!!!
A Cryptopsy ma is aktív, bár már tíz éve nem jelentkeztek új fullos lemezzel. Lehet, hogy megengedtek maguknak egy hosszabb pihenőt, mert minden újabb albumukon fokozták a komplexitást, és azt képtelenség a végtelenségig csinálni, vagy igen? HEHE!! Egyet leszögezhetünk: a Cryptopsy örökre bevéste nevét a death metal nagykönyvébe, és sohasem engedett a brutalitás mértékéből. Elég sok zenész megfordult már a csapatban, és az őstagságból már csak Flo maradt, de biztos vagyok benne, hogy elő fognak még rukkolni egy újabb teljes lemezzel, és megmutatják, hogy korai lenne még temetni őket. A None So Vile egy masszív mérföldkő, és biztos vagyok benne, hogy a fénye sohasem fog halványulni. De most már nem is pofázok tovább, inkább újraindítom a zenét, és átadom magam az élvezeteknek. Szívem szerint a bútorzaton nyomnám a tempót, de akkor le kellene mennem a helyi szerszámboltba, hogy meg tudjam javítani, ha véget ért az album. De sajnos a helyi üzletben nem death metal fan az eladó, így semmi esély arra, hogy jól elbeszélgessek vele a durva muzsikákról. Arra meg pláne, hogy hallgassunk egy kis Cannibal Corpse-ot, amire a léggitárjainkat pengetjük vagy berángatjuk egy kis pogóba a boltba belépő vásárlókat. Szomorú dolog ez, nagyon szomorú!!! HEHEHE!!
Leave a Reply