„Senki sem énekel többé úgy, mint te”
Halálának másnapján egyszer már elsirattam Chris Cornellt (itt). Most, e kötet elolvasását követően ismét megtettem ezt: leraktam a könyvet, és sorra néztem a vele készült videóklipeket, színpadi felvételeket és a tiszteletére rendezett, 2019-es emlékkoncert egyes pillanatait. Nem titkolom, elérzékenyültem: ezt váltotta ki belőlem a részletekbe menő alapossággal és kellő dramaturgiai érzékkel megírt memoár, illetve az újbóli találkozás – ha csak felvételről is – egy olyan karizmatikus énekessel, egy korszak és egy zenei irányzat egyik kulcsfigurájával, akinek zenéje évtizedeken keresztül sokat jelentett nekem, és aki már jó ideje, több mint öt éve élvezi a Mennyország Hotel all inclusive szolgáltatásait.
A kötet szerzője egy Seattle-i rockújságíró, Corbin Reiff, aki egy páratlanul tehetséges és sokoldalú földije felemelkedésének és aláhullásának történetét meséli el. Annak a Chris Cornellnek a pályafutását mutatja be, aki zongoratanulmányait követően dobosként alapított zenekart, ám hamarosan kiderült, hogy énekhangjával tudja a legjobban kifejezni érzelmeit, megosztani velünk a világról alkotott gondolatait. Így születhettek meg aztán a Soundgarden stílusteremtő albumai, a Temple of the Dog egyszeri csodája, az Audioslave slágerei, szólókarrierjének négy albuma, filmek felejthetetlen főcím- és betétdalai, emblematikus videóklipek, plusz megannyi energikus és megismételhetetlen színpadi produkció.
Cornellnek minimum két arca, személyisége volt: az egyik a szilaj, Adonisz-testű rocksztár, a másik pedig a visszafogott, merengő, halk szavú előadó. Mégis, kevésbé tűnt sebezhetőnek, mint barátai, pályatársai, a tragikusan fiatalon elhunyt Andy Wood, vagy e földi világból drámai körülmények között távozó Curt Cobain és Layne Staley. Mintha ő megúszta, túlélte volna a kritikus éveket, átkelt volna a zúgókon, a zátonyok között. Mintha konszolidálódott, mintha belesimult volna a mainstream-be; valójában azonban ő is végig harcolt saját démonaival, amelyek végül győzedelmeskedtek felette.
Ami a Rohadtul isteni című életrajzból hiányzik, az éppen ennek az útnak az utolsó néhány stációja. Nem érzékeljük a rá leselkedő veszélyt, nem látjuk az előjeleket, de talán senki, még Chris felesége és maga az énekes sem látta ezeket. „Detroit, köszönjük! Hamarosan ismét találkozunk!” – ígéri Cornell élete utolsó napján, utolsó koncertje közönségének. Aztán minden nagyon gyorsan történik: a könyv 318. oldalán, a lap tetején, ahol az idézett mondatok is elhangzanak, még látszólag minden rendben van, néhány sorral lejjebb azonban már kitör a pánik: Chris nem veszi fel a telefont, szállodai szobájának ajtaja belülről bezárva…
A könyv természetesen nemcsak egy rendkívüli ember és két, a ’90-es években (Soundgarden) és a kétezres években (Audioslave) igen népszerű zenekar sztoriját vázolja fel, hanem a Seattle-i rockzenei színtér bugyraiba is elkalauzol. Ahonnan egy új irányzat, a grunge indult világhódító útjára, és ahol „természetesen” mindenki mindenkit ismer és mindenkivel játszott együtt valamilyen turnén vagy formációban. Ennek a műfajnak a kulisszáit, hétköznapjait eddig kevéssé volt alkalmunk megismerni, a szerző azonban többé-kevésbé maga is bennfentes, legalábbis olyan kiváltságos rajongó, aki a fénykorukban számtalanszor láthatta élőben az irányzat meghatározó bandáit, és újságíróként, e könyv megírása előtt személyesen is beszélhetett Cornell közeli ismerőseivel.
Hároméves kutatómunkájának eredménye egy lenyűgöző összkép, amely a kötet azon hiányosságért is kárpótolhat bennünket, hogy lapjain egyetlen fotót sem találunk. Az események azonban egy idő után magukkal ragadnak, és onnantól nem nagyon lehet letenni a könyvet („Még egy év, és jön a Badmotorfinger!”). Nekem legalábbis nem nagyon sikerült. Úgyhogy ajánlom – ahogy Chris Cornell életművének fentebb említett darabjait is.
Cser Kiadó
Megjelenés éve: 2022
Bolti ár: 5795 Ft
Leave a Reply