Hajnali fél három, két fok, szemerkélő eső. Éjszakai fényben autókázom keresztül a kivilágított, teljesen átépült, modernizált, ugyanakkor régi arculatát vesztő civis városon, miközben a CD-lejátszómban hangosan szól a Frost Winterblood anyaga. A fülem még cseng a hangerő okozta sokktól, ugyanakkor elégedetten azon merengek, milyen remek estén vagyunk túl…
Debrecenben már hagyománya van az Angerseed-frontember, Mányák Péter szervezte koncertsorozatnak, amelyen rendszeresen a metal zenék durvább képviselői szokták képviselni magukat egy-egy produkció erejéig. Az elmúlt három év azonban nem volt kegyes hozzánk. Volt járvány, válság, klubok zártak be (hogy csak nagy vonalakban említsem a nehezítő körülményeket), így az utóbbi két alkalommal Nyíregyházán jöhettek össze az extrémebb zenék kedvelői. Mostanra viszont stabilizálódott annyira a helyzet, hogy ismét felragyogott némi reménysugár a horizonton. A nagyerdei Víztoronyban sikerült megtalálni az alkalmas helyszínt, azt viszont nem lehetett előre megjósolni, hogy lesz-e megfelelő érdeklődés a koncert iránt. Nem szeretném előre lelőni a poént, de lett. Sőt!
Nem sokkal 18 óra utánra lett meghirdetve a kezdési időpont, ami ugye elég korán van, és emiatt nem lehet tudni, hogy az első fellépőket milyen létszámú közönség fogadja. A mai estére többnyire kelet-magyarországi bandák lettek meginvitálva, de elsőként egy római black metal csapat, az ULFHEDNAR lépett színpadra. Ők Il Culto dell’Agonia című, frissen megjelent lemezükkel turnéztak éppen, ennek kapcsán kerültek képbe. Többségében erről játszották dalaikat, nagy lelkesedéssel, telt ház előtt! Ki merem jelenteni, hogy sikerük volt! S bár muzsikájuk semmi extrával nem emelkedik ki a fekete fém zenék sokaságából, a farkasjelmezbe bújt olaszok zúztak egy jót. Ez pedig éppen elég volt ahhoz, hogy megnyerjék maguknak a közönséget.
A nyíregyházi NYGMALION (egykoron Nigromantia) idén ősszel az Angerseeddel turnézik, így éppen kapóra jöttek, amikor a szegedi Sentio Ergo Sum betegség miatt lemondani kényszerült a fellépését. Ez a nyírségi csapatnak annyira hirtelen jött, hogy nem is tudták összeszedni a teljes felállást, így egyik gitárosuk hiányában, trióként léptek fel, és – korunk technikai lehetőségeinek köszönhetően – a hiányzó gitártémákat felvételről játszották be. Mindez semmit nem vett el a produkció értékéből. Idén kiadott és országos terjesztett lemezük, a Deluminate tételeit prezentálták a nagyérdemű előtt cirka 45 percben. Tették ezt zseniálisan és kiváló hangminőségben. Az est fellépői közül ők játszották a legszélesebb körben befogadható muzsikát. Sokrétű, remek harmóniákkal és dallamokkal díszített melodikus death metaljuk számomra több, mint meggyőző. És akkor még nem is említettem a kiváló hangszeres játékot. Gazdag Gergő óriásit aprított a dobokon és Kiss Péter zseniális szólói mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Aki szereti a modernebb, dallamosabb megközelítésű dolgokat ebben a stílusban (például az Arch Enemy-t), annak bátran merem ajánlani a Deluminate lemezt!
A thrash legenda miskolci ATOMIC erre az estére időzítette harmadik nagylemezének megjelenését, amit a Metal Ör Die Records gondozásában tettek fizikálisan is elérhetővé. A kiadó alapítója, Stauderer János egyébként régóta szívén viseli az underground metal zenék sorsát, most is személyesen jelent meg az eseményen, ahová több doboznyi hanghordozóval érkezett. Itt aztán mindenki válogathatott kénye-kedve szerint a világ minden tájáról új zenéket a gyűjteményébe. Egy pillanatra olyan kellemes érzés fogott el, mint amit csak annak idején, a budapesti Thrash Mosh Clubban éreztem. Szilágyi Tomiék pedig hírükhöz híven ismét intenzív, néha poénos, ugyanakkor változatos programot produkáltak, amihez hibátlan hangzás is társult. Rögtön kezdtek is a New Inquisition, Forced Infuriated, Slashing Dreams zúzós thrash hármassal, majd a kettes lemez indusztriálisabb vonaláról a zakatolós Idle Drops és a Down zakatoltak át az agyakon. Természetesen nem kisebb lelkesedéssel a közönség részéről, ahol a hagyományos metal arcok mellett punkok is megjelentek. A színpad előtt ki is alakult egy pörgős táncmulatság. Nem maradhatott el a The Border sem, majd – mondhatni váratlanul – elővettek egy Lepillantóküllő nótát, a Qurva anyád! című szerzeményt. Brutál trágár szövegével ez is kiemelkedő volt. Az új lemezt a két klipes tétellel (Digital Tumor, My Justice) képviselték. Így, élőben is remekül működtek a dalok. A végén persze nem úszhatták meg ráadás nélkül (pedig itt már jelentős csúszásban volt a program), és előkerült egy másik LK klasszikus, a metalosított Dödöle című gyerekdal. Persze az alkoholmámoros kisebbség a korábban elhangzottat szerette volna újra hallani, de arra már nem maradt idejük.
A házigazda ANGERSEED három év eltelte után léphetett fel ismét hazai pályán. A csapat ritmusszekcióját (Bilcsik Zoltán basszerost és Végh Zsombor dobost) még nem is láthatták élőben a helyiek, úgyhogy még saját maguk számára is új terepre léptek. Mindenesetre a két új sráccal sokat fiatalodott a banda átlagéletkora. Az intró után brutális death metal zúzdába kezdtek. Azt gondolom, különösebben említenem sem kell, hogy hazánk egyik legkíméletlenebb, legintenzívebb alakulatáról van szó. Mivel éppen turnén vannak, volt idejük összecsiszolódni, és ez láthatóan gyorsan sikerült is nekik. Kevés fény, viszont annál több füst és hangerő jellemezte őket. A nyitó The Clandestine Ones elején még alig kaptunk valamit kifelé a gitárból, de hamarosan az is megérkezett, hogy aztán fennállásuk egyik legjobb és legemlékezetesebb produkcióját nyújthassák. Felváltva szemezgettek eddigi munkásságukból. Mányák Péter amellett, hogy kiokádta a mikrofonba a beleit, sűrűn rázta, pörgette jellegzetes, sűrű rasztáját és fanatikus vezéregyéniségként vezette a négyest. Jöttek is a jobbnál jobb tételek. Society Slaves, Nightmare Is Called Reality, sőt, egy ‘91-es klasszikus, a Morbid Angel Day of Suffering-je is belefért a programba, ami óriási tetszésnyilvánítást és elismerést váltott ki a hallgatóság körében. A Labyrinths of This Times után a fiatal dobos (aki még csak 16 éves) hangos taps kíséretében elhagyta a színpadot, hogy a helyét három nóta erejéig egy korábbi zenésztárs, Mohácsi Zsolt vehesse át. Így a végén a The Ultimate Burden, az Unjustified Presence, ráadásként pedig az A World Closed Wide hangzottak el. Természetesen hangos tetszésnyilvánítás közepette vonult le a banda, de még előtte készült pár közös fotó a közönséggel. Biztos hatalmas élmény lehetett megélni egy ilyen remek estét egy ilyen fantasztikus közönséggel!
A fellépők zömét ezen az estén black metal zenekarok tették ki. Szám szerint három. És ahányan voltak, annyiféleképpen közelítettek a műfajhoz. Míg az olaszok inkább a stílus elemi erejét demonstrálják, a kazincbarcikai FROST inkább atmoszférikusabban, hangulatosabban játssza ezt a fajta muzsikát. Mármint az utóbbi anyagain. Régebbi önmagukhoz képest ugyanis lényegesen lelassultak, érettebb, mélyebb produkcióval álltak ki. Ha jól tudom, idén mindössze három koncertjük volt. Hálás vagyok a sorsnak, hogy elcsíphettem őket! A Mocsnik Ferenc (most basszusgitár) vezette ötös az elmúlt években hallhatóan nagyon összeszokott. Zenéjük az utóbbi időkben lényegesen lassult, ugyanakkor nem hagyták el a stílus jellegzetességeit. Produkciójuk alapvetően a tavaly megjelent Winterblood albumukról szólt. Ennek megfelelően műsoruk nagyobbik részét az ezen hallható dalok tették ki. Kifejezetten szépen, arányosan szóltak. Deák Tamás frontember most is kiemelkedően vezette az ötöst. A végén előkerült pár régebbi, gyorsabb tétel, amelyeket én is kifejezetten kedvelek: Black Shining, Unholy Land, Storm Above the Carpathians. Mindenesetre megjegyezném, hogy kristálytisztán, lemezminőségben szóltak. Minden hangszert arányosan és tisztán lehetett hallani. Egyszóval tökéletes műsort nyomtak.
Eredetileg hajnali egyig tervezték a bulit, de a végén a miskolci AORNOS fél kettő magasságában jutott el odáig, hogy egyáltalán kezdhessen. S bár a nézőtéren a létszám ekkorra jelentősen megcsappant, jó páran maradtunk, hogy megnézzük őket. Ők is black metalt játszanak (a szó szoros értelmében játsszák a zenét), de náluk szólószinten szerepel a billentyűs hangszer, és technikai tudásuknak köszönhetően maximálisan kihasználják a hangszerek adta lehetőségeket. Komplex, ezernyi hangulatot és érzést közvetítő dallamaikkal, hangulataikkal érzelmi univerzumaink számtalan szegletét bejárhatjuk. Ha egy szóval kellene jellemezni a munkásságukat, akkor a monumentális lenne rá a megfelelő szó. Ha nagyon hasonlítani kellene valakihez a zenéjüket, akkor elsőként az Emperor féle komplex vonal és az Arcturus elvontsága ugrik be. Algras (Tátrai Csaba) egyéniségként vezeti a társaságot, és jó volt a nemrégiben súlyos baleseten átesett Kovács Attilát (ex-WMD, ex-Sear Bliss) is ismét a színpadon látni. Ő most basszusgitáron segítette ki földijeit. És amit a dobosuk művelt, az is emberfeletti volt. (Igaz, nálam ezen az estén minden ütős felső kategóriás minősítést kapott.) S bár be kell, valljam, eddig csak felületesen ismertem a munkásságukat, olyan szinten sikerült meggyőzniük, hogy a későbbiekben szorosabbra fűzöm a hozzájuk való viszonyomat.
A tizenhármas szám sokaknak szerencsétlenséget jelent, de a XIII. Full of Anger résztvevői ezt bizonyára cáfolják. A Víztorony fellépői és közönsége ezen az estén nagyon egymásra találtak. Látszik, hogy hazánk e keleti szegletében is van igény az extrém zenékre. Jövőre, a XIV-re ugyanilyet kívánok!
Hentes
Fotók: a szerző + Bócsi Tamás/Necrophotology
A legjobban az tetszett, hogy az olaszok a Frost alatt majdnem lebontották elől a korlátot :).
Köszönet a beszámolóért és persze mindenkinek aki részt vett a buli szervezésében! Látszik, hogy bandáknak is bejött a hangulat.