Vannak zenerajongók, akiket a változatosság gyönyörködtet, akik folyamatosan keresik a friss hangokat, és értékelik, ha kedvenceik folyamatosan megújulnak. Mások azt várják, hogy az általuk szeretett bandák legyenek önazonosak, hozzák a tőlük megszokott stílust és színvonalat – akár olyan áron is, hogy a csapat beleragad egy adott skatulyába. A német-osztrák Warkings kapcsán is ez utóbbi kép alakult ki bennem. Eddig három nagylemezt adtak ki, mindegyik címe R-rel kezdődött (Reborn, Revenge, Revolution), és bár tetszik, amit csinálnak, legnagyobb slágereiket (Gladiator, Sparta, Fight stb.) leszámítva meg nem tudnám mondani, hogy egy adott nótájuk éppen melyik albumokon szerepel.
Nos, ez alkalommal M-mel kezdődik a lemez címe. A másik újdonság, hogy a harcosok klubja egy varázslónővel bővült. Ő személyesíti meg a mondabeli Artúr király nővérét, a gonosz Morgana Le Fay-t, és az új album dalainak többsége is állítólag e jól ismert történetet énekli meg. A hölgy eredeti neve egyébként Secil Sen, és török vér csörgedezik az ereiben. Kérdés, hogy innentől állandó szereplője lesz-e a Warkings panoptikumának, vagy csak erre az egy produkcióra szól a szerződése.
Az új anyagnak külön aktualitást adott, hogy megjelenése után öt nappal a zenekar élőben is fellépett nálunk. A dalokat így nem sok időnk volt jobban megismerni, a buli előtt én is mindössze kétszer hallgattam meg az anyagot. Ilyen szempontból szerencse, hogy a setlistben csupán egyetlen morganás nóta, a Monsters kapott helyet – ami viszont a lemez egyik legfogósabb szerzeménye, már az a két hallgatás is elég volt ahhoz, hogy jó ismerősként üdvözöljem a koncerten.
„Morgana” négy dalban szerepel, ezekben ő hozza a hörgős témákat, Neuhauser pedig a dallamos énekért felel. Nagyon bírom Georg orgánumát, amelyben egészséges arányban van jelen a lágyság és az erő, a női hörgés viszont számomra fából vaskarika, nem nagyon tudok vele mit kezdeni. Tény, hogy a Warkings korábbi albumain is hallhattunk ilyet, és egyértelműen színesíti az összképet, de nem ezek a hangok a kedvenceim a lemezről. A hölgy dallamosan csupán egyetlen számban, az Immortalban vokálozik.
A maszkos muzsikusok nem bonyolítják túl a produkciót, dalaik kerekek, egy-egy jól kitalált dallam, téma köré épülnek, és közülük csupán kettő lépi túl az ötperces játékidőt. Ezúttal mintha az átlagosnál is nagyobb hangsúlyt fektettek volna a kórusokra, háttérvokálokra, ami szintén hozzátett a végeredményhez. Neuhauser több számban egy másik témát is ráénekel saját dallamára. Egyértelmű kedvencem a már említett Monsters, amelynek lendületes középtempóját zseniális refrén koronázza meg. Szintén dobogós nálam az Immortal központi énektémája. A Heart of Rage szitárhangjaival és a The Rite dalközépi pengetésével némi keleti egzotikumot, a Shame furulyás felvezetésével pedig kelta motívumokat csempésznek a műsorba.
Szép gesztus volt a maszkáktól, hogy két turnétársuktól, a Powerwolftól és a Dragonforce-tól is feldolgoztak egy számot, és feltették az LP-re. Egyértelműen az Armata Strigoi sikerült jobban, az angolok Cry Thunderét egy kicsit összecsúnyázták a hörgős verzékkel.
A Morgana nagyjából ugyanolyan és egy kicsit mégis más, mint elődei, fentebb el is mondtam, hogy miért. Akik tipikus Warkings-muzsikát várnak, nem fognak csalódni, ugyanakkor egy, a korábbiaknál sokszínűbb, változatosabb anyagot kapnak. Erre a vérfrissítésre mindenképpen szükség volt, hogy ne váljon önismétlővé a római hadvezér, a keresztes vitéz, a viking harcos és a spártai katona muzsikája.
Leave a Reply