Bár tudjuk, hogy az ilyen rangsorok eleve halálra ítélt vállalkozások, hiszen száz százalék, hogy nincs helyes sorrend, az nagy valószínűséggel mindenkinél más lesz, de egyvalamire mindenképpen jó: kiváló alkalom arra, hogy az ember elővegyen rég nem hallgatott albumokat, és esetleg olyasmit is felfedezzen, ami régen nem tűnt fel neki. Lássuk, én mire jutottam, miután még a Ghosts-on is átrágtam magam, ami a megjelenésekor nem sikerült maradéktalanul.
A cikket pedig Zozzie kollégának ajánlom, akivel a Rattle-szerkesztőségben vállvetve harcolunk a NIN és Marilyn Manson elfogadásáért – több-kevesebb sikerrel. Jó volt újraolvasni a The Fragile-ról írt soraidat, ígérem, a Pretty Hate Machine ismertetőm is megérkezik egyszer. 🙂
1. The Downward Spiral (1994)
Azt hiszem, talán csak az első két hely sorsa volt kérdéses a rangsorban, nagyjából minden más adott volt számomra. Végül az döntött a TDS mellett, hogy a PHM-énál sokkal metalosabb és agresszívabb a hangzása, és hát csak metal fanzine vagyunk, vagy mi a szösz. Egyébként számomra tényleg ez a tökéletes NIN-album, iszonyú mélyen van hangulatilag és mocskosságilag is, de mindezt már egyszer meg is énekeltem egy évforduló kapcsán (itt).
Kedvencek: March of the Pigs, Closer, Heresy
2. Pretty Hate Machine (1989)
Ahogy fentebb írtam, a Pretty Hate Machine is simán végezhetett volna az élen. Középiskolás korom meghatározó albuma, szóval a nosztalgiafaktor is bejátszik, de így, 33 év távlatából meghallgatva sem vesztett semmit a dühösségéből, és a hangzása sem hagy kívánnivalót maga után. Tudom, tudom, sok benne a szinti, de ez egyáltalán nem megy a keménység rovására, Reznor hangja pedig talán ezen az albumon a legkétségbeesettebb és leglehangolóbb. Ha a TDS 10 pont, akkor ez minimum 9,87 lenne.
Kedvencek: Something I Can Never Have, That’s What I Get, Terrible Lie
3. Broken EP (1992)
Nos, elismerem, itt egy kicsit csaltam, mert egy EP-t is bedobtam a stúdióalbumok sorába, figyelmen kívül hagyva másik öt EP-t, de hát az én cikkem, én hozom a szabályokat. 🙂
A Broken egyfajta előfutára a The Downward Spiralnak, valahol félúton a Pretty Hate Machine és a második album között. Reznornál itt már elkezdődött a keményedés, elég csak egyik kedvenc NIN-számomra, a Wishre gondolni. A Fixedért kár volt, valamiért ki nem állhatom a remix-albumokat.
Kedvencek: Wish, Gave Up, Last
4. The Fragile (1994)
A The Fragile nálam nem ütött akkorát, mint Zozzie-nál, ami a negyedik helyre elég a listámon. Legnagyobb pozitívuma a nyerseségében rejlik, egyetlen későbbi album sem tudta már hozni ezt a fajta nyomort és dühöt, ami ebből a zenéből áramlik folyamatosan. Több mint 100 perc nihil, egy percnyi pihenő nélkül.
Kedvencek: Starfuckers Inc., No, You Don’t
5. With Teeth (2005)
A NIN (vagyis Reznor) pályafutása egyértelműen két szakaszra bontható, és a With Teeth éles határt húz a korábbi anyagok és az újak között. Ez az első olyan album, amelyen már nem olyan mélységes a gödör, amiben Reznor eddig szenvedett, és a keménységből is visszavett, de egyáltalán nem unalmas, és valahol logikusan illeszkedik a NIN-életműbe. Engem ezzel az anyaggal nem vesztettek el, de néhány dalt kivéve nem is fordul meg túl gyakran a fülemben.
Kedvencek: The Hand That Feeds, Every Day Is Exactly the Same, Right Where It Belongs, Only
6. Hesitation Marks (2013)
Itt ismét megtörik az idővonal, a hatodik helyen ugyanis nem a With Teeth után érkező Year Zero áll, hanem a sokkal későbbi, 2013-ban, hat év szünet után megjelent, akár visszatérőnek is nevezhető anyag, a Hesitation Marks jön. A címe alapján (hesitation marks = azok a hegek, amelyek akkor keletkeznek, amikor egy öngyilkos bizonytalankodik) akár még azt is remélhetné az ember, hogy visszatér a jó öreg letargia a zenébe, de ez sajnos nem így van. Ez sem vidámparkozáshoz való cucc, de a továbbra is szinti-túltengésben szenvedő zene sem megy (nálam) olyan mélységekbe, mint a korábbi anyagok. Ettől függetlenül továbbra is szép munka, pár slágerrel megtűzdelve. Ezt már csakis nagyon nyitott metal arcoknak ajánlom.
Kedvencek: Disappointed, Copy of A, Came Back Haunted
7. Year Zero (2007)
Itt tényleg csak nüanszok döntöttek a HM és a Year Zero között, utóbbi végül csak azért szorult a hetedik helyre, mert ezt az anyagot kevésbé éreztem frissnek, lendületesnek a többihez képest. Azért ezen is akadnak emlékezetes darabok, de nem állítom, hogy minden héten hallgatom őket.
Kedvencek: Survivalism, God Given, The Beginning of the End
8. The Slip (2008)
A The Slip egyértelműen a leggyengébb anyag azok közül, amelyeket én valódi albumnak tartok a NIN-től, ennek ellenére az egyik nagy kedvencem ezen a lemezen található (Discipline). Reznor egy kicsit talán túl hamar adta ki ezt a korongot a Year Zero után, némileg elnagyolt és lapos, csupán néhány kiemelkedő pillanattal. Kár érte, talán egy EP elég lett volna.
Kedvencek: 1,000,000, Discipline
9. Bad Witch (2018)
És elérkeztünk azokhoz az anyagokhoz, amelyeket értékelni sem igazán tudok. A Bad Witchet hallgatás közben inkább csak amolyan ujjgyakorlatnak éreztem, ilyet álmából felkeltve is bármikor tud csinálni Reznor, a hangulata alapján pedig inkább lehetne egy gyenge David Bowie-lemez. Meglepődnék, ha életem folyamán még hallgatnám ezt az anyagot.
Kedvencek: nincs ilyen
10. Ghosts I-IV, Ghosts V, Ghosts VI: Locusts (2008, 2020)
És hogy mi rosszabb az előbb legyalázott Bad Witchnél? Nos, a rosszabb talán nem is jó szó, mert hogy számomra a Ghosts-sorozat annyira jellegtelen háttérzene, hogy Reznor munkásságának egy másodpercéhez sem tudnám mérni. Liftzenének, jógaoktatáshoz és szafarikhoz biztos jó, eszembe nem jutna máskor hallgatni. Van ilyen, néha az ember bálványozott előadója is tévedhet. Ekkorát is.
Kedvencek: nagyon nincs
Leave a Reply