A Blind Myself első lemezét sokat hallgattam, és a kétezres évek környéken többször is láttam őket. Élőben mindig nagyon meggyőzőek voltak, nem véletlenül választották őket 2005-ben a Hungarian Metal Awards-on az év legjobb koncertzenekarának. Körülbelül húsz éve játszottak utoljára Debrecenben, most egy három állomásos miniturné keretében érkeztek vissza, két másik zúzós banda társaságában.
A nyitó, helybéli Pit of Sharon progosabb HC/metalcore vonalon tevékenykedik. Az ötös tagjai mind képzett zenészek, ennek fényében rendkívül profin nyomták le a műsorukat. Én viszont csupán három számot csíptem el tőlük, így sokat nemigen tudok mondani aznapi produkciójukról…
Hazánk jelenleg egyik legaktívabb csapata, az Archaic előadásait mostanában többször megtekinthettem. Bennük még sosem kellett csalódnom, olyan elánnal és annyira hitelesen nyomják a thrasht. Bár eredetiség terén nem váltják meg a világot, ha valaki egy jót akar zúzni, bátran ajánlanám őket a figyelmébe. S bár sokan még mindig a korábbi frontember, Jósa Tomi kapcsán emlékeznek rájuk, jelenleg a Salvusból is ismert Erdélyi Peti vette át a szerepét, és pengeti emellett az egyik hathúrost is. Remekül megoldja ezt a kettős szerepkört. Nagyjából sejtettem, hogy a harmadik és egyben utolsó lemezük, az idén megjelent The Endgame Protocol dalai teszik ki a program nagy részét. Ha valaki eddig még nem ismerné, bátran tegyen vele egy próbát! A pörgős zúzásokkal, szépen kidolgozott szólókkal egyből levettek a lábamról. Ha emlékezetem nem csal, az első lemezükről semmit nem játszottak, míg a másodikról is csak a két ,,kötelezőt”, a Last Man Standing és a Hidden Desire című szerzeményeket. Mindenesetre nagyot szóltak a srácok. Jó volt látni, hogy Püski László gitáros és Szabó Csaba Zoltán dobos még lassan két évtized után is ilyen lelkesen zenélnek együtt. Remek műsort nyomtak. Soha rosszabbat ne lássak!
A Blind Myself koncertjére már szépen összegyűltünk a körülbelül 300 férőhelyes teremben. Hogy megnyugtassák a jelenlévőket, hogy az Archaic fellépése után sem ül le a buli, ha jól emlékszem, indításnak gyorsan el is nyomtak két Budapest, 7 fok, eső-s nótát. A leghosszabb címűt (Meg…) és a Stephen King regénye ihlette Pomogácsokat. Szeretem ezt a lemezt. Talán ez a legmetalosabb albumuk, rajta a Judas Priest Painkillerének feldolgozásával. Az igazat megvallva, a BM eddigi munkássága eléggé szerteágazó. A rock/metal vonalon elég széles spektrumban alkottak: a borult HC/metaltól a zajos, punkos vonalon át a metalcore-ig sok minden belefér a stílusukba, amit eddig hat nagylemezen és egy válogatásalbumon produkáltak.
A folytatásban leginkább az utolsó, Négyszögöl címre keresztelt albumuk dalait játszották. Ennek az érdekessége, ha jól tudom, hogy három év alatt négy részletben vették fel, és minden dalhoz önálló klip is készült, amelyek megtekinthetők a legismertebb videómegosztó oldalon. S míg korábban csak angol nyelven írtak szövegeket, manapság már főleg hazai pályára alkotnak. Jöttek is a jobbnál jobb tételek. Volt Az igazi szó, a Magyar világvége, a szintén klipes Önvakítás vagy a modernebb, extrém metalos Bírák, majd visszaugrottunk 1998-ba, a Horrified by the Sun erejéig.
A második lemezt abszolút nem erőltették, viszont a többiről előkerült néhány tétel. Így legnagyobb örömünkre elhangzott a Worst-Case Scenario és a Lost in Time, míg a debüt albumról a borult hangulatú Kain és a Circle of Pain is. Az egyetlen alapító tag, az énekes Tóth Gergő tágra nyílt pupillákkal üvöltötte arcunkba gondolatait. Volt itt diszkószám az éhezésről, meg a vadiúj klipes dal, az Akárki fia vagyok, de egy megzenésített Radnóti Miklós vers, a Két karodban is műsorra került. Érdekes, hogy a videókban sokszor már poposra kevert témák itt azért sokkal jobban feküdtek, élő hangszerekkel egyből élvezhetőbbek lettek. Tipikus példája ennek a Bizonyos szempontból gazdagok dala, amit eredeti verziójában nem igazán kedveltem, de koncerten nagyon bejött. Ha valaki csak a netről ismerte, biztosan meglepődött, hogy mennyivel durvábban tolták az arcunkba így élőben.
A Horváth István (Garden of Eden)–Szalkai Tibi (ex-Dawncore, Newborn) gitáros duó igazán élvezhető játékot produkált, akárcsak a Leander Kills-ből ismert Jankai Valentin, aki nemcsak rohadtul technikás dobos, hanem iszonyat feelingesen is játszik. Élmény volt hallgatni a játékukat, amihez nem mellesleg a színpad méretéhez képest aktív mozgás is párosult.
A program végén természetesen nem úszhatták meg ráadás nélkül. Jött még a rap-pelősen induló, tetoválós nóta, a Testem a vászon és az egyik legnagyobb ,,slágerük”, – a Gyalog-galopp című film ihlette – A fekete lovag mindig győz! című szerzemény is. Meggyőző volt. Mondjuk a végére még jó lett volna, ha elhangzik egy Arccal a savnak vagy egy Nem megy a hegyhez, de így sem vagyok elégedetlen. Remélem, a következő fellépésükre nem kell újabb éveket várni!
Hentes
Leave a Reply