Idén ünnepelte 60. születésnapját Kalapács Józsi, a korábbi Pokolgép-, Omen-, Hard-frontember, énekes, előadóművész, aminek apropóján az esemény előtt bő egy hónappal a Budapest Parkban adott nagyszabású, sikeres koncertet korábbi zenekaraival, bőséges életművéből szemezgetve. A 60/40/20 cím a megélt, a metalban eltöltött és a saját nevével fémjelzett bandában lehúzott éveket hivatott jelölni. Ott nagyszínpadon, négy formációval (a korábban említett három banda mellett a most aktuális Kalapács zenekar lépett még fel) és sok-sok vendéggel (Kalapács-Ódor Cintia, Józsi lánya, Katona ,,Főnök” László, Vikidál Gyula, Rudán Joe stb.) egy egész estés, látványban is jól megszerkesztett show-val szereztek sokunknak újabb felejthetetlen estét.
A sikeren felbuzdulva pattant ki valakinek a fejéből az ötlet, hogy ha már ilyen jól összejöttek a korábbi pokolgépes társakkal (egyedüliként az alapító tag, szólógitáros Kukovecz Gábor nem vállalta a közös produkciót), miért ne lehetne ebből akár országos turné is? És lett. Sajnos a magas jegyárak sok rajongót távolmaradásra késztettek ezen az estén, szűk fél ház jött össze ,,nosztalgiázni” ezen az igencsak esős estén.
Az első meglepetést az Omen korai kezdése okozta. 19 órára hirdették a koncertet, és bizony el is kezdték a kitűzött időpontban. Lényegében egy best of programot láthattunk, hallhattunk. A pesti dallistához képest pár dallal bővült a repertoár: volt itt Pokoli évek, Padlón vagyok, Vámpírváros és minden, ami tőlük kötelező. A kiváló hangú frontember, Stula remekül tolmácsolta felénk az Omen-dalok sorait. Pár dal erejéig Józsi is fellépett velük, hogy az eredetileg is az ő hangjával megismert Fagyott világot vagy a Könnyű szívvel-t lemezminőségben élvezhessük. Igaz, a Lovarda nem tartozik a legjobb hangzású termek közé, nem volt semmi gond. A banda látvány szempontjából is nagyon ott van: igazi heavy metal fazonok farmerben és bőrben. Nagyfi Laci az elmúlt 30 évben szinte semmit nem változott, csupán bőséges rőzséje fehéredett ki és Gibson Les Paul-ját fehér Flying V fazonú gitárra cserélte. A végén még volt a Csillaga hívja és a Jóság nem véd, de alig játszottak szűk egy órát, már véget is ért a műsoruk. Játszhattak volna többet is…
Mindenesetre a szervezők tettek róla, hogy ne legyen hibátlan az este: egyetlen pultot nyitottak meg, ahol kb. 50 métert kellett sorba állni sörért. Mire ott végeztünk, már folytatódott is a műsor.
Kalapács Józsit sokan a mai napig a Pokolgép zenekarral azonosítják. Tény, hogy együtt készítették el hazánk első igazi heavy metal lemezét, vele lett igazán népszerű a banda, és a legsikeresebb éveket is együtt nyomták le, de azért már ott is történt azóta egy-két dolog, és nem feltétlenül negatív értelemben. A Carmina Burana intró is azt igyekezett megerősíteni, hogy itt most Totális Metál néven fellépő társaság bizony a közösen eltöltött évek dolgait fogja nyomni. Persze nekem könnyű volt, mert előzőleg láttam a ,,Parkos” koncertet is, de szerintem a jelenlevők többsége is tisztában volt ezzel. Meg is jelentek a korábbi Pokolgép-zenészek a színpadon, tetőtől talpig fekete farmerben és bőrben. Józsin maszk és szegecselt csuklószorító.
Kezdésnek el is nyomták a Maszkot az ősidőkből, hogy aztán folytathassák három elsőlemezes ‘Gép dallal (Mennyit érsz, Totális metál, Átkozott nemzedék), megalapozva ezzel a hangulatot az elkövetkező szűk két órára. Zúgott is a ,,Gép, Gép, Gép, Pokolgép!” kórus a nézőtéren. Bár utólag többen is megjegyezték, hogy a hangosítás lehetett volna jobb is, elől minden remekül hallatszott. Egymást váltogatták a korai slágerek: Kár minden szó, Tökfej, aztán a kettes lemez címadója, a Pokoli színjáték, amihez a magyar fémzene másik koronázatlan királya, Rudán Joe is csatlakozott. Ő aztán maradt is a buli végéig a színpadon, hogy a későbbiekben duettet énekelhessenek Kalapács mesterrel. De még színesebb volt azáltal a vokál, hogy abban a hangszeres zenésztársak és a háttérvokálos Cintia is aktívan részt vettek. (Szerencsére a stílus maradt a metal, nem lett cinti-pop). Ő egyébként férfiszemmel sem nyújtott rossz látványt. Azt hiszem, a jelenlévők többsége szívesen hazavitte volna emlékbe.
Az idő teltével világossá vált, a pesti buli dalait játsszák ugyanabban a sorrendben. Sajnos igazán korai nóták később már nem kerültek elő, a Joe-s korszakból is csak a Hol van a szót tolták. Ettől függetlenül remekül válogatták össze az első három album legjobb pillanatait. A néhány lassú dalt (B.S. emlékére, Itt és most) remekül kombinálták olyan gyorsabb, komplexebb tételekkel, mint az Újra születnék, A háború gyermeke, a Gép-induló vagy személyes kedvencem, a Vallomás. Remekül megírt, az idők próbáját kiállt szerzemények ezek. A Nagyfi Laci-Nagy Dávid gitáros duó remekül adta elő a zseniálisan kidolgozott szólókat. Pazdera Gyuri pedig most is a tőle megszokott nyugodtsággal hozta a feszes alapokat, akárcsak Tarcza Laci a dobjain, akiből néha a füst miatt alig látszott valami a szerkó mögött.
Azt már a kitartóbb rajongók is sejthették, hogy a végén milyen nótákra lehet számítani. Természetesen A jel és az Éjféli harang sem maradhatott ki. Előbbinél Józsi elmesélte, hogy sokan azt hiszik, Nagy Feró írta a szövegét, de valójában Paksi Endre a szerző, csak Feró az akkori cenzúra miatt belejavított pár sort, hogy kiadható legyen a lemez. Ekkorra a dühöngőben már zúzós tánc alakult ki. Hivatalosan ezzel ért véget az este. Zúgott a ,,Vissza! Vissza!” kórus, és szólt a taps. Vissza is tértek a zenészek egy kétdalos ráadás erejéig, amit természetesen az Ítélet helyett és a Mindhalálig Rock and Roll alkotott. Bár bizonyára sokaknak volt hiányérzete néhány mellőzött dal miatt, összességében remek estét szereztek nekünk a Totális Metál formáció tagjai. Bízom benne, hogy lesz még folytatása a dolognak.
Hentes
Leave a Reply