2022 harmadik negyedévének értékelése
Ha nem is mondjuk ki, valamilyen szinten ez is egy verseny: melyik csapat rukkol elő az év legjobb albumával? A kritikusok a tollukkal, a műfaj kedvelői a pénztárcájukkal szavaznak, a mérőszám pedig az év végi listákon való minél előkelőbb helyezés, illetve a legtöbb – valamilyen formában – eladott lemez. Ha korábban, „mezei” rajongóként nem is, amióta a rattle.hu működik, egyfajta feladatként, izgalmas kalandként élem meg azt, hogy minél több engem érdeklő megjelenést, régi nagyok és ismeretlen reménységek albumait hallgassam meg, értékeljem, rangsoroljam, amelynek a végén kiderül, hogy rám idén melyik előadó új anyaga tette a legmélyebb benyomást.
Ebben a versenyben talán a harmadik negyedévre időzített megjelenéseknek van a legnagyobb előnyük. Az esztendő elején kiadott lemezeket mostanra kezdjük elfelejteni („Ez is idén jelent meg? Nem tavaly?”), az utolsó hónapokban napvilágot látó albumokat pedig már nem nagyon van időnk alaposabban megismerni, megszeretni. A július-szeptember között hozzánk eljutó alkotások viszont a legjobbkor – sem túl korán, sem túl későn – érkeznek. És mintha az előadók nagy hányada is így gondolkozna: számos nagyágyú ekkor rukkolt elő rég várt új anyagával, és az ismeretlenség homályából is rengeteg ígéretes csapat bukkant elő. Ennek eredményeként, míg 2022 első negyedévében 49 új lemezhez volt szerencsém, a másodikban 59 ilyen anyagot hallgattam meg, a harmadikban 73 albumig jutottam.
Régi kedvenceim közül Ozzy (Patient Number 9), a Megadeth (The Sick, The Dying… and The Dead!), a Dynazty (Final Advent) és a Blind Illusion (Wrath of the Gods) nyújtott imponáló teljesítményt – az ő alkotásaik valószínűleg ott lesznek idei rangsorom élmezőnyében. A Thundermother (Black and Gold) és a Band of Spice (How We Play the Game) is átugrotta az előző albumával igen magasra tett lécet. A Spiritus Mortist korábban is ismertem, de csak idei lemezével (The Great Seal) vált a favoritommá. Ugyanez a helyzet a Sinnerrel is: ők még a ’80-as évekből ismerősek, ám semmi nem tetszett még tőlük annyira, mint az idei Brotherhood.
A számomra újonc csapatok közül az Invoker (Invoking the Evil), a Goldsmith (Of Sound and Fury), a Savage Master (Those Who Hunt at Night), a Holy Dragons (Jörmungandr – The Serpent of the World), a Vanquisher (An Age Undreamed of), a Witchery (Nightside) és az Amon Amarth (The Great Heathen Army) emelkedett ki a mezőnyből.
Az új Arch Enemy- és Blind Guardian-album, valamint a The Halo Effect és az A-Z bemutatkozó anyaga sajnos nem hozott annyira lázba, mint másokat. A Nebulától, az Allen/Olzon párostól és a 15 év szünet után új anyaggal visszatérő Leatherwolftól is többet vártam; érzésem szerint a Municipal Waste és a Haunt sem az eddigi legjobb anyagát jelentette meg; a Spirit Adrift csupán egy feldolgozásalbummal, a Rage pedig egy félig új, félig régi számokat tartalmazó EP-vel jelentkezett.
Akiket pedig nem említettem, azok a káló, a resztli, a töltelék: őket is meg kellett hallgatni, hogy kiderüljön, nem ők lesznek az új kedvenceim, és vagy bizonytalan időre jegelem vagy kukázom őket. A 73-ból 15 anyag kifejezetten tetszett, ami inkább rossz, mint jó arány. Ha csak a mások által dicsért lemezeket hallgatod, lehet, hogy a 100 százalékot közelíted, a felfedezés, az aranyásás viszont ezzel jár… A jó hír (saját magam számára), hogy ez a 15 marad meg bennem és fordul meg innentől sűrűbben a lejátszómban, a többivel már nem nagyon lesz dolgom.
És persze ugyanilyen izgatottan várom az év utolsó három hónapját is, amikor olyan Top 10-várományos anyagok látnak majd napvilágot, mint a Bloody Hammers, az Avatarium, a Candlemass, az Avantasia és a Darkthrone legfrissebb lemeze, de érkezik új Therion, Warkings és The Cult album, valamint Voivod EP is. Úgyhogy jó év lesz az idei!
Leave a Reply