Sceptic: Nailed to Ignorance (2022)

Nem vagyok a túlkomplikált metal zenék nagy rajongója, de ami jó, az jó! Tartom annyira rutinos zenehallgatónak magam, hogy a tőlem kissé távolabb álló műfajokból is már elsőre kiszűrjem az értékes muzsikákat, még ha azok a majdnem teljes ismeretlenségből toppannak is elém, úgy, ahogyan ez a lengyel csapat is. Mint az a cikk előtti infógyűjtögetésekből kiderült, az együttes 1994-ben még Tormentor néven ténykedett, amit a magyar vonatkozású banda-névazonosság miatt ’95-ben változtattak Scepticre. Ebből következően tehát egy elég „régi motoros” formációról van szó, de ennek ellenére a nevük szerintem csak egy viszonylag szűk rajongótábor számára csenghet ismerősen.

Legaktívabb korszakuk 1999-2005 közé tehető. Ebben a hat évben négy LP-t is sikerült kiadniuk, amit egy 2020-ig tartó Shakespeare-i “a többi néma csend” időszak követett. 15 év után ebben az esztendőben adtak ki ugyanis egy négyszámos demót, az idei lemezükkel megegyező Nailed to Ignorance címmel. E felvétel mind a négy dala szerepel a most szeptember 30-án napvilágot látott LP-n is.

A death metalnak ezt a technikás ágát, amit a Sceptic is képvisel, még e műfaj nagy szerelmeseinek is csak egy viszonylag szűk rétege értékeli igazán. Ezért az ezt a zenét nyomató bandák nagy többsége megreked a “földalatti szinten”. Ezzel persze semmi baj nincs, mert mint az imént írtam, ez erősen rétegzene. Szerintem nagyon kevés csapatnak sikerül úgy játszani (nem túltolni) ezt a komplex stílust, hogy az a magamfajta “átlag” metalzene-hallgatónak is egy egész albumon keresztül élvezetet nyújtson. A színtér olyan nagynevű csapatai, mint az Obscura, a Nile, a Suffocation, az Aborted, az Atheist vagy a Pestilence engem tök hidegen hagynak. Túlnyomórészt csak névről ismerem őket, mert a barátságunk bizonyos szimpátia-hiányosságok miatt néhány szám meghallgatása után abbamaradt. Viszont a Death mint a műfaj ősatyja és legnagyobb hatással bíró zenekara nálam is óriási kedvenc!

Számomra az erről a színtérről érkező bandák be-, illetve elfogadásának legfőbb kritériuma, ami a Sceptic esetében szerintem maximálisan adott, hogy az albumon szereplő számok ne pusztán nyakatekert riffek egybedobált halmazát képezzék. A technikás játék ne csapjon át öncélú hangszeres magamutogatásba, figyelmen kívül hagyva a majdani hallgatóra gyakorolt hatást. Legyenek ívek, megragadó, karakteres részek, amelyekkel már elsőre is tudok mit kezdeni. Nos, e lemez első három száma (Mind Destroyer, Wolf as a Shepherd, Fate in My Hand) teljes mértékben teljesíti ezen elvárásaimat.

A dob és a basszus által biztosított progresszív alapok a lemez egészén olyan fület gyönyörködtető élményt nyújtanak, hogy a katarzisban szem nem marad szárazon. 🙂 A lengyelek ilyen téren simán zsebre vágják a színtér 99 százalékát!

A negyedik dal, a Gaia esetében érzek először némi unalmat. Pedig ez az anyag egyik legkarakteresebb riffjére épülő tétel, csak nekem itt egy kissé soknak tűnik a hat perc fölötti számhossz. Persze ettől még ez is jó dal. Mivel csak egyetlen szerzeményhez készült klip, így kizárásos alapon ezen keresztül vagyok kénytelen betekintést nyújtani az új anyagon hallható minőségi muzsikába. (Megjegyzem, ettől vannak jobb dalok is a lemezen.)

Kidolgozottság és a jól hallható hangszeres tudás terén kevés ehhez hasonló albummal volt dolgom az idén. Ezt a legjobban olyan zseniális számok támasztják alá, mint a már említett Fate in My Hand, de a Wordbow–InHuman–The Shakkara Bird szentháromság is ide tartozik. Ez utóbbi egyébként egy instrumentális szerzemény, de mivel ebben a stílusban nem az éneken van a hangsúly, így ez is egy teljes értékű és kifejezetten kimagasló darabja ennek a kilenctételes dalcsokornak. Külön kiemelném még a majdnem minden számban feltűnő, dallamorientált gitárszólókat, amelyek egyebek mellett egyértelműen Chuck mester játékát juttatják eszembe.

Az “odafigyelős” metal zenék kedvelőinek és főleg a hozzám hasonló Death-rajongóknak igazi csemege ez az album. Jó szórakozást hozzá! UFF!

A szerző: Sipy 94 Articles
Az egykori Detonator zenekar énekese. Jelenleg szabadúszó, motoros rocker.

Legyél az első aki hozzászól

Válasz írása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*