Örökösök 13.

Zozzie legnagyobb kedvencei

Jaj, de nehéz ez! Egyrészt azért, mert most már egyre valószínűbb, hogy ez lesz az utolsó cikkem a Rattle Inc. magazin hasábjain, másrészt… Ezt nem kell magyarázni: összeállítani a legnagyobb kedvenc albumok listáját, amelyek végigkísérik életem nagy részét, így bárhol, bármikor szívesen előkapom és nagy örömmel hallgatom ezeket; majd sorba rendezgetni a halmot, nem egyszerű feladat. De ez senkinek sem könnyű. Összeszedni még nem is volt annyira nehéz, de sorrendet felállítani… Nos, ezt nem is vállaltam, de az „élmezőny” (körülbelül tíz korong) azért még kiemeltebb szerepet tölt be, mivel ezek hosszú távra meghatározták az ízlésemet.

Az „íratlan szabály” nálam is játszik, azaz egy bandától csak egy lemez szerepelhet, de ezt nem is lehetne másképp, mert például a Slayertől szinte az egész diszkográfia szerepelhetne, így viszont sosem érnék a végére. És még így is jó pár albumot szelektálnom kellett, úgyhogy mégsem volt ez sétagalopp, de azért sikerült összeszednem a csokrot. 😊

Metallica: Master of Puppets

Mivel is kezdhetném, mint az első megvásárolt metal „kazettámmal”, a Master of Puppets-szel? Érdekes módon elsőre nem is tetszett, kellett úgy négy-öt hallgatás, mire elkapott a lemez. De aztán annyira, hogy a mai napig az egyik legnagyobb kedvencem. Minden itt van, ami egy heavy metal műhöz kell: erő, dinamika, melankólia, technika, remek dallamok, ütős riffek stb. A sor végtelen.

Slayer: Seasons in the Abyss

Mint fentebb említettem, a Slayertől akár a teljes életmű is résztvevő lehetne (az első öt album mindenképpen), de ha egyet választok, akkor nálam a Seasons… hajszállal veri a mezőnyt. Az ismertetőm itt található, ezért nem is írok erről többet.

Helloween: Keeper of the Seven Keys Part I-II

Hoppá, itt csalnom kellett, mert ez két album, de nézzétek el nekem ezt a kis botlást. Nem tudok dönteni, melyik szerepeljen itt, ezért mindkét Keeper (vegyük úgy, hogy ez egy dupla lemez, ok? 😊) szerepel. Ismertetők itt és itt a múltból.

Dream Theater: Metropolis Part 2: Scenes from a Memory

Számomra ez a korong a progresszív metal csúcsa. Pedig tőlük is van még néhány album, amelyik igen közel áll a szívemhez. De a Metropolis… egy csoda. Nem egy dal óriási érzelmi viharokat kavar bennem, mivel úgy érzem, az életem bizonyos periódusait meséli el. Olvasd el, ha még nem találkoztál az ismertetőmmel: itt lelhető fel.

Tiamat: A Deeper Kind of Slumber

Ennek a bandának is makulátlan az életműve, minden korongnak megvan a „fogódzkodója”, nekem ez a lemez a top. Ha atmoszferikus metal, akkor az A Deeper… legyőzhetetlen. Erről is körmöltem néhány sort (itt).

Mastodon: Crack the Skye

Szerintem a Mastodon a 2000-es évek egyik legizgalmasabb zenekara, technikás metal zenéjük minden más stílussal ötvözve egy olyan esszenciát eredményezett, amely mérföldkő a metal zene történelmében. Most mondjam azt, hogy nincs gyenge lemezük? Szerintem nincs, a Crack the Skye pedig különösen hatalmas. A finomodás a korai munkáikhoz képest tetten érhető, de nekem így tökéletes a mű.

Amorphis: Elegy

A finn brigád folk muzsikával kevert metalja is kuriózumnak számít, sok-sok remek album bizonyítja ezt. Döntenem itt sem volt könnyű, mert a Skyforgert is óriási alkotásnak tartom, de az Elegyhez több személyes emlék köt.

Death Angel: Act III

Amikor megjelent a D.A. harmadik nagylemeze, az állam a földön koppant. Abban az évben elképesztő albumok jelentek meg, a thrash mezőny különösen belehúzott, és ebből az „unokatesók” sem maradhattak ki. Funky-s, dallamos elemek kúsztak be a zenéjükbe, de ez előnyükre vált, és egy hatalmas albumot eredményezett.

Vágtázó Halottkémek: Az Éden visszahódítása I.

Az egyetlen magyar zenei album, ami szerepel az örökös kedvenceim között. Nem metal, de bőven merítettek a fémzene üstjéből, és egy irgalmatlan albummal örvendeztettek meg minket. A népzenei hatások tökéletesen beépülnek a VHK muzsikájába. Erről is megemlékeztem: (itt).

Overkill: The Years of Decay

Hatalmas power/thrash metal, remek énekkel, kiváló zenei teljesítménnyel. A lassútól a gyorsig minden van itt. Úgy volt, hogy írok róla abban az évben, amikor jubilált, de nem volt rá időm, így John Quail kolléga vette át a stafétabotot. Én is azt gondolom a lemezről, amit Dzsoni 😊. Olvassátok itt!

Strapping Young Lad: City

Nem olyan régen írtam erről a lemezről (itt), ahol kifejtem, hogy miért az ipari zenével kevert metal muzsika non plus ultrája számomra a City. Devin hangját imádom, de zeneszerzőként sem semmi, amit itt összelapátolt: sőt több, mint remek.

Opeth: Blackwater Park

Ezt is elszalasztottam, de Bársony Péter mestere a lemezkritikáknak, így nagyon örültem, hogy ő írt a Blackwater Parkról. Minden szavával egyetértek. Death metal keveredik a progresszív zenével. A Funeral Portrait című dalban van az abszolút kedvenc gitárszólóm. Nem is lehet ennél tökéletesebbet alkotni ebben a stílusban. Péter írása itt olvasható.

Borknagar: Quintessence

A skandináv metal egyik remekműve. A korai black metal helyét átvette a progresszivitás, de nem kell megijedni, a keménység nem veszett el a Borknagar muzsikájából. Csak színesebb lett. Nem is olyan régen írtam meg az ismertetőjét. Itt tekinthető meg.

Arcturus: La Masquerade Infernale

Akkor maradjunk továbbra is fent északon! Még ilyen zenét! Elsőre nem is tudtam hová tenni, kellett pár hallgatás, mire befogadtam, de megérte a kitartó próbálkozás. Avantgárd metal, tele klasszikus zenei jegyekkel, amelynek az alapja black metal (mi más?). Ez így tényleg furán hangzik, de működik, nem is akárhogy. Erről is szerettem volna még írni, de sajnos elmaradt. Viszont Uzseka Norbert ismertetőjét érdemes felkutatni, mert nagyon jó.

Therion: Vovin

Nagy kedvencem a Therion, sok lemezüket előszeretettel hallgatom, éppen ezért nem is volt könnyű kiválasztani a nyertest. A Vovin a szimfonikus metal alapköve. Elnézést a Nightwish-rajongóktól, de én inkább a Theriont ajánlom, ha szimfo-metalról van szó, mint Tuomasékat. Gyönyörű kórusok vannak ezen a korongon (is).

Voivod: Killing Technology

Lépjünk át egy kicsit a thrash metal mezejére! Persze nem a tipikus thrash-ére, mert a Voivod minden, csak nem átlagos zene. A Killing Technology etalon a technikás zúzásban. Piggy gitározása… Nincsenek szavak, csak leesett állak. Sose feledjük őt! Ihol a lemezajánló.

Mekong Delta: Dances of Death (and Other Walking Shadows)

Németország thrash nagyhatalom, a Mekong Delta pedig unikum ebben a mezőnyben. A komolyzenét jó páran ötvözték már a rockkal/metallal, de ilyen egyedien és profin nem sokan, mint a Mekong Delta. Nem tudok betelni ezzel az albummal, a hab a tortán pedig Muszorgszkij Éj a kopár hegyen című művének átdolgozása.

King Diamond: Conspiracy

King hangja elég megosztó, én nagyon csípem a magasait. Az első öt nagylemez mind nagy kedvencem, de a Conspiracy kiemelkedik, nálam ez az abszolút favorit. Koncept horror album, telis-tele progresszív zenei témákkal, ettől tényleg libabőrözik az ember. Ajánló itt.

Fear Factory: Demanufacture

Éppen a Demanufacture-t hallgattam, amikor ezt a pár sort írtam. Még mindig zseniálisnak vélem. Burton C. Bell mindent tud a hangjával, a zene pedig elsöprő. Az indusztriál összefog a thrash/death metallal. A végeredmény egy kultikus remekmű. Coly elmélkedése itt.

Nine Inch Nails: Fragile

Ne is távolodjunk el nagyon a samplerekkel mixelt fémmuzsikáktól! Igaz, a NIN teljesen máshonnan érkezett, és ez a lemez is nagyon különbözik minden más, hasonló skálán mozgó zenekarétól. Sokan a Downward Spiralt tartják a zenekar legjobbjának, de nekem a Fragile egy picit még annál is jobban tetszik. Nagyon változatos ez a dupla album, a legzúzósabb számoktól az „utaztatós” dalokig minden fellelhető a Fragile-on. Ismertetőm itt.

Soundgarden: Badmotorfinger

Sosem fogom megérteni, hogy sok metalos miért utálja a grunge-ot, pedig ez is rock/metal, csak kicsit másképp. Amúgy a Badmotorfingeren érezni, hogy a zenekar sokat tanult a Black Sabbathtól, a Led Zeppelintől. Néhol vannak mázsás riffek, máshol lebegős témák, végig óriási az ének, úgyhogy tessék átgondolni a negatív megnyilvánulásokat a műfajról, különösen a Badmotorfingerről!

Bathory: Hammerheart

Vissza Skandináviába, egészen a viking érába. Mert a Bathory nemcsak a black metal születésénél bábáskodott, hanem a viking/folk metal alapjait is Quorthon fektette le ezzel az albummal. Már az előző, Blood Fire Death lemezen érezhető volt ez a hatás, és a Hammerheart-on ki is teljesedett. Tibi barátommal a Metal Bunker lemezboltban hallgattunk bele, és jó ideig csak néztünk bután egymásra, hogy mennyire más lett ez a mű, mint a korábbiak. De csak megvettük, és idővel nálam el is vitte a pálmát a zenekar diszkográfiájában.

Celtic Frost: Monotheist

Nem, nem a korai lemezek közül került ki a kedvencem, hanem a nagy visszatérő Monotheist lett a befutó. Ilyen egyedi módon csak a Celtic Frost képes a black metalt játszani. Persze sok egyéb stílus keveredik itt, de a fő csapásvonal még mindig a fekete fém. Kár, hogy utána megint feloszlottak – örökre. Bársony Péter zseniális írása (itt) olvasható.

Samael: Passage

És ha már lehorgonyoztam a black metal felségvizein, cikkemet a Samael Passage korongjával zárom. Ez sem tiszta feketeség, az elektronikát teljesen egyedi módon szőtték bele zenéjükbe a svájciak. Engem nem zavar a dobgép, annál inkább a lemez rövidsége, mert ebből a muzsikából nekem sosem elég. Olyan szurokfekete hangulat árad ebből a lemezből, hogy ezt utánozni lehetetlen. Kár, hogy ezután már inkább a „kütyük” uralták a zenét – ami szerintem helytelen út volt –, egyedül az Eternal tetszett.