Moonshine Zombies: Black Shadows (2022)

A holdfényre gerjedő zombik tavaly, teljesen váratlanul toppantak be az életembe. Már nem emlékszem, hogy véletlenül botlottam beléjük, vagy a zenekar keresett meg, mindenesetre akkori, bemutatkozó anyaguk igen erősre sikeredett (itt írtam róla); annyira bejött a négy amerikai fickó southern és blues ízekkel operáló muzsikája, hogy ha a Top 10-ben nem is, de az elmúlt esztendő legjobb 25 albuma között helyet szorítottam nekik.

Underground csapatról lévén szó, azóta semmit nem hallottam róluk, ám most itt a folytatás, amelyet a banda énekese, John Warren ajánlott a figyelmembe, amit ezúton köszönök neki. Még akkor is, ha a srácok második alkotása nem győzött meg úgy, mint a 2021-es debüt.

Kezdeném a pozitívumokkal. A hangzás és a hangulat ugyanaz maradt: a Mississippi-delta és a floridai mocsarak miazmás kigőzölgései teszik ködösen sejtelmessé, fenyegetővé a számok atmoszféráját. Warren hangja továbbra is erőteljes, meggyőző, szimpatikus, ráadásul a korábban említett Glenn Danzig-párhuzam is kevésbé feltűnő – nem az egész anyagra jellemző, de azért így is vannak kísérteties hasonlóságok (Horse Gun and Saddle, Black Shadows). Biztos vagyok benne, hogy John nem akar idegen tollakkal ékeskedni – egyszerűen ilyen a hangja, énekstílusa. A keverésnél ez alkalommal hátrébb került a gitár, legalábbis nem szól olyan erőteljesen, mint a tavalyi albumon; nekem hiányzik ez a fajta markáns hangzás, a zene sajnos sokat vesztett ezáltal a keménységéből.

A frontember azt írta, új dobosuk van, akinek a nevét egyelőre nem árulhatja el, ebből viszont arra következtetek, hogy a többiek – rajta kívül Anthony Bowling gitáros és Steve Curtsinger bőgős – személye változatlan maradt.

Ami miatt kisebb csalódást érzek, az a lassabb tempó és a korábbiaknál némileg fakóbb dalok egymásutánja. Ha beleolvasol a debütről írt kritikámba, ott volt mit dicsérni, ki tudtam emelni számokat, fogós szövegrészeket – itt viszont bajban vagyok ezen a téren. Csak tegnap háromszor hallgattam meg a lemezt, ma viszont bárhogy is igyekszem, egyetlen refrént vagy témát sem tudok felidézni róla. Azaz hogy egyet igen, az viszont inkább kínos, mint üdvözítő: a nyitó Meeting at the Crossroad-ba a Deep Purple Perfect Strangers-ének híres, cöcögős gitártémáját építették bele – túl nagy nyúlás ahhoz, hogy véletlen legyen, vegyük inkább egyfajta tiszteletadásnak. 🙂

A mostani dalcsokorból hiányoznak a szélsőségek, a líra (lásd a tavalyi Sabrinát) vagy éppen a vadabb, tempósabb szerzemények, nem beszélve a csúcspontokról, slágernótákról. Sokadszor ülök neki, mert szeretném szeretni, de a Black Shadows egyszerűen homogénebb, s ezért számomra kevésbé izgalmas alkotás, mint a tavalyi lemez. Több számban is hallunk női éneket (Slide Show, Whiskey Tonight), plusz az időnkénti westernes hangulat is a Volbeat zenéjével rokonítja a MZ muzsikáját.

A Horse Gun and Saddle-ben az óóó-zós refrén és a vele együtt haladó gitárdallam, a War Is All I Know-ban pedig Bowling szólója érdemel figyelmet; a Slide Showban is jó a refrén, különösen a végén, amikor az éneket már csak a szájharmonika kíséri. A herfli a Knock’em Down-ban is megszólal, a Midnight Rider-ben ínycsiklandóan nyávog a gitár, a She’s Gone elején a brummogó basszusnak örülhetünk, a Beer Is Good pedig egy, az Ossian Sörivó vagyok című örökbecsűjével azonos szinten szárnyaló, sulykolós refrénjével ható, metalkoholista himnusz…

Ami mellett szintén nem mehetek el szó nélkül, az a „rendes” borító hiánya. Míg a tavalyi album fedlap-grafikája hatásosan közvetítette a dalokban megénekelt síron túli hangulatot, itt ennek nyoma sincs: mintha egy szabadtéri moziban fényes nappal néznénk egy horrorfilmet – egyszerűen nincs lehetőségünk megijedni tőle. Négy fickó egy erdei tisztáson, két dal között pózol a kamerának; legalább a címben szereplő, fenyegető fekete árnyékok megjelenhetnének a képen…

Korábbi jó viszonyunk okán és még mindig a bemutatkozó album hatása alatt állva ajánlom meg ezért az élményért a négy pontot, ugyanakkor azt sem hallgatom el, hogy többet vártam ettől a lemeztől. Remélem, a következő anyag ennél nagyobbat fog szólni.

About Coly 1260 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*