Míg a világ death metal rajongóinak nagy része az Autopsy szeptember 30-án megjelent új anyagát magasztalta orrba-szájba, addig én kiábrándultságomban, egy annál jobb anyag után kutatva simán tovább nyomkodtam a legnagyobb zenemegosztó portálon a keresőgombot. 🙂 Nekem ugyanis egyáltalán nem jön be a legendás amerikai „boncolók” új lemeze. Számomra mind zeneileg, mind hangzásban a banda hírnevéhez méltatlanul átlagos az a produkció. Vigasztalásként nem is kellett sokat keresgélnem, hogy leragadjak ennek a holland származású underground bandának a szintén szeptember utolsó napján kijött albumánál.
Már elsőre megfogott az a fajsúlyos gitársound, ami csak a doom/death metal olyan alapbandáinál tapasztalható, mint a Bolt Thrower, az Asphyx vagy éppen a néhány éve alakult Memoriam. A másik pozitív benyomás a hörgős ének volt, amiben szerintem több helyen is egy csipetnyi Tom G. Warrior (Celtic Frost) íz érezhető. Az album hangulatát – az említett telt és mélyen búgó gitárhangzásnak köszönhetően – leginkább a „világvége” szóval jellemezném. 🙂
A lassú halálfém műfajra jellemzően a számok itt sincsenek túlbonyolítva, viszont az a néhány masszív téma, ami a dalok többségében szerepel, biztosítja, hogy egy pillanatra se unatkozzunk. Ilyen többek között a lemezt indító Giants, a The Gates of the Gallows vagy a Blood of the Brave.
Ez az album is kiváló példa arra, hogy a „bika” sound mennyire pozitívan hat olyan, jobbára „átlag” riffekből felépülő dalcsokor esetében, mint amilyen a Chants from Purgatory is. Underground csapatról lévén szó, hangzás terén a Graceless jóval a kategóriája átlagát meghaladó teljesítményt tudhat magának ezen a korongon. Nekem önmagában már ezért megér egy cikket ez a banda. Gratulésön! 🙂
A szokásos műfaji klisék mellett, nagy örömömre, az album több részében is feltűnnek olyan melankolikus, vagy ha úgy tetszik, szépnek is nevezhető mozzanatok, amelyek nálam egyértelműen növelik az anyag élvezeti értékét. Ilyen dalok például a This Ends with the World in Ruins és a lemezt záró Time Has Come For Us All.
A szomorkás, bánattal átitatott melódiák révén én még az Insomnium nevét is megemlíteném, mint az egyik érezhető zenei hatást a Graceless munkásságában. E melo doom-death hatás leginkább a Nyctophilia című számban érvényesül, ami kis túlzással akár a finnek dala is lehetne… csak itt a hollandok egy kicsit koszosabb stílusban prezentálják a melódiákat.
Az LP címéből következtetve, mind a nyolc dal a Purgatórium valamelyik régiójából érkezik hozzánk, de a korong össz-hangulatából én inkább a Pokolra gondolnék! 🙂
A banda szűk hatéves pályafutásának ez a harmadik lemeze, számomra van olyan meggyőző, hogy a jövőben megjelenő anyagaikra nagyobb figyelmet fordítsak ezután. Igaz, hogy ez esetben sem beszélhetünk a műfajt alapjaiban megrengető alkotásról, de 4 pontot gondolkodás nélkül megadok rá, mert az Autopsy új cuccával ellentétben ez egy élvezhető, jófajta death metal muzsika. UFF!
Leave a Reply