Autopsy anyag nem először szerepel már a Rattle Inc. oldalán. A zseniális első albumról (Severed Survival) Zozzie kollégám emlékezett meg 2019-ben (itt olvasható), a második boncolásról (Mental Funeral) pedig én ömlengtem (itt) másfél évvel ezelőtt. Sőt, még egy Autopsy játék is lezajlott 2018-ban, ahol kedvenceitekre szavazhattatok a csapat életművéből. No, de nézzük, mit nyesegetett össze a banda ezen a harmadik kórságon!
Először is, történt egy kis változás a tagságban, ugyanis a Mental Funeral megjelenése után a basszer Steve Cutler lepattant, így az új lemeznek a következő négyes ugrott neki: Chris Reifert – dobok/vokál, Eric Cutler – gitár, Danny Coralles – gitár és Josh Barohn – basszusgitár. A zenében sok változás nem történt, ha csak annyi nem, hogy Reiferték most jó néhány rövid tételt is írtak a 18 dalt tartalmazó anyagra, hiszen a bűvös három percet csupán két nóta lépi túl, de kilenc szerzeménynek még a két percet sem sikerült, így hiába a magas darabszám, az album hossza még a 36 percet sem éri el. Úgy gondolom, ebből a beteg death metalból ennyi is bőven elég, sőt, fáradtabb napokon még lehet, hogy sok is!! HEHEHE!!
Az oaklandi srácok nem hazudtolták meg önmagukat, az egész lemezt átjárja az a morbid, beteges hangulat, ami az Autopsy védjegye. A kínok közt vergődő gitárok folyamatosan köpik ki magukból az olyan témákat, amelyek könnyedén az őrületbe kergethetik a death metal edzéseket hanyagoló hallgatókat. Néha úgy érzem, mintha egy bizarr temetési meneten vennék részt, ahol mire a gyászoló tömeg nagy nehezen elcammog a kiásott sírhoz, maga is rothadásnak indul. S amikor leeresztik a koporsót a sírba, és az ember rádobna egy szál virágot a tetejére, a virággal együtt a leszakadt keze is a gödörben landol. HEHE! Rengeteg, már-már idegölően lassú rész van a dalokban, amelyek úgy kúsznak be az ember fejébe, hogy az legszívesebben az Autopsy pólójának helyet adó vállfa kampós végével kaparná ki az agyát a szemüregén keresztül, csak hogy megszabaduljon végre ettől a rémálomtól. Lehet, hogy ez a csapat tagjainál is így van, mert jó néhányszor belecsapnak a formalinos tartályba, és egy hirtelen mozdulattal átváltanak egy gyors trappolásba, amely vér és belek keverékeként fröccsen az arcunkba. Nem egy nóta képes magával rántani egy olyan kriptába, amely kínzóteremmé van átalakítva.
No persze, hogy az elmebaj minden láncát ledobva elszabaduljon, szükségeltetik még Chris Reifert abnormális orgánuma. Amit ez a csávó kiereszt a torkán, az külön megérne egy orvosi konferenciát. Ha éppen nem hörög, akkor öklendezik, morog, üvölt, hisztériázik vagy éppen húscafatokkal és a lemez felvételei alatt kilyukadt dobbőrök darabjaival gargarizál. De említhetném azt is, ahogy a dobokon játszik, mert még annak is van valami elfajzott hangulata. Aki netán járt már Autopsy koncerten vagy látott élő felvételeket, az jól tudja, hogy ez krapek nem semmi, ahogy a szerkó mögött ülve levezényli a rituálét, ami tényleg felér egy boncoláson való kirándulással. Lehet, hogy tök beteg a faszi, de olyan tisztelet övezi ezekben a körökben, amely tényleg csak néhány zenésznek adatik meg.
S hogy az aberráció teljes kielégüléssel kényeztesse a kedves hallgatót, itt van az album borítója. No, igaz, hogy a frontfestményen csak egy kis részlet látható, de ha kihajtogatod a bookletet, olyan látvány tárul a szemed elé, ami a kényesebb libidójú embereknél már kiverheti a biztosítékot. Kent Mathieu grafikus hírhedtté vált alkotása még a legaljasabb elmebeteg sorozatgyilkosok fantáziáját is lekörözi. Még egy új logót is rajzolt a fiúknak ehhez az albumhoz, ami az Autopsynál nem meglepő dolog, mert ha minimálisan is, de szeretik változtatni a logóikat. Egyébként Kent jó név a szakmában, hiszen olyan csapatoknak is rajzolt már borítókat, mint az Exodus, az Exhorder, az Artillery, a Forbidden vagy a Heathen, de a Possessed The Eyes of Horror EP-jét is ő követte el. Bár nincs semmi meglepő abban, hogy egy Autopsy borító mennyire durva, de úgy gondolom, hogy itt aztán tényleg csúcsra lett járatva a perverzió és a beteges hajlamok vizuális ábrázolása.
Na, kérem anál….khmm…alássan, véleményem szerint egy Autopsy lemez kapcsán felesleges fröcskölni a szót, mert inkább a vért illene! HEHEHE!! Az Acts of the Unspeakable nálam ugyanúgy ott van a dobogó tetején, mint az első és a második album. Beteges, halálos, dögszagú és kiváló háttérzene egy olyan temetési búcsúztatón, ahol egy élő ember fekszik a ravatalon, míg a gyásznép csupa zombiból áll!! HEHE!! S hogy friss hírt is kapjatok erről a beteg brigádról, elárulom, hogy bő nyolc év után, szeptember 30-án jelent meg a legújabb fullos lemezük (Morbidity Triumphant), amely már az első hallgatáskor beszennyezte a lelkem. Na, persze jó néhányszor le kell pörgetni, hogy teljes átéléssel el tudjak merülni ebben a rothadó szagot árasztó masszában, de biztosra veszem, hogy az év albuma lesz nálam. Autopsy volt, van és remélem, hogy még sokáig lesz, mert ők a legjobbak!
Leave a Reply