Sepultura: Schizophrenia (1987)

2022-ben igazán öröm 35. évfordulós cikkeket írni, hiszen – némi képzavarral élve – olyan klasszikusok akadhatnak az ember tolla végére, mint az Anthrax Among the Living-je, a Kreator Terrible Certainty-je, vagy a Manowar Fighting the World-je. Ezek az albumok egytől-egyig kiállták az idő próbáját, a fanatikusok könnybe lábadó szemekkel emlékeznek vissza rájuk, éppen ezért teheti fel az egyszeri Rattle-olvasó a kérdést, hogy ehhez képest miért erőlködöm a Schizophreniával a Sepulturától? Elvégre korántsem tartozik a klasszikus, legnépszerűbb Sepu-korongok közé. Nos, remélem, a cikk végére sikerül magyarázatot adnom, miért is ragadtam billentyűzetet, hogy a Schizophrenia erényeit dicsérhessem. Ehhez viszont vissza kell utaznunk egy kicsit az időben.

1986-ot írunk, a Sepultura tagjai még tojáshéjjal a fenekükön próbálnak rohadt kemények lenni, és épp’ csak kiadták első albumukat, a Morbid Visions-t, ami igazi, primitív death/black metalt tartalmazott, enyhén szólva hiányos zenei tudással előadva. Talán csak a Troops of Doom az, ami hosszú távon is elkísérte a zenekart későbbi pályafutása alatt, bár nekem a címadó dal is a mai napig személyes kedvencem. A banda azonban hiába jutott el a siker kapujába, és tett szert egyre nagyobb ismertségre Brazíliában, gitárosuk, Jairo úgy döntött, hogy zeneileg más vizekre evez. Ekkor került a képbe Andreas Kisser, aki nem átallott 600 kilométerrel odébb költözni, hogy kifulladó bandájából a Sepuba átlépve abba új életet leheljen, és három tettestársával karöltve elindítson valamit, ami aztán örökre bevésődött a thrash-történelem lapjaira.

Ebben az új felállásban (Max Cavalera – gitár, ének, Igor Cavalera – dobok, Paulo Jr. – basszus és Andreas Kisser – gitár) kerítettek sort az új album, a Schizophrenia felvételeire a Belo Horizonte-i J. G. Estudiosban, 1987 augusztusában, amit aztán a jól csengő nevű Cogumelo Records dobott piacra. Ekkor született meg ez a 37 perc 49 másodpercnyi okos pusztítás, ami aztán Európába is eljutott, hogy a Roadrunner fejvadásza, Monte Conner azonnal lecsapjon a bandára, hiszen a Morbid Visions és a Schizophrenia közötti különbséget hallva senkinek sem lehetett egy szemernyi kétsége sem afelől, hogy mire lehet képes a brigád, ha ilyen minőségi ugrást hajtott végre egyetlen év alatt.

És hogy mi varázsolta el Connert? A From the Past Comes the Storm elsöprő lendülete és feszes riffjei, a To the Wall elképesztő rifforgiája, nyaktörő sebessége és masszív zakatolása, az Escape to the Void visszanyúlása az előző album primitívségéhez, vagy az Inquisition Symphony-nak a ’80-as évek Metallicája instrumentális műveire hajazó összetettsége, ami egyben az egész album legmeglepőbb húzása.

Eközben pedig letagadhatatlan, hogy Andreas Kisser mekkora hatással volt az új irányvonalra: a játéka dallamosabbá, kifinomultabbá, sokszínűbbé és többdimenziósabbá tette a Sepu zenéjét, miközben egyre több heavy metal és klasszikus elemet hozott be a produkcióba. Ám hiba lenne csak az ő érkezésére fogni a minőségi ugrást, hiszen egyetlen év alatt a másik három zenész is rengeteget fejlődött. Max hangja is egyre érettebb lett, egyedül a tényleg borzasztóan szar hangzás az, ami ront az élvezeti értéken, de akkoriban nem igazán értett senki Brazíliában ahhoz, hogyan is kellene szólnia egy ilyen death/thrash műnek.

A zene mellett a szövegek terén is ugrásszerű volt a fejlődés: a korábbi istenkáromló, vallásellenes témák már csak elvétve jelennek meg az albumon, helyettük egyre inkább teret nyernek a zenészek saját gondolatait, élményeit és tapasztalatait feldolgozó szövegek, bár az angoltudással még erősen hadilábon álltak a srácok, így néhány helyen inkább csak tippelni lehet, hogy mire is gondolhatott a költő.

A dalok már jóval erősebb szerkezetűek, jobban felépítettek lettek, mint a korábbi szerzemények, és ennek megfelelően a Schizophrenia tulajdonképpen a Beneath the Remains teljesen logikus előzménye. Ez az album volt az utolsó mérföldkő egy legenda születése előtt, a többi pedig már történelem. Nyilván senkinek nem ez lesz a kedvenc albuma a bandától, de a teljes Sepu-jelenség megértéséhez elengedhetetlen, és bőven akadnak rajta ínyencségek és gyöngyszemek, amiket egyetlen igazi rajongó sem hagyhat ki.

Kedvencek: To the Wall, Escape to the Void, Screams Behind the Shadows

A szerző: Buga B 59 Articles
Bogdán László „Buga B”: Az egykori Brutal Metal, később pedig a Pulling Teeth fanzine szerkesztője. Koncertfanatikus, civilben egy fordítóiroda projektmenedzsere.

Legyél az első aki hozzászól

Válasz írása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*