Rage: Spreading the Plague EP (2022)

A csapat frontembere, Peavy úgy nyilatkozott, a mostani kiadvány egyfajta meglepetés, amivel a rajongóknak szeretnék megköszönni, hogy az évek során, és különösen a Covid-19 járvány időszakában kitartottak a zenekar mellett. A szeptember 30-án megjelenő EP hat számából három – a To Live and to Die, a címadó és a The King Has Lost His Crown – most először lát napvilágot. „Ezeket a nótákat is tavalyi nagylemezünk, a Resurrection Day dalaival egy időben írtuk és rögzítettük – mondja róluk Peavy, – de szándékosan visszatartottuk őket egy ilyen különleges kiadványra, illetve arra az időszakra, amikor a járvány elvonultával újra koncertezhetünk.”

A The Price of War 2.0 eddig csupán digitális formátumban volt elérhető, ám akkor egy videóklip is készült hozzá, azzal a céllal, hogy az együttes két új tagját, Jean Borman és Stefan Weber gitárosokat bemutassák a nagyközönségnek. A korongra ezek mellett a 2021-es album A New Land című számának akusztikus verziója és a már több mint húszéves Straight to Hell tavalyelőtt rögzített koncertváltozata került még fel.

A To Live and to Die és a The King Has Lost His Crown is gyors nóta, nekem kidolgozottabb, dallamosabb refrénje miatt az előbbi tetszik jobban, de utóbbin is érződik, hogy nem a kukából emelték vissza erre a korongra. A kettő közé ékelt Spreading the Plague egy epikusabb, „történetmesélős” darab – talán túlságosan is az. A verzék alatt egy kicsit fakóbb témával állnak elő, a refrén azonban rögtön kárpótol is ezért. A kétgitáros felállás plusz Vassilios „Lucky” Maniatopoulos tesztoszterontól duzzadó játéka kellő súlyt ad a daloknak, a rövid, ám míves szólók pedig fűből felriasztott madárként emelkednek el látványosan a ritmusok mezejéről.

Az akusztikus gitárokkal és halk kórussal kísért A New Land lírai nótaként is varázsol, bár ha választani kell, én továbbra is maradnék a korábbi, tempósabb verziónál. Egyébként kisebb csoda, hogy egy dalt így át tudnak gyúrni az alkotói, úgy, hogy két kategóriában is megállja a helyét.

Azoknak, akik hozzám hasonlóan single-ket nem, csak teljes albumokat hallgatnak, a The Price of War 2.0 is új nóta. Lendülete magával ragad, ami a Rage munkásságát ismerve nem meglepő; remek fordulat a dal közepén hallható masszív betonozás, a hangulatfestő „géppuskázás” viszont elég vérszegényre sikeredett. Az itt elhangzó Straight to Hell-ről sokáig meg nem mondanám, hogy koncertváltozat, hiszen semmiféle közönségzajt nem érzékelek a háttérben (sem előtte, sem a szám lecsengését követően), csupán amikor az énekes-basszusgitáros a színpad előtt állók nemzeti hovatartozását firtatja, akkor derül ki, hogy milyen környezetben hangozhattak el ezek a szavak és maga a dal is. Furcsa: mintha kiszűrték volna a külső hangokat, holott éppen ezektől válik élővé, különlegessé egy élőben előadott dal.

A Peavy által említett ajándékozás szép gesztus, ám zeneileg a Spreading the Plague a Rage felejthetőbb alkotásai közé tartozik. Vegyesfelvágottsága okán nem is látom értelmét a pontozásnak.

A szerző: Coly 1227 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Válasz írása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*