Eric Adamsék utoljára éppen egy évtizede jelentkeztek új nagylemezzel (The Lord of Steel), azóta viszont egy kissé alibi szaga van alkotói tevékenységüknek. 2014-ben ugye kiadták a ’88-as Kings of Metal újravett, számsorrendileg némileg átvariált változatát, három évvel ezelőtt pedig egy négyszámos EP érkezett, a The Final Battle I, amelyben sajnos több volt a mellébeszélés, mint a lényeg, s amelynek címe alapján egy majdani folytatásra is számíthatunk.
Nos, a Végső Összecsapás második felvonása egyelőre elmaradt, kaptunk viszont egy műfajában és koncepciójában meglehetősen hasonló alkotást, amely a hős Odüsszeusz bosszújának néhány emlékezetes pillanatát beszéli el.
A „Homérosz-projekt” Joey DeMaio ötlete volt, aki el is utazott Athénba, hogy a hangjáték szereplőinek helybeli színészek adják a hangjukat, és a szövegeket ősi görög nyelven szólaltassák meg. A történet első számú narrátora és egyben főszereplője a neves görög színész, Kostas Kazakos; a hős fiát, Telemakhoszt Kostas fia, az ugyancsak színész Konstantinos Kazakos alakítja; az angolul megírt dalszövegeket pedig nem más fordította ógörögre, mint a Rotting Christ frontembere, Sakis Tolis, aki az EP második tételében, a Telemachus – Part I-ben maga is megszólal. A Manowart pedig jelenleg – sejthetően ezen az anyagon is – Adams és DeMaio mellett a brazil Evandro „E. V. Martel” Moraes gitáros és az Anders Johansson helyére frissen érkezett dobos, Dave Chedrick (ex-Heretic, ex-Hirax stb.) alkotja.
A kritikák szinte minden fórumon nagyon lehúzták az anyagot, és nem véletlenül. 14 perc 17 másodpercében alig hallunk metal muzsikát; szöveg, szimfonikus aláfestő zene, hangminták és háttérzajok jelenítik meg a történetet; mintha lekéstük volna a mozielőadást, és csak kint, a bejárati függöny előtt állva hallgathatnánk, hogy éppen mi történik a vásznon. A Where Eagles Fly-ban Adams és egy olasz énekesnő, Chiara Tricarico (Moonlight Haze, Ravenword, Sound Storm) duettezik, kettősüket zongora, akusztikus gitár és diszkrét vonósok kísérik.
Manowar-rajongói füllel egyedül az anyagot záró Immortal értékelhető: ez a csaknem hat és félperces darab hozza azt a keménységet, tempót, énekhangot és dallamokat, amelyekért a csapatot az elmúlt évtizedekben szerettük. Ha így vesszük, mindössze egy kövérre hizlalt single-t kaptunk DeMaio-éktól, ami sajnos messze nem csillapítja az ilyen zenék iránti éhségünket. A fentiek miatt pontozni sem fogom a csapat mostani produkcióját.
„mindössze egy kövérre hizlalt single-t kaptunk DeMaio-éktól, ami sajnos messze nem csillapítja az ilyen zenék iránti éhségünket.”
És nem fogja.
Ahogy Obi Wan mondta Vaderről: „inkább gép, mint ember…Anakin Skywalker, ki apád volt egykor, meghalt”, úgy DeMaio „inkább üzletember mint jó zeneszerző… Joey DeMaio, ki nagyszerű zeneszerző volt egykor, üzletemberré vált”