Classica: I (1989, 2007)

Yngwie Malmsteen neoklasszikus metalja és a Keeper…- korszakos Helloween egyik legjobb keresztezése, amelynek nemzetközi sikert kellett volna aratnia, és klasszikussá kellett volna válnia. Sajnos mindez feltételes módban maradt. Miért? Mert az 1989-es dátum csupán az album elkészültét jelenti, az anyag lemezkiadói problémák miatt sajnos csak 2007-ben, egy három CD-s antológia keretében jelent meg. Ha Németországban vagy Japánban adják ki, a zenekar örökre beírta volna a nevét az európai power/speed/progressziv metal halhatatlanjai közé.

Az első felállás, még 1987-ben Nagy Károly (később Molics Zsolt) – ének, Fejes Zoltán – gitár, Szalai Tamás – billentyűs hangszerek, Weitner Ferenc – dob és Hertel Tibor – basszus volt. Az első lemez körüli procedúrát tagcserék követték: Szutorisz Károly távozása után Fejes Zoltán és Hertel Tibor is elhagyta a zenekart, a helyükre Molics Zsolt (ének), majd Ablonczy Mihály (ének), Nagy Péter (gitár) és Éber Tamás (basszusgitár) érkezett.

Molics Zsolttal (R.I.P., 1968-2021, emléked örökké élni fog!) sajnos nem készült lemezanyag, csak koncerteken és videóklipben énekelt. Valamint az általa angolul előadott három szám (Megszállott, Magad vagy a csoda, Szólj egy jó szót) felkerült egy osztrák válogatásalbumra, a Rock from the Heart of Europe-ra. Sajnos lemezszerződés ebből sem lett, sőt Magyarországon sem jelent meg az anyag (a magyar kiadó nem teljesítette az osztrák fél felé tett vállalásokat). A Classica mellett három osztrák banda szerepelt még a lemezen, köztük a Ruff Stuff, amelynek énekese (Angel Charly művésznéven) a magyar származású Angyal Károly volt, aki később a szintén ki nem adott harmadik Classica lemezt (Iron World) énekelte fel. Molics Zsolt ezután vált ki, és vitte magával a gitároszseni Fejes Zoltánt a Sámánba.

Így a nagyközönség az első lemez dalai közül sokáig csak az 1989-es Garázs válogatáslemezen szereplő Megszállott című számot hallhatta műsoros kazettán vagy átmásolva.

Második albumuk csak egy fokkal volt szerencsésebb az első és a harmadik lemeznél, hiszen 1993-ban műsoros kazettán megjelent. De a Python Kiadó sem a reklámjára nem költött, sem a terjesztésben nem jeleskedett, így csak a szerencsések tudtak hozzájutni (Székesfehérváron, ahol akkoriban voltam diák, egyik lemezboltban sem lehetett kapni.)

Na, de nézzük, milyen maga a zene! Bocsánat: a ZENE, így, nagybetűkkel. A „Malmsteen és a korai Helloween keresztezése” definíció nagy leegyszerűsítés, mert ennél azért sokkal komplexebb és progresszívebb az anyag. A Classica első lemezéről a fenti két stílusteremtő klasszikus mellett a korai Dream Theater, Majesty, Conception, Kamelot, Symphony X, Crimson Glory, Space Odyssey, Royal Hunt és Mark Boals neve juthat a hallgató eszébe.

Az anyag nagy erősségei a kiváló hangszeres tudás és a magas szintű, minőségi zeneszerzés mellett a fogós dallamok, riffek és gitárszólók, amelyek az első pár hallgatás során kitörölhetetlenül ott ragadnak az ember fülében. A Malmsteen-es, neoklasszikus gitárjáték, a mágikus billentyűszőnyeg és a messziről felismerhető Classica-énekvilág, ami szinte egyedülálló, mind meghatározó összetevői ennek a muzsikának.

Zeneileg a másik két lemezük is hibátlan, de ott kevésbé fogósak a dallamok és a hangszeres témák. Igaz, azokat már nem ez a csapat készítette. Ebben az első felállásban volt valami mágikus, egyszeri és megismételhetetlen. Ahol a zene több, mint a tagok zenei tudásának összessége.

A lemez egy középtempós számmal, A fém gyermekeivel nyit, amit egy hatalmas, fogós refrénnel egy szintén középtempós dal, a Legenda követ. A harmadik nótáig kell várni, mire a Megszállott képében szó szerint berobban az első speed metal szám. További három szerzemény (Szólj egy jó szót, Mit felkap majd a szél, Barbária) szintén a gyorsabb zenék rajongóit készteti headbangelésre, léggitározásra és a szövegek együtt éneklésére. A zenei csúcspontot pedig a csaknem 12 perces szöveg nélküli szám, az Instrumentális jelenti. Zseniális! Fenomenális! Ha ez az anyag Japánban jelenik meg, Fejes Zoliékat élő isteneknek kijáró rajongás fogadta volna.

A zene mellett a szövegeket is meg kell említeni. Általában pozitív életérzést tükröznek, de vannak pesszimistábbak is. A Megszállott szövegét csak felnőtt koromban értettem meg, amikor már elég élettapasztalattal rendelkeztem hozzá. A Barbária szövege sajnos most, az ukrán-orosz harcok idején újra nagyon aktuális: az emberiség háborúban elpusztítja a civilizációt, és a túlélők egy barbár világban kénytelenek túlélni. Felmerül a kérdés: tanul egyáltalán a társadalom a saját hibáiból? Van erre remény, vagy a Barbária szövege válik valóra?

A Magad vagy a csoda szövege rólad, az emberről szól, hogy milyen csodálatos és értékes vagy. De ezt fel kell ismerned, és hinned kell saját magadban.

A 2007-ben végre CD-n kiadott lemezre bónuszként Molics Zsolt énekével a Megszállott koncertváltozata, valamint a fentebb említett osztrák válogatáslemezre felvett három szám angol nyelvű verziója (Just a Single Word, You Are the Wonder Yourself, Fanatic) is felkerült. Zsolt hangja szerencsére semmit nem változtatott a stíluson és a zenei koncepción, mert ugyanabban a hangfekvésben énekel, mint Szutorisz Károly.

A Classica első lemeze olyan, mint egy elveszett világ, ami már soha nem jön vissza, de az emlékeinkben mindig itt marad velünk. Erre a varázsra emlékezve és szívünkben a lángját mindig melegen tartva, egy 1988-as, Petőfi Csarnokban tartott koncertjükkel zárom soraimat.

About Fehérfarkas 38 Articles
Már a gimiben is írt verseket és zenekritikákat egy igazi underground, amatőr vidéki újságba. Zeneileg mindenevő: a metal a kedvence, de komolyzenétől a fémzenén át az elektronikus zenéig mindenre nyitott, ha az minőségi muzsika.

1 Comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*