A Blind Guardian olyan nekem, mint egy tini szerelem, akivel aztán összeházasodik az ember. A mi kis kalandunk a gimiben kezdődött, a Tales from the Twilight World-del, ami mindent elsöprő szenvedélyt hozott. Majd egy időre elváltak útjaink, hogy aztán az újabb albumok felélesszék a régi érzelmeket, és a Nightfall in Middle-Earth-nél már úgy éreztem, hogy sosem válunk el. Ám ekkor jött a minden kapcsolatban elérkező unalom fázisa a „kampányidőszak” (copyright by a feleségem) után, amikor mindketten másfelé kacsingattunk: az én életemben feltűntek az olyan régi szerelmek, mint a Kreator, és a Blind Guardian sem volt éppen hűséges, új irányokba kezdett tapogatózni. Azt nem állítom, hogy megcsalt, de már nem az a banda volt, amelyikbe anno beleszerettem.
Aztán az At the Edge of Time tájékán valahogy újra fellobbant a láng, köszönhetően az olyan számoknak, mint az A Voice in the Dark, de ez a fellángolás kérészéletű volt, a Beyond the Red Mirrornál már éreztem, hogy nagy a baj, a Legacy of the Dark Lands-nél pedig (ami lényegében már nem is Blind Guardian, hiszen Blind Guardian Twilight Orchestra név alatt látott napvilágot, és az egyetlen BG-s közreműködő a frontember, Hansi Kürsch) közös megegyezéssel, hivatalosan is kimondták a válást.
Szomorú is lehetne ez a történet, de úgy tűnik, az élet mindig ad egy újabb és újabb esélyt ebben a kapcsolatban, mert váratlanul megint összefutottunk BG-vel, és az utóbbi időben úgy megcsinosodott (értsd: elképesztően gyönyörű a borító), hogy nem bírtam ellenállni, az új albumba is bele kellett fülelnem. 🙂 És milyen jól tettem! Elég volt egyszer közelebbi kapcsolatba kerülnünk a The God Machine-nal, hogy ismét elkapjon az az ifjonti hév, amelynek annak idején – BG-koncerteket hajkurászva – sok-sok leutazott kilométer lett az eredménye. (A szerelem nyelvére lefordítva olyan ez, mint amikor pestiként szegedi a csajom, és alig várom, hogy felpattanhassak a Tisza-parti városba tartó vonatra.)
De hagyjuk most a metaforákat és az emlékeket, mert az az igazán izgalmas, ami a jelenben van. Az album a Deliver Us from Evil-lel nyit, ami egy kompromisszummentes, a régi Blind Guardian-es sebességet idéző, végletekig kidolgozott, tökéletesre formált mestermű, ami keménységét tekintve nem szégyell visszanyúlni a power metalos gyökerekhez. A dallamorgia nem öncélú, minden részlet illeszkedik, elsőre fülbe tapadó a refrén és bámulatos a hangszerkezelés, ami kellő durvasággal ötvöződik. Igazi Blind Guardian-esszencia, elképesztően magas színvonalon előadva.
És az első szám nem csak beetetés volt, a BG eltökélte, hogy mindent belead, hogy visszacsábítson: a Damnation lendülete, sebessége, tempóváltásai és változatos dallamvilága, vagy a Secrets of the American Gods baljós hangulata (ez a sötét miliő egyébként az egész albumot áthatja), összetettsége nálam felér egy jól megválasztott szexi fehérneművel vagy egy keményre sportolt fenékkel. A Violent Shadows jó kis masszív, lendületes, feszes cucc, azonnal énekelhető refrénnel, a lassú Life Beyond the Spheres pedig a kötelező líraiságot hozza – az első libabőrös pillanatokkal.
Az Architects of Doom a maga lendületével olyan, mint amikor egy barátnő 30 méterről ugrik az ember nyakába, hogy aztán kellő lassúsággal egy kis romantika vegye kezdetét, amelyet követően pont a kellő pillanatban gyorsítanak be a részt vevő felek. A Let It Be No More egy újabb ballada, de nem a nyálasabb fajtából, inkább úgy kell elképzelni, mint amikor romantikus randira visszük a barátnőnket, és sziklamászás lesz belőle, de piknikkel a hegy tetején, naplementével körítve.
A Blood of the Elves aztán ismét sebességbe kapcsol, hiszen minden kapcsolatban kell a szenvedély, ez a szerzemény pedig tele van vele, hidegrázós refrénnel megkoronázva. Az albumot a Destiny zárja, és most először ugranak be rossz emlékek a múltból, ugyanis ez az a fajta cucc, amit annak idején untam, és ami eltávolított a BG-től, így egy kicsit keserű szájízzel távozom az első újra-randinkról, de mindezt azonnal feledteti, ha elölről elindítom az egészet, hogy magával ragadjon az a nyolc tökéletes szám, amivel korábban lenyűgöztek.
Remélem, hogy innentől már csak felfelé ível a kapcsolatunk, nincs több hullámvölgy, hiszen ebben a korban az ember már higgadtabban kezeli a párkapcsolatait. Legyen így a BG-vel is nekem, ők pedig ne kezdjenek felesleges művészkedésbe, és akkor nekem sem fog eszembe jutni, hogy más kalandokat keressek. 🙂 Szinte tökéletes album, amiért maximális pontszám jár.
Leave a Reply