Behemoth: Opvs Contra Natvram (2022)

Szerencsére már a szeptember 16-i hivatalos megjelenés előtt néhány nappal hozzájutottam Nergalék új anyagához, így mostanra sikerült megbékélnem a lemez számomra kissé bosszantó hangzási hiányosságával. Igaz, az album egészét tekintve egy elég jó és atmoszférikus megszólalásról beszélhetünk, viszont a számonként ingadozó, több dalban is erőtlen, úgymond alulkevert gitársávok sokszor nehezen kivehető részeit igencsak szoknom kellett. Nálam a metal zene lényegét a gitártémák jelentik, ezért ha e hangszer megszólalása számomra nem kielégítő (mint ez esetben), az az egész anyag megítélésére rányomja a bélyegét. Előző albumaikból kiindulva és a banda nagy rajongójaként elég magasak voltak az elvárásaim, és a kívánt szintet, az előbb említett keverési hiányosság ellenére, többé-kevésbé sikerült is megugraniuk a lengyeleknek. Ismét egy JÓ ALBUM született, köszönhetően a különösen drámai és apokaliptikus hangulatnak, ami alapvetően jellemzi ezt az anyagot!

Az intróként funkcionáló Post-God Nirvana olyan félelmetesen borzongató hatást gyakorol rám minden egyes alkalommal, mintha a mindenség rettegett istene Nergal hangján szólna hozzám a megnyílt egekből, egy, a nem túl távoli jövőben történő globális katasztrófa bekövetkeztéről, amiben ezen isteni ítélet következtében a Föld és annak minden élőlénye emésztő tűz martalékává fog válni. A Jelenések könyvének „Szózat hallatszék a mennyből… és retteg a föld minden nemzetsége…” sorait juttatják az eszembe. Iszonyúan eltalált, zseniális lemeznyitány! Nem is nagyon hallottam még ehhez hasonlót. Kitűnő felvezetése az ezt követő kilenc szám által sugallt baljóslatú és komor atmoszférának.

A másodikként érkező, bő kétperces Malaria Vvlgata az előző lemezen szereplő Wolves ov Siberiához hasonlóan fénysebességgel repít tovább a drámai hangulat sűrűjébe. Ez az album énekkórust és egyéb effekteket leginkább nélkülöző tétele. Egy igazi fájin black-death darálás. 🙂

A korábbi Behemoth-anyagokhoz hasonlóan itt is nagy szerepet kap a szintetizátor, a samplerek, illetve a komolyzenei hanghatások, amivel természetesen semmi bajom nincs. Viszont pont az ilyen, betétekkel megspékelt számokra igaz a leginkább a fentebb említett elnyomott és erőtlen gitársound. Persze nevezhetjük ezt akár élő hangzásnak is. De nekem akkor sem tetszik! 🙂 Az aránytalanul előtérbe helyezett és a lemez egészén végig kalapáló, duhogó dob- és basszusalap, plusz az ének és még az effektek is sok helyen túl kiemelten szólnak a gitár rovására. Ez a The Deathless Sun, a Thy Becoming Eternal vagy az albumon utolsóként hallható Versvs Christvs bizonyos részeinél zavar a leginkább. Vannak persze arányosabban kevert számok is, ilyen a misztikus hangulatú, bontott gitárakkordokra épülő Ov My Herculean Exile vagy a Neo-Spartacvs.

Ide tartozik még a két nekem leginkább tetsző dal is, a black-es köntösbe bújtatott, kicsit hc-s főriff-fel nyomuló Off to War! és az ezt követő, nyolcadikként hallható abszolút favorit, a csapat zenéjét nézve avantgárdnak számító, bólogatós Once Upon a Pale Horse. E dal alap gitártémáját tekintve nemhogy death-nek, de még csak metalnak sem igazán nevezhető, és pont ezért emelkedik ki nálam a lemez többi száma közül. Nergal talán Me and That Man nevű mellékprojektjéből hozta át ide az alapötletet, ami kissé merész húzásnak tűnhet, de szerintem nagyon is működik!

A Behemoth vallás- és istentagadó missziójának története most tehát egy újabb, elég izgalmas fejezettel bővült. A MESTEREKNEK ezzel az LP-vel, ha növelniük nem is, de szinten tartaniuk mindenképpen sikerült a banda iránti rajongásomat. Ez a produkció nálam egyelőre stabil négy pont, de mivel szívesen hallgatom, naponta akár többször is, ez az érték év végéig még simán változhat. Jó szórakozást!

A szerző: Sipy 89 Articles
Az egykori Detonator zenekar énekese. Jelenleg szabadúszó, motoros rocker.

Legyél az első aki hozzászól

Válasz írása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*