Band of Spice: How We Play the Game (2022)

Ha azt mondod, Spiritual Beggars, azt mondom… Na, jó, Mike Amott-ot említem elsőként, énekesként viszont mindenekelőtt Spice, polgári nevén Christian Sjöstrand jutna eszembe az európai stoner színtér éllovasának számító, immár három évtizede létező svéd csapatról. A frontember csaknem egy évtizedet töltött a bandában, és az első négy albumon hallatta jellegzetes orgánumát. 2001-es kilépését követően majdnem egy évtizedet kellett várni arra, hogy saját bandát verbuváljon maga köré; addig pedig olyan zenekarokban jeleskedett, mint a The Mushroom River Band és a Kayser.

A Band of Spice 2010-es megalakulása óta több muzsikus is megfordult a főnök mellett, aki itt nemcsak énekel, hanem gitározik is. Egyvalaki azonban biztos pontot jelent az életében: a kezdetek óta vele tartó dobos, Bob Ruben, akivel a Spiritual Beggarst leszámítva egyéb korábbi csapataiban is együtt játszott. A jelenlegi basszusgitáros, Alexander “Saso” Sekulovski sem volt ismeretlen számára, vele a The Mushroom River Band-ben szerzett közös tapasztalatokat, és most is együtt szerepel másik bandájukban, a My Regime-ben.

A szeptember 23-án megjelenő anyag már az ötödik albumuk, én viszont csak az előzőnél, a tavalyi By the Corner of Tomorrownál vettem fel velük kapcsolatban a fonalat. Az ilyen anyagoknál ugye alapvetően két eset lehetséges: a főszereplő a szólólemezén azokat az elképzeléseit valósítja meg, amelyeket anyazenekarában nem sikerül(t). Itt erről ugye nem nagyon beszélhetünk, hiszen Spice több mint két évtizeddel ezelőtt intett búcsút Amottéknak, bőven volt ideje kiénekelni magából azt, ami a Spiritual Beggars frontembereként benne maradt. Vagy, mivel azok az albumok is jelentős mértékben tőle szóltak úgy, ahogy, és mivel nem tud kibújni a bőréből, saját bandájával is valami nagyon hasonló muzsikával áll elő. Itt is ez történt: ha a How We Play the Game nem is olyan sűrű, gitárban gazdag album, mint a SB első hét anyaga, számos nótája simán beférne a ’Beggars életművébe.

Hard rockként is definiált, ám alapvetően stoner rock/metal muzsikát hallunk, amelynek kapcsán először azt akartam írni, hogy senki ne várjon tőle nagy meglepetéseket, holott a triónak éppen hogy van néhány meghökkentő húzása. Már az első dal (Gone Insane) indítása is váratlan: nem egy vastag téma robban be, hanem egy szelíd, nyugis, kissé barokkos gitár-intró szólal meg – fel is merült bennem, hogy biztos jó zenét indítottam-e el. 🙂 A folytatás aztán egy ideig az, amit bárki várhat az énekestől: Spir Beg hangzás, zakatoló gitár, kellemesen ismerős dallamok és egyszerű, éppen ezért a hallgató fülébe könnyen tapadó refrének. A legjobban a My Game sodró lendülete és öndefiniáló szövege maradt meg bennem, talán éppen ezért ezt nevezném a kedvenc nótámnak a lemezről:

I played the fool
I played the clown
I played insane
I held my breath
I fed my stress
I played the game

I am no rat
I am no cunt
I am no liar
I played the fool
I played the clown
I played the game

Izgalmas basszus-dobjátékkal tűnik elő a semmiből a Below the Sun, a Control pedig egy részben kásás-acsargó énekkel előadott, minden addiginál gyorsabb témákkal indító darab. A bőgő hangjain előcammogó Descending egyértelműen Black Sabbath-ivadék, a gitár hajlításai is a Mestert, Tony Iommit idézik, az ének pedig olyan, mintha Spice hajnali három körül egy füstös lokálban produkálná magát. Sajnálom, hogy olyan kurta-furcsán ér véget, a Sabbath pont ott gyorsította volna fel a tempót…

És láss csodát: az Offside a Controlnál is gyorsabb témákkal zúdul ránk. Mintha egy betépett, 45-ös fordulatszámon pörgő Motörhead-et hallgatnánk… Zárásként a Song for You egy némileg szellősebb, de azért karcos, kvázi slágernóta. Alapritmusáról a Van Halen, gitárdallamáról pedig a Thin Lizzy jutott eszembe. Spice hangja talán egy kicsit erőteljesebb is lehetne benne…

Akik napjaink Deep Purple-stílusú Spiritual Beggars-e helyett szívesebben hallgatja Amotték korábbi, vastagon riffelő alkotásait (azokon belül is a Spice-szal készült albumokat), azok számára egyértelműen jó választás lehet a How We Play the Game. Sokszori hallgatás után nyugodtan kijelenhetem, hogy a műfaji korlátok ellenére is egy zeneileg viszonylag színes, szórakoztató anyaggal rukkolt elő az énekes és bandája. Erős négyes.

A szerző: Coly 1260 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Válasz írása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*