Invoker: Invoking the Evil (2022)

Na, így kell befejezni egy egyébként nem kiemelkedő anyagot: a legjobb nótával, hogy az embernek kedve legyen írni róla! 🙂

Az elmúlt hetekben futottam bele ennek a kolumbiai csapatnak a bemutatkozó albumába. Országuk csak úgy ontja magából az ígéretes, durva muzsikákat játszó bandákat. Azok közül, amelyek korábban rajtam is átzúdultak, hirtelen az Aggressive, a Bloody Nightmare és a Witchtrap neve jut eszembe. Az Invoker egy Medellin városából származó thrash metal kartell: 2019 óta léteznek, és felállásuk azóta dicséretes módon változatlan maradt. Régisulis gondolkodásukat nem csupán dalszerkezeteik és lemezük mindössze 38 perces játékideje, hanem kissé sablonos művészneveik is jelzik: Carlos López “Crusader” énekes, Esteban Muñoz “Night Crawler” gitáros és Miguel Sierra „Metalhammer” dobos mellett csupán a basszusgitáros, Chretien Monsalve nem talált magának fantasy képregények lapjaira kívánkozó alteregót.

A latin-amerikai srácok nem sokat teketóriáznak, a címadó nótával nyitnak, amiből egyből kiderül, melyik csapat az első számú példaképük. A szám műfajilag old school thrash, dallamos gitárral, arayás szövegköpködéssel. A melódiák mellett a kórusok is lágyítanak valamennyit a zenén, a kétlábdob viszont soroz rendesen. A kezdeti szaporázásból ügyesen váltanak vissza középtempóra, de az ezt követő, ismét gyorsabb ritmus és a gördülő, táncos riff is jó benyomást kelt. Slayer light – állapítom meg magamban, és igen, az Invoker muzsikájában Kerry Kingék szelídebb, dallamosabb oldala köszön vissza. Ha pedig európai viszonyítási pontokat keresek, az Agent Orange-korszakos Sodomnál kötök ki. Nem rossz kombináció…

Carlos López “Crusader” (ének), Miguel Sierra „Metalhammer” (dob), Esteban Muñoz “Night Crawler” (gitár) és Chretien Monsalve (basszus)

Változatosságként, negyediknek érkezik az instrumentális The Color of Shadows, amelyben az akusztikus gitár klasszikus, nyomokban latinos dallamokat penget, a végét pedig a szintetizátor diszkrét hangjával mossa át a csendbe a vendégmuzsikus Santiago Cardenas.

A Demon Parasite-ban a csapat kilép a Slayer árnyékából, és egy alapvetően heavy metal nótával áll elő: az ének jóval dallamosabb és folyamatosabb, a gitár pedig mindenekelőtt a szólóval hívja fel magára a figyelmet. A Reanimator refrénjét felvezető sorokat López egy az egyben a Rage-es Peavy hangján énekli, a Seventh Circle gitárszólójának pörgős, neoklasszikus ízű témáját pedig mintha orgona játszaná – nyilván nem az játssza, számomra mégis van egy ilyen hangulata.

Ahogy írtam, az első negyedórát követően a srácok kigyógyultak a slayeritisből, az utolsó három szerzemény pedig egyenesen a heavy/speed jegyében fogant. Kedvenc nótám, a Harvesting Souls refrénje egy kissé Haunt-os, középtájon egy metallicás (The Four Horsemen) riff is helyet kap benne, majd az utolsó perc elején felhangzik az egész album legjobb dallama, és a csapat végül ennek a hangjaival búcsúzik el tőlünk.

Ha Esteban Muñoz és társai netán olvassák ezt a cikket, üzenem, nyugodtan lehetnek bátrabbak, mert alapvetően jó az irány. Még több váltással, izgalmas témával, ritmussal, kiállással, egyedi ízzel legközelebb akár komoly meglepetést is okozhatnak az irányzat kedvelői számára.

About Coly 1198 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*