Amikor Buga megkérdezte, lenne-e kedvem néhány napot eltölteni Madridban, rögtön igent mondtam. Mindig is szerettem volna ellátogatni Portugália fővárosába, és a madridi gránátvörös-kékek labdarúgócsapatának is nagy rajongója vagyok. Ha maradt volna bennem kétely, akkor azt a híres háromnapos operafesztivál menten eloszlatta: ott a helyem, irány Madrid!
A helyszínen aztán következett a feketeleves, útitársaim személyiségének eddig nem ismert, sötét oldalai derültek ki. Azt még csak-csak kibírtam volna, hogy Coly megmikrózza a cidert fogyasztás előtt, de az, hogy sör és szieszta helyett napi 20 kilométert gyalogolva egy magát zseninek kikiáltó kókler tákolmányait kell megtekinteni, aki valamilyen gyerekkori trauma miatt gyűlölte a vonalzót, és képtelen volt egy egyenes vonalat húzni, már nekem is sok volt! Be is írtam a vendégkönyvbe, hogy ennek a Gaudi csávónak annyi érzéke volt a praktikumhoz, mint a Saxonnak a thrash metalhoz!
Apropó, Saxon! A híres svéd death metal banda volt az a fellépő, amit a legjobban vártam az operafesztiválon, erre természetesen lemondták a madridi fellépést!
Amikor azt hittem, ennél rosszabb már nem lehet, jött az újabb csapás! John Quail – akit nyugodtan nevezhetünk sötét lelkűnek – pszichikai erőszakkal arra kényszerített, hogy kevéske és igen kemény munkával megkeresett pénzecskémet kedvezőtlen feltételek mellett Metallica, Heathen és Calexico vinyl lemezekre költsem, veszélyeztetve ezzel családom napi kenyérhez való jutását.
A borzalmak betetőzéseként még fel kellett másznom egy templomtoronyba (liftre persze nem futotta a cifra nyomorúság városában), majd édesvíz hiányában a tengerbe is belekényszerítettek, mintha bálna vagy valami másfajta hal lennék.
Arról nem is beszélve, hogy lehetetlen normális ételekhez jutni, se szalonna, se tepertő, de a portugálok arra is képtelenek, hogy egy rendes gulyást összedobjanak! Joggal kérdezhetitek, hogy mit esznek akkor, és aki elég erősnek érzi magát, annak szívesen megmutatom (kiskorú olvasóim most nézzenek félre):
Az utat az operafesztivál mentette meg, itt ugyanis kulturált körülmények között fogyaszthatták a magas művészetet a hozzám hasonló opera-megszállottak, és szerencsére kifogástalan minőségű kézműves limonádét is csapoltak az erre rendszeresített sátrakban.
Hogy megbántam-e? Természetesen igen, de ha jövőre végre tényleg fellép a Saxon, szívesen felkerekedek újra. Addig is: Hola Madrid, vamos em Portugal!
Óriási! 😀
Nagyon jó