Elgondolkodtam azon, hogy az utóbbi években mennyire lettek volna mások a zenefogyasztási szokásaim, ha nem újságíróként, hanem szimpla rajongóként követem figyelemmel a színtér eseményeit, az új megjelenéseket? Most több csatornán, nagy mennyiségben érkeznek hozzám a friss anyagok, talán több is, mint amennyi egészséges lenne. Nagyobb esélyem van rátalálni az igazán értékes alkotásokra, de aránytalanul sok felejthető zenét is hallgatok. Egyszerű metal fanként (és ez nem degradáló jelző, hiszen a mostani átmeneti állapot, én magam is átlagos rajongó voltam, és hamarosan újra az leszek) valószínűleg jobban megtalálnám az arányt a régi kedvencek és az új reménységek lemezeinek pörgetése között.
A szaksajtó berkein kívül valószínűleg kevésbé követném nyomon az aktualitásokat, nem érezném feladatomnak, hogy olyan jó zenéket kutassak fel, amelyeket aztán másoknak is ajánlhatok. Nyilván nem kapnék promóciós anyagokat a kiadóktól, az érdeklődésemet a webzine-ek ajánlói és egy-két barát, ismerős hívná fel az általuk jónak tartott albumokra. És 2022 első öt hónapjában nem 90, hanem, mondjuk, 15-20 új lemezt hallgattam volna így meg.
Már nem emlékszem, hogyan működött mindez 2016 decembere, a Rattle Inc. újraindulása előtt, de eléggé a színtér perifériáján mozogtam. Hallgattam zenéket, jártam koncertekre, de már jó ideje nem voltak olyan emberek, akikkel lemezeket ajánlottunk és cseréltünk volna egymással. Azokkal, akikkel ma a lapot készítjük, nem ismertük egymást, vagy (Laq-kal és Vectomival) hosszú évtizedek óta nem tartottuk a kapcsolatot. Azóta viszont megnyíltak előttem a Kánaán kapui, zenével kelek és fekszem, és számos ismeretséget köszönhetek az elmúlt öt és fél évnek.
Úgy sejtem, rengeteg nagyszerű muzsika maradt volna ki az életemből, ha nem a mostani közegemben éltem volna át az említett időszakot. Összegyűjtöttem néhány olyan zenekart, amelyeket 2016 óta ismertem meg, és amelyek azóta a kedvenceim közé verekedték be magukat. Közülük néhány régi motoros és kifejezetten nagy név, ám eddig valamiért elkerültük egymást, másokat viszont korábban nem is lett volna lehetőségem felfedezni magamnak, mert még nem léteztek, vagy első lemezük csupán az elmúlt hat évben látott napvilágot. A felsoroltak mindegyikének több albumát is beszereztem, és pályafutásukat megismerkedésünk óta folyamatosan figyelemmel követem.
Attic
A Pale Horse Named Death
Alunah
Angelus Apatrida
Archaic
Avatarium
Beast in Black
Besvärjelsen
Bloodbound
Delain
Demon Incarnate
Dynazty
Falconer
Gama Bomb
Havok
High Priestess
Immortal Guardian
Jess and the Ancient Ones
Kitchen Witch
Kvelertak
Lady Luna and the Devil
Lucifer
Luciferian Light Orchestra
Me And That Man
Mexican Ape-Lord
Orden Ogan
Rival Sons
Sanhedrin
Trivium
Warkings
Wolf
Kutakodásaimnak köszönhetően olyan egzotikus vidékekről származó bandákat ismertem meg, mint az iraki Acrassicauda, az új-zélandi Alien Weaponry, a szingapúri Marijannah, a botswanai Skinflint, a tasmán The Wizar’d vagy az ugandai Vale of Amonition.
Az utóbbi években jó pár album vált nagy kedvencemmé, amelyek előadóit a Rattle Inc. újraindulását megelőzően egyáltalán nem ismertem:
Aephanemer: A Dream of Wilderness (2021)
Aeternal Requiem: Rise (2019)
Angel of Damnation: Heathen Witchcraft (2018)
Angriff: Sodomy in the Convent (2021)
Bloody Hammers: Songs of Unspeakable Terror (2021)
Bombus: Vulture Culture (2019)
Bonded: Rest in Violence (2020)
Crisix: Full HD (2022)
Darkthrone: Eternal Hails… (2021)
Eisenhauer: Blessed Be the Hunter (2020)
Ghost: Prequelle (2018)
Gojira: Magma (2016)
Grajo: Slowgood II (2018)
Grand Magus: Wolf God (2019)
Hazzerd: Delirium (2020)
Malefistum: Enemy (2020)
Marko Hietala: Pyre of the Black Heart (2020)
Meliah Rage: Idol Hands (2018)
Myrath: Tales of the Sands (2011)
Orbit Culture: Shaman EP (2021)
Powerwolf: Call of the Wild (2021)
Riot V: Armor of Light (2018)
Siberian Meat Grinder: Join the Bear Cult (2022)
Sons of Apollo: Psychotic Symphony (2017)
Spacegoat: Superstition (2016)
Spirit Adrift: Enlightened in Eternity (2020)
Sumo Cyco: Initiation (2021)
The Doomsday Kingdom: The Doomsday Kingdom (2017)
The Evil: The Evil (2017)
The Troops of Doom: Antichrist Reborn (2022)
Thronehammer: Usurper of the Oaken Throne (2019)
Villagers of Ioannina City: Age of Aquarius (2019)
Visigoth: Conqueror’s Oath (2018)
Sokan úgy tartják, hogy a heavy metal hőskora, a dicső ’80-as évek volt az igazi, akkor jelentek meg a műfaj meghatározó alkotásai, esetleg még a ’90-esek, amikor számos izgalmas, egyedi hangú előadó kezdte pályafutását, és adta ki legjobb albumait. És hogy az új évezredben már nem születnek emlékezetes, időtálló lemezek. Hogy a mai albumok közül mi lesz alapmű, amire később hivatkozási alapként tekintünk, az nyilván csak évtizedek múlva derül ki. Én azonban eljátszottam a gondolattal: mi lenne, ha minden, a 20. században született alkotás valamilyen módon megsemmisülne, elérhetetlenné, hallgathatatlanná válna számunkra, és csak az elmúlt bő egy évtizedben megjelent anyagok lennének azok, amelyekkel audiovizuális élményt szerezhetnénk magunknak?
A számomra korábban idegen csapatokról már említést tettem, régi ismerőseim pedig 2010 óta az alábbi albumaikkal mélyítették még tovább barátságunkat:
Amorphis: Queen of Time (2018)
Anthrax: Worship Music (2011)
Avantasia: Moonglow (2019)
Ayreon: The Source (2017)
Baroness: Purple (2015)
Black Sabbath: 13 (2013)
Fear Factory: Aggression Continuum (2021)
Helloween: Helloween (2021)
Iron Maiden: Senjutsu (2021)
Judas Priest: Firepower (2018)
Kreator: Gods of Violence (2017)
Lizzy Borden: My Midnight Things (2018)
Manowar: The Lord of Steel (2012)
Mordred: The Dark Parade (2021)
Mustasch: Silent Killer (2018)
Overkill: The Grinding Wheel (2017)
Psychotic Waltz: The God-Shaped Void (2020)
Többeknek az említett lemez volt a nagy visszatérésük, vagy legújabb korszakuk kiemelkedő alkotásával álltak elő ekkor. Ha még mindig maradunk a 21. században, és egy évtizeddel bővítjük a kört, egyrészt korábbi nagy favoritjaim is emlékezetes albumokkal bővítették életművüket:
Celtic Frost: Monotheist (2006)
Metallica: Death Magnetic (2008)
System of a Down: Mezmerize (2005)
Trouble: Simple Mind Condition (2007)
Type O Negative: Life Is Killing Me (2003)
Illetve bemutatkozó vagy egy későbbi nagylemezüknek köszönhetően új kedvenceim is születtek:
Blood Ceremony: Blood Ceremony (2008)
Krux: Krux (2002)
The Devil’s Blood: The Time of No Time Evermore (2009)
Volbeat: Guitar Gangsters & Cadillac Blood (2008)
De a Palace in Thunderland teljes diszkográfiája, valamint a Candlemass életművének csaknem a fele, a 12 albumból 5 is a kétezres években öltött testet. Vagyis ha minden eltűnne, ami 2000 előtt született, nyilván hiányozna, de akkor sem unatkoznék, rengeteg élvezetes alkotás közül választhatnék, amelyek köre az elkövetkező években, évtizedekben még tovább fog bővülni.
Leave a Reply