Május végén második „igazi” nagylemezével jelentkezett Mike Muir moszkvai kuzinjainak csapata, az orosz Suicidal Tendencies. Az idézőjelbe tett jelző közbeszúrásának oka, hogy a medve-cár kultuszának felkent prófétái 2011-es indulásukat követően előbb két EP-t tettek le az asztalra (Hail to the Tsar – 2012, Versus the World – 2013), majd 2015-ben ezeket jelentette meg együtt, Siberian Meat Grinder címmel, CD-n és vinylen a Dirty Six Records. Bemutatkozó LP-jük, a Metal Bear Stomp 2017-ben látott napvilágot, most pedig itt a folytatás, amely nemcsak alkotói szerint jelent szintlépést a zenekar életében.
A SMG crossover thrasht játszik, ami a már említett Suicidal Tendencies mellett olyan csapatokkal rokonítja őket, mint a Municipal Waste, a Dr. Living Dead! vagy az Iron Reagan. A súlyos, riffelős fémzenét azonban nemcsak hardcore punk-elemekkel vegyítik, időnként ska- és hiphop-tempóra váltanak, amiről a rock színtér jó ismerőinek nem véletlenül jut eszébe a szentpétervári, nálunk is számos alkalommal megfordult Leningrad zenekar világa. Fúvósok itt szerencsére nincsenek, van viszont egyszerre gyors, agresszív és technikás muzsika, dallamos kórusok és gitártémák, remek ritmusváltások, amelyek amplitúdója a moshtól a slayeres száguldásig terjed.
Azt gondolom, az idei album elődjénél, a Metal Bear Stompnál is fogósabb anyag lett, annál emlékezetesebb dalokat vonultat fel. (Persze lehet, hogy csak azért mondom ezt, mert a friss korongot rövid időn belül jóval többször meghallgattam…) Az első öt nóta a maga műfajában gyakorlatilag hibátlan, és bár tempójukat, hangulatukat tekintve csak kismértékben különböznek egymástól, mégis önálló karakterrel bírnak. Legnagyobb kedvencem a hiphop-os refrénre kihegyezett Fire It Up, de a többi szerzemény is „ott van a dobogón”. Valahol a hatodik-hetedik dal (For the Cult, Bear Cult Is Real) környékén érzem azt, hogy némileg csökken az izgalmi faktor, hogy nem jön újabb meglepetés, ugyanazt hallom, és kezdenek egybeolvadni a számok. Pedig ezek is remek darabok, semmivel nem maradnak el a korábban hallott szerzeményektől – csupán mintha egy kaptafára készültek volna.
A gitáros Mihail Sajev nem egy Dean Pleasants (de majdnem): játéka kifejezetten változatos, élvezetes, és a jó dalok mellett számomra az anyag másik fő vonzerejét jelenti. A Join the Bear Cult főként a dallamos vokáloktól és Sajev szólójátékától több, mint az eggyel korábbi Metal Bear Stomp.
A csapat oroszsága sokáig csak egyes vokáldallamokban érhető tetten, az utolsó két dalban viszont abszolút egyértelművé válik. Mindkettőt az anyanyelvükön éneklik, előbbi (One More Step) a korábban, ötödikként már elhangzott One United Family orosz verziója, a Flame in the Heart pedig egy akusztikus, tipikusan orosz nóta, amelyben a gitárt helyenként kifejezetten balalajkásan pengetik. Nagyon nem metal, de nekem az orosz pop/rock iránti, több évtizedes vonzalmam okán ez is bejön.
Az együttes rajongóinak nem kell mondanom, úgyhogy csak a Szibériai Húsdarálóval újonnan ismerkedőknek említem érdekességként, hogy a lemez címében szereplő medvekultusz a SMG zenészeinek leleménye. Követőiket egy általuk kitalált ősi lény, a Szibéria poklát uraló medve-cár imádatára buzdítják, ami a gyakorlatban a zenekar táborának erősítését, szélesítését célozza. „Kabalaállatuk” nemcsak borítóikon ölt testet, hanem a színpadon is megjelenik, medvemaszkot pedig ma már nemcsak a frontember visel, hanem – bizonyos alkalmakkor – a banda hangszeresei és a rajongói kemény mag is. És mivel az együttes több tagja is otthonosan mozog a graffitis színtéren, amerre járnak a világban, egyedi medve-cáros falfestményeket hagynak maguk után, amely alkotások aztán a videóklipjeikben is feltűnnek.
A SMG tagjainak kilétével kapcsolatban a neten elég zavaros, egymásnak ellentmondó infókat találtam. Így aztán írtam Vladnak, akitől megtudtam, hogy az albumot négyen játszották fel: rajta kívül Sajev, aki a stúdióban nemcsak a hat-, hanem a négyhúros hangszert is pengette, a másik gitáros, Alekszej Csebotarjov, valamint a dobos Pavel.
Bár a Siberian Meat Grinder alapítói az orosz fővárosban találtak egymásra, a muzsikusok az ország különböző részeiről származnak, és a mai napig más formációkban is érdekeltek. A SMG kezdetben egyfajta mellékprojekt volt számukra, de úgy sejtem, nemzetközileg ezzel a bandával jutottak a legmesszebbre. Céljuk kezdettől fogva az volt, hogy a fentebb említett alkotóelemekből kiérleljék saját stílusukat, ami többé-kevésbé sikerült is nekik, hozzátéve, hogy dalaikat hallva időnként azért lehet némi déjà vu érzésünk. A leningrados párhuzamot már említettem (Not Today, Flame in the Heart), a One United Family elején pedig szemtelenül lopják az Iron Maiden Wasted Years-ének nyitóriffjét. 🙂
Mint azt Vlad egy interjúban elmondta, az anyagot még a Covid-19 járvány időszakában rögzítették, a megjelenését viszont – a szűkös lemezgyári kapacitások miatt – többször is el kellett halasztaniuk, s az album végül ismét csak rendhagyó körülmények között, az orosz-ukrán háború árnyékában jelent meg. Azt már én teszem hozzá, a lemez remélhetőleg így is megtalálja majd a maga közönségét, és a folytatására sem kell újabb öt évet várni.
Leave a Reply