Örökösök 10.

Fehérfarkas legnagyobb kedvencei

Nem volt könnyű ezt a listát elkészíteni, hiszen az első három zenekar kivételével a többi között nem nagyon tudok sorrendet felállítani. Pontosabban könnyebb a lemezeik között sorrendet mondanom, mint a zenekarok között. Például a 20. helyre került The Gathering Always… lemeze sokkal jobban tetszik, mint az ötödik helyen lévő Metallica Load lemeze. Vagy egy másik példa: hiába első számú kedvencem a Helloween, a 12. helyre került Slayer leggyengébb lemeze is jobban tetszik, mint No. 1 kedvencemtől a The God Given Right album. Ezért nálam ez inkább a nagylemezek sorrendjét jelent, mintsem a zenekarokét.

1. Helloween: Walls of Jericho

Az abszolút kedvencem. Nem ez volt az első Helloween lemezem: a névadó mini EP-t és a Keeper… 2-t is hamarabb ismertem, mint ezt. De az az energia, dinamika, ami a headbangelő riffeknek és a fogós gitár- és énekdallamoknak köszönhetően ebből a lemezből árad, a mai napig beleivódott az agysejtjeimbe és a szívembe. Annak idején a külföldi sajtó az Iron Maiden és a Metallica keverékeként írta le: a Metallica keménysége, energiája, sebessége és vadsága a Maiden fogós dallamaival. Habár a tökfejeket nem ez a két zenekar motiválta, ettől még ez a mondat tökéletesen összefoglalja, hogy mire számítson a hallgató. Mivel a zenekar folyamatosan tágította az általa teremtett stílus határait, és folyamatosan kísérletezett, hogy ne készítsen két ugyanolyan lemezt, így a mai napig ők a kedvenc bandám. Még akkor is, ha a 16 nagylemezük között van pár gyengébben sikerült is.

2. Judas Priest: Defenders of the Faith

Ha van lemez, ami nálam a Walls of Jerichóval versenyez, akkor az a Defenders of the Faith. Annak idején egy másolt Helloween kazetta végére csak az első három szám fért fel, úgy, hogy sem a zenekar neve, sem a számcímek nem voltak ráírva (akitől átvettem, sem tudta megmondani, mert ő is így másolta át mástól). De az a három szám egyből megfogott. Egy Rockkalapács műsorban a Freewheel Burning videóklipje alapján azonosítottam be a zenekart és az első számot. A másik kettő címét a refrén alapján írtam rá a kazira, abból kiindulva, hogy amit a refrénben a legtöbbet ismételnek, biztos az lehet a szám címe. 🙂 Azóta már sima CD-n és a 30 éves jubileumi kiadásban is megvettem. A mai napig ez a kedvencem, és sem a Screaming…, sem a Painkiller, sem bármely másik lemezük nem tudta nálam ezt megelőzni. Ha a Jericho az agysejtjeim, akkor a Defenders a vérem.

3. Manowar: Into Glory Ride

Amikor még nem létezett viking metal és doom metal sem, már létezett a Manowar Into Glory Ride lemeze. Az első szám kivételével végig lassú, cammogós, epikus doom himnuszokon keresztül hallhatjuk a heroikus viking, a Jelenések könyvének bibliai és a gyűlöletről szóló témákat. De azért az első szám intrója is ide sorolható Wagner Valkűrök lovaglása című művének nyitányával. Ez a lemez nem egy slágergyűjtemény. A nyitó számon kívül egyik sem való még a rockrádiók műsorába sem. De az a tömény atmoszféra, ami a lemezből árad, egyből megfogott. És nemcsak engem, hanem a viking metal alapítójának számító Bathoryt is. A régi Manowar mestere volt az epikus tételeknek, és számomra ez a csapat mindig is elsősorban az eposzokat jelentette, utána a gyors számokat, és csak azután jönnek nálam a nagy slágerek (amelyekkel világhírűek lettek).

4. Iron Maiden: Somewhere in Time

Sokáig nem ez volt tőlük a kedvenc lemezem. Úgy az ezredforduló környékén kezdtem azt érezni, hogy valahogy úgy belém ivódott ez az album, hogy előzi az összes többit. Annak idején csak pár szám fogott meg, hosszútávfutóként például a The Loneliness of the Long Distance Runner refrénje, amit akkoriban sokat dúdolgattam magamban futás közben. Nem tudom, mi lehet az oka, hogy ez szépen belém nőtt, hiszen a 80-as évek Iron Maiden lemezei mind zseniálisak, és annak idején (a 80-as évek végén, amikor metalos lettem) mindegyiket jobban kedveltem ennél. De úgy látszik, tényleg igaz a mondás: az idők próbáját nem az a zene állja ki, amelyiket egyből megszereted, hanem az, amelyikért 30 év múlva rajongani fogsz.

5. Metallica: Master of Puppets

Mit lehet még írni erről a lemezről, amit mások nem írtak le? Erő, dinamika, keménység, fogós dallamok és riffek. Ráadásul Cliff Burton klasszikus zenei képzettsége olyan szinten tetten érhető itt a számokban, hogy ez az album már a komolyzene kategóriáját súrolja – persze nem a szimfonikus metal stílusában, hanem a számok komplex felépítésében, struktúrájában, minőségében. Miért a Master…, és nem a Ride…? Mert ezen a lemezen található a Disposable Heroes (zeneileg az abszolút kedvenc Metallica számom, amelynek háborúellenes szövege minden korban aktuális), a Battery és a Damage Inc. De az összes többi dal is méltán vált legendássá. Egyetlen gyenge pillanata sincs a lemeznek.

6. Therion: Theli

Amikor először, másodszor, harmadszor meghallgattam, még a Beauty in Darkness válogatáslemezen a To Mega Therion című számot, az államat mindig a földről kellett felszednem. Ilyet addig még soha nem hallottam, hogy a komolyzenét és a metalt így keverje valaki. Pedig voltak már próbálkozások korábban, de azokon mind érződött, hogy hard rock vagy metal zenekarok szövik a zenéjükbe a komolyzenei hatásaikat. De itt a két stílus teljesen egybeforrt. Itt nincs különbség, nincs határvonal a metal és a komolyzene között. Itt nem lehet leválasztani az egyiket a másikról, mert szerves egységet alkotnak. Ma már ez nem számít újdonságnak, sőt külön stílus is létrejött ebből a metalon belül, de 1997-ben ez még újdonságnak számított, csak a Therion a Thelin és a Rhapsody az első lemezén jött elő ilyen muzsikával.

7. Rhapsody of Fire: Power of the Dragonflame

Habár a szimfonikus és a klasszikus zenével kevert speed/power metal legelső képviselője a brazil André Matos (RIP) első zenekara, a Viper Theatre of Faith lemeze volt, de az a metal világára nem volt túl nagy hatással. Matos későbbi zenekara, az Angra már áttörést hozott, de a Viper még nem (hozzáteszem, a Theatre… albumon Matos még tini volt, csupán 18 éves!!!). De az, amit a Rhapsody az első négy lemezén csinált, még a Vipert és Angrát is túlszárnyalta a két stílus ötvözésében. Az első négy Rhapsody lemez mindegyike a kedvencem, de ha csak egyet szabad megneveznem, akkor a Power of the Dragonflame-et választom. A dinamika, az erő, a dallamok és a keménység, a gitár és a hegedű közös szólói, a nagyzenekari részek, a monumentális és teátrális operakórusok úgy száguldanak végig rajtunk, mint egy páncélos sárkányhadtest, amely úgy söpörné el a legmodernebb emberi hadsereget, mintha csak papírból lennének a tankok. És milyen furcsa a történelem: a Matos által alapított Angra új (harmadik) frontembere nem más, mint a Rhapsody egykori énekese, Fabio Lione.

8. Dream Theater: Images and Words

A progresszív rock/metal isteneinek számító zenekartól ez a kedvencem. Ezen a lemezen igazi, fogós, dallamokkal teli slágereket írtak, persze összetett, komplex, progresszív formában.

9. Arcturus: Aspera Hiems Symfonia

A Mayhem dobosa, Hellhammer (Jan Axel Blomberg), az ulveres Garm (Kristoffer Rygg) és a skandináv billentyűmester, Sverd (Steinar Sverd Johnsen) első közös albuma. Igazi skandináv zene, ami hófödte és jég borította éjszakai tájat fest le, amit az északi sarki fény világít be.

10. Sepultura: Chaos A.D.

A Roots-ig mindegyik Sepultura lemez a kedvencem, de a Chaos A.D. annyira újszerű volt a maga idejében, és olyan fogós riffekkel operált, amelyek beleégtek az agysejtjeimbe.

11. Anthrax: Among the Living

Számomra a mai napig ez az Anthrax legjobb lemeze.

12. Slayer: Hell Awaits

A Pokol vár. És ez nem vicc. Ez a Slayer legatmoszferikusabb lemeze. Szó szerint karddal lehet vágni a sűrű, démoni hangulatot.

13. Candlemass: Epicus Doomicus Metallicus

Az epikus doom metal alapműve, amiről magát a stílust is elnevezték. A mai napig klasszikus.

14. Emperor: Anthems to the Welkin at Dusk

A szimfonikus és atmoszferikus black metal legzseniálisabb alkotása a stílus egyik megteremtőjétől. Nagyon sűrű, nagyon komplex anyag, amelyen a gyönyörű szépség és a brutális, vad keménység úgy találkozik egymással, úgy folynak egymásba, mintha mindig is összetartoztak volna.

15. In The Woods…: HEart of the Ages

Szintén atmoszferikus black metal egy kevésbé ismert zenekartól, amelynek első lemeze kult státuszt vívott ki magának. Megérdemelten.

16. Tiamat: Wildhoney

Korszakalkotó, zseniális lemez, rajta egy teljesen egyedi, semmihez nem hasonlítható zene, amit egy atmoszferikus doom/death metal banda varázsolt a hallójáratainkba. A stílus határait odáig tágította, hogy annak már kevés köze van a death metalhoz, viszont nagyon hangulatos.

17. Bathory: Hammerheart

Az első elejétől a végéig viking metalt tartalmazó Bathory lemez (az előző albumon a számok többsége még black metal volt). Stílusteremtő klasszikus.

18. Nightwish: Wishmaster

Az operisztikus stílusú Tarja énekével a szimfonikus power metal egyik alapműve. Nem véletlenül.

19. Dimmu Borgir: Spiritual Black Dimensions

Hogy miért ez és nem egy másik lemezük? Az Insight and Catharsis című opuszok miatt.

20. The Gathering: Always…

Egy zseniális atmoszferikus doom/death metal lemez. Habár a zenekar a csodálatos hangú Anneke csatlakozását követően érte el a világsikert, hozzám mégis ez a korai korszakuk áll közelebb.