2022. második negyedévének értékelése
Kezdek elbizonytalanodni azzal kapcsolatban, hogy vajon van-e értelme ennyi (ez esetben három hónap alatt körülbelül 60) frissen megjelent lemezt meghallgatni, azt remélve, hogy új kedvencekre bukkanok közöttük. Holott így sokkal több közepes vagy éppen felejthető produkciót ismerek meg annál, mint amennyi album tényleg élvezetet okoz. Egy kicsit irigylem azokat az ismerőseimet (valójában persze nem), akik rendre a régi klasszikusok közül válogatnak, és heti toplistáikra csak elvétve kerül fel egy-egy aktuális kiadvány. Ahogy azokat is, akik biztosra mennek, és elsősorban a jó nevű csapatok új anyagait szerzik be. Utóbbiak is valószínűleg ritkán csalódnak, és szinte kivétel nélkül színvonalas muzsikával örvendeztetik meg magukat.
Engem viszont, ahogy még jó néhány másik kollégámat is, hajt a felfedezővér, és annak a vágya, hogy az így megismert, ígéretes zenéket veletek, olvasókkal is megosszam. Nem az útjelzők, hanem a magam feje után megyek. A „2022 in heavy metal music” Wikipédia oldal havi bontásban sorolja fel a szerintük említésre méltó megjelenéseket. Az idei második negyedév kiadványait összesen 154 cím képviseli (a nagy nevek nyilván mind itt vannak) – amelyek közül én mindössze tizenkettőt birtoklok, azoknak is mintegy a felét a kiadók promóciós tevékenységének köszönhetően.
És ez utóbbiból adódik egy apró anomália, elcsúszás is: minthogy a lemezcégeknek jó szokásuk, hogy az új anyagokat a megjelenés előtt több héttel (vagy akár hónappal) megküldik nekünk, hogy legyen időnk azokat meghallgatni, és mire eljön a nagy nap, mi is elkészüljünk a magunk ismertetőjével, ajánlójával. Így történhetett meg például, hogy egy nekem tetsző albumról már június első felében megírtam a véleményemet, és csak utólag vettem észre, hogy a mű csupán július végén lát majd napvilágot. Azt megelőzően viszont ugye nem sok értelme van ajánlgatni… És ezért van az is, hogy a Satan, az Alunah, a Crisix vagy éppen a Wolf áprilisi anyaga nálam már márciusban lecsapódott, s így az első negyedév értékelésében szerepel, a júliusi Nebula és Hatriot lemezekről, valamint az augusztusban aktuális Toxik opuszról pedig már most is véleményt tudnék nyilvánítani.
Na, de jöjjön a lényeg, az, hogy mitől is döglött nálam a légy az elmúlt három hónapban! Kezdeném azzal, hogy mitől nem. Egykori nagy kedvenceim, Jeff Scott Soto és Jorn Lande szólóanyagaira például már jó ideje nem vagyok kíváncsi, és ezt a „hagyományt” idei korongjaik kapcsán sem törtem meg. Ugyanígy Kirk Hammett magánszámát is kihagytam – egy új Metallica lemez jobban érdekelne.
A Kreator és a Destruction is az utóbbi években került közelebb hozzám. Milléék 2017-es Gods of Violence-e nagyon bejött, de Schmierék 2019-es Born to Perish-ét is többször és szívesen hallgattam. A két csapat idei alkotása nálam mindkét esetben elmarad azt megelőző albumaiktól, viszont az összehasonlításból ismét csak a Kreator került ki győztesen.
A 14 év után ismét nagylemezzel jelentkező The Hellacopterstől nagyobb durranásra számítottam, ahogy a Toxiktól sem a Dis Morta lesz a kedvenc anyagom. A norvég Sinsid két évvel ezelőtti Enter the Gates albuma nagyon eltalált, a mostani In Victory jóval kevésbé. Olyan stoner/pszichedelikus rock legendák is az elmúlt hónapokban tértek magukhoz hosszabb-rövidebb Csipkerózsika-álmukból, mint a Josiah vagy a Wo Fat, ám újbóli színre lépésükkel egyelőre nem tudtak lenyűgözni. Ahogy az Ufomammut, a Lord Vigo és a Cauchemar esetében is grandiózusabb produkcióra emlékeztem a múltból annál, mint amivel most előálltak.
A Rammsteint idei albuma, a Zeit kapcsán egyesek magasztalták, mások viszont elmarasztalták – nálam teljesen rendben van az anyag. Talán valamivel gyengébb, mint a három évvel ezelőtti, önmagukról elnevezett korong, de nem érzem azt, hogy lejtmenetben lennének.
Legkellemesebb zenei élményeimről pedig már írtam vagy hamarosan írni fogok. A The Troops of Doom, a Besvarjelsen és a Siberian Meat Grinder idei nagylemezét a nevezett csapatok eddigi legjobb alkotásának tartom. Kellemes meglepetés volt a Tysondog és a Michael Schenker Group legújabb albuma, ígéretes bandákat ismertem meg a Sleepless és a Raptore személyében, és az egykori (és jelenlegi) Leatherwolf-tagok által még a ’90-es évek első felében gründolt Hailmary (Hail Mary) most napvilágra kerülő bemutatkozó anyaga, a Disturbing the Peace is gyanúsan sokat tartózkodik a lejátszómban…
Ugyanakkor, focihasonlattal élve, mégsem ezek a világválogatott játékosai: szomorú lennék, ha év végén, jobb híján közülük kellene kiválasztanom 2022 legjobbjait. Bár idén állítólag friss Ozzy, Arch Enemy, Dynazty, Megadeth és Avatarium albumra is számíthatunk, valamint egyéb színvonalas alkotások is befuthatnak még (például új az Avantasia- és Blind Illusion-lemeznek is megvan már a címe), úgyhogy reménykedem egy erősebb második félévben…
Leave a Reply