Hol volt, hol nem volt, a ’80-as években létezett egy Leatherwolf nevű kaliforniai csapat, amely már saját magáról elnevezett bemutatkozó albumával is viszonylag komoly ismertségre és népszerűségre tett szert. Ezt az 1984-es, saját kiadásban megjelentetett korongot később Endangered Species-re keresztelték át, miután három évvel később, az Island Records gondozásában egy újabb Leatherwolf címet viselő, új dalokat tartalmazó LP-jük is napvilágot látott. Ami azonban mai történetünk szempontjából a legfontosabb, hogy a heavy metalt power ízekkel keverő Huntington Beach-i brigád három nagylemezt követően, a ’90-es évek elejére zenei identitásválságba került. Az énekes-gitáros Michael Olivieri, valamint a két gitáros, Carey Howe és Geoff Gayer egy teljesen más zenei irányba akart elindulni, mint akkori társaik, így a két tábor útjai elváltak egymástól, a Leatherwolf pedig feloszlott.
Hőseink új ritmusszekciót toboroztak maguk mögé: a felállás Patrick Guyton basszusgitárossal és Marco Forcone dobossal vált teljessé, a csapat pedig Hailmary néven (amit egyes helyeken HailMary-nek, illetve Hail Mary-nek írnak) muzsikált tovább – részben jogi okok miatt, részben pedig hogy ezzel is jelezzék a zenei irányváltást. A banda által játszott muzsika megváltozott, és ha tudjuk, hogy a formáció 1991-1993 között létezett, azt is sejthetjük, hogy milyen irányba. Erősen hatott rájuk a grunge és a glam, plusz a demós nótákból (amelyek közül kettőt is hozzácsaptak az anyaghoz) némi punkos attitűdöt is kihallok. Mindezek eredője egy olyan különutas muzsika lett, amelyet abban az időszakban például a Vain-től, a Galactic Cowboystól vagy a Love/Hate-től, néhány évvel később pedig a The Almighty-tól hallhattunk.
A Hail Mary egyébként az Ave Maria angol megfelelője, azonban a számcímek és a tagok dalokkal kapcsolatos kommentjei alapján bizton állítható: szó sincs róla, hogy Olivieriék keresztény rockzenekarrá váltak volna. Szövegeik inkább társadalom-kritikusak vagy egyéni élethelyzeteket boncolgatnak. Bár a tagok kinézete alapján mást várnánk, csajozós/szerelmes témák is csak elvétve fordulnak elő a lemezen, és a lírát is egyedül a Friends képviseli.
Sajnálatosan rövid történetük nem a legszerencsésebben alakult. Koncertjeik sikerességét látva az Epic Records és az MCA is lemezszerződést ajánlott nekik, ám mivel akkorra szinte minden kiadó, így az említett cégek istállójában is a grunge bandák kerültek túlsúlyba, a Hail Mary létszámon felülinek bizonyult, és a „megrendelők” a felvételek kellős közepén visszamondták a megállapodást. A dalok csupán demófázisig jutottak el, a csalódott muzsikusok pedig feladták a küzdelmet, és némi rápihenés után, 1999-ben inkább újraindították a Leatherwolf-ot.
Ezt a három évtizede fiókban rejtőző anyagot jelentette meg most az Eonian Racords, igazságot szolgáltatva a daloknak, amelyek bár egy letűnt korszak mementói, modern hangzásukkal, fogós groove-jaikkal, funkys, aszimmetrikus ritmusaikkal, punkos attitűdjükkel ma is képesek hatni a hallgatóra. Magam is meglepődtem például azon, hogy bár alapvetően az ének- és gitártémákra szoktam figyelni, itt a basszus- és dobjátékot is ugyanolyan élvezettel hallgatom.
A fentebb említett csapatok közül a Love/Hate-et leginkább a Friends ná-ná-názós vokáljában hallom viszont. A D.A.D. (Deadbeat and Delinquent) végén tőlük szokatlan heveskedésre ragadtatják magukat 🙂 , amivel remekül felvezetik a két, az előzőekhez képest jóval nyersebb ráadásnótát (I Don’t Understand, What’s Your Civilization), amelyekről a Just Add Life-korszakos The Almighty muzsikája jut eszembe.
Kedvenc számot nehezen tudnék kiemelni, mert mind a 11 tétel ütős darab, az anyag a maga teljességében egy igen színvonalas és szórakoztató produkció, de ha mégis, akkor a Friends-et és a What’s Your Civilizationt említeném. A dalok nem tegnap születtek, végső pontszámom mégis azt jelzi, hogy Olivieriéknek sikerült egy maradandó alkotással emléket állítaniuk a Leatherwolf utáni (és előtti) második gyermeküknek, a sajnálatosan rövid életű Üdvözlégymáriának.
Leave a Reply