A Sepultura egykori alapembere
1985-ben a Cavalera tesók zenekarukkal, a Sepulturával már túl voltak az első tagcseréken, és talán már néhány nóta kezdeménye is megszületett, amikor csatlakozott hozzájuk a szólógitáros Jairo Guedes (később Guedz) Braga Jr, akivel együtt aztán a későbbi világhír felé vezető útra lökték a csapat szekerét. Vele készült a Bestial Devastation split EP, majd a zenekar első nagylemeze, a Morbid Visions is. Jairo ebben a díszes kompániában – Max Possessed és Igor Skullcrusher tettestársaként – a Tormentor művésznevet viselte, és az említett két anyagra nemcsak a maga gitárrészeit, hanem a basszustémákat is ő játszotta fel. Majd miután távozott, és a helyét Andreas Kisser foglalta el, több mint három évtizeden át undergroundabbnál undergroundabb – bár a brazil színtéren nyilván jól csengő nevű – Belo Horizonte-i bandák tagjaként tett arról, hogy ujjai számára ne váljon idegenné a gitárhúrok fémjében feszülő agresszió.
A Végzet Hadai bevonulnak
Guedz 2020-ban hallatott ismét magáról szélesebb körben, amikor új csapatával, a The Troops of Doom-mal megjelentette első hatszámos EP-jét, a The Rise of Heresy-t, amit tavaly egy hasonló kiadvány, a The Absence of Light követett, most április 15-én pedig a zenekar első nagylemeze is napvilágot látott.
A banda felállása a kezdetek óta változatlan: Jairo korábban az Eminence és a The Southern Blacklist nevű formációkban játszott együtt a dobos Alexandre Oliveirával, a szintén sokat látott Alex Kafer énekes-bőgős és Marcelo Vasco gitáros pedig a Mysteriisben és a Necromancerben szerzett közös zenekari élményeket.
Az együttes nevét egy korai Sepu-nóta után választotta, és nem titkolt célja az ikonikus brazil csapat kezdeti korszakát övező nimbusz életben tartása. Első EP-jükre két, a másodikra egy korai Sepultura szám átirata került fel, az Antichrist Reborn-on (amely cím ugyancsak visszautalás egy ’85-ös klasszikusra) pedig a Necromancer „felnőtt” változata hangzik el. Jairo egyébként a mai napig jó kapcsolatot ápol a Cavalera-tesókkal, és az elmúlt évtizedben több alkalommal is csatlakozott hozzájuk a színpadon, hogy együtt adják elő egykori közös bandájuk valamelyik korai szerzeményét.
Elsöprő lendülettel
Bár annak idején talán meghallgattam a Morbid Visions-t, a Sepu története nálam a Schizophreniával kezdődött. Vagyis Guedz-zel éppen elkerültük egymást, így nem is jöttem lázba a gitáros visszatérésének hírére. Kollégáim ajánlására talán belefüleltem valamelyik EP-be, de akkor még nem szippantott magába a zene, most viszont a nagylemez hallatán kapituláltam. Az Antichrist… egy zseniálisan brutális anyag: pont abban a death és thrash közötti tartományban mozog, ami még számomra is élvezhető. Viszonyítási pontként mindenekelőtt a Slayer, a Possessed és a Celtic Frost nevét említeném, érdekes módon viszont a legkevésbé a Sepultura jut eszembe róla.
Mondjuk, a nyitó Dethroned Messiah is ugyanolyan sötét mélységekből feltörő dobolással kezdődik, mint a Sepu Arise albuma, de ezzel nagyjából véget is ér a párhuzam. A dalban – ahogy az a címe alapján is prognosztizálható – Tom G. Warrior-os nyögések és sűrűn egymáshoz tapasztott Celtic Frost-os riffek is előkerülnek, az iram azonban jórészt az említett amerikai csapatoktól megszokott száguldás. Ezzel szemben nekem mindenekelőtt a Slayer South of Heaven és Seasons in the Abyss albumán megszeretett középtempós témák jönnek be leginkább (Far from Your God, Pray into the Abyss, Deserters from Paradise, Preacher’s Paradox stb.), de az eszeveszett rohanásban is mindenféle aggodalom nélkül bízom magam a brazil muzsikusokra. Jairóék sok esetben minimálban – szűk intervallumban, egy-két hangból – oldják meg a riffelést (Far from Your God, Altar of Delusion, Pray into the Abyss), a szólókban aztán persze már nem fogják vissza magukat. De ugyanígy Oliveira agresszív játékát, pörgetéseit is gyönyörűség hallgatni.
Az első igazán dallamos téma az Altar of Delusion-ben bukkan fel: a gitármelódia remekül fekszik a darálós alapokra és passzol Kafer szövegritmizálásához. Ugyanez figyelhető meg kedvenc nótámban, a frontember által portugálul énekelt A Quedában is. A Preacher’s Paradox kísértetiesen csikorgó középtempóit hallva egy pillanatra a Grip Inc. neve is beugrik, de aztán a gitárok újra hadarni kezdenek… E tömör tételek között üdítő oázist jelent a Grief bő egyperces, zongorás instrumentalizmusa és az ennél is rövidebb Apocalypse MMXXII mini sci-fi soundtrack-je. A műsor zárásaként – a már említett ős-sepus Necromancer mellett – a Celtic Frost The Usurperjét kapjuk ráadásként.
Engem ugyanúgy meggyőzött ez az anyag, mint a Bonded ugyancsak kompromisszumokat nem ismerő bemutatkozó albuma. Mindezek után mi mást is tehetnék, mint hogy a majdnem legjobb osztályzattal honorálom a produkciót, és máris „rohanok a boltba” a csapat két korábbi anyagáért…
Leave a Reply