Nehéz szülés volt, mire ez a könyv végre eljuthatott a magyar olvasókhoz… Dio már javában dolgozott a visszaemlékezésein, amikor 2009-ben megtámadta a gyomorrák. Halála után felesége és menedzsere, Wendy úgy tervezte, hogy a lehető leghamarabb megjelenteti az énekes memoárját, ám érzelmileg képtelen volt férje feljegyzéseivel foglalkozni, így a projekt jó időre parkolópályára került.
Mick Wall, a neves szakújságíró évtizedek óta a család barátja volt. Megismerkedésük 1980-ra tehető, amikor Wall a Black Sabbath angliai sajtósaként tevékenykedett, konkrétan a Heaven and Hell album promóciójáért felelt, majd a ’90-es években Dio saját csapatának londoni PR-osa lett. Az elmúlt években ő ösztökélte Wendyt, hogy az önéletrajzot, az énekes kézzel írt jegyzeteit végre rendezzék sajtó alá, és ezzel is állítsanak emléket a műfaj egyik legkarizmatikusabb frontemberének. Így láthatott napvilágot a kötet tavaly angolul; a magyar verziót ez év februárjára ígérték, ám itt is összejött egy negyedéves csúszás, s a türelmetlen hazai rajongók csupán május 6-án örülhettek az autobiográfia megjelenésének.
A könyv magyar előszavát jegyző Cselőtei Lacival, a Hammerworld alapítójával, vezető szerkesztőjével ellentétben élőben soha nem volt szerencsém az olasz származású amerikai énekeshez, viszont így is azok közé tartozott, akik meghatározták zenei identitásomat, rávezettek a kemény muzsikák felé vezető, „egyetlen igaz” útra. A Rainbow On Stage koncertlemeze és a Black Sabbath Live Evil albuma a kezdetek kezdetén óriási hatással voltak rám, majd hamarosan jöttek az említett csapatok Dio nevével fémjelzett stúdióanyagai is, amelyeknek köszönhetően a Kis Nagy Ember, aki egy korabeli magazin (talán a Bravo) szerint „csupán 163 cm, de a hangjával egy gőzmozdonyt is meg tud állítani”, hosszú-hosszú évekre a kedvenc énekesemmé vált.
Na, de vissza a könyvhöz, ami olyan szempontból egy csöppnyi csalódást okoz, hogy nem jutunk el benne 2010-ig. Ami egyrészt érthető, hiszen a betegség kicsavarta az énekes kezéből a tollat, nem volt ideje, lehetősége a teljes pályaívet megrajzolni, befejezni élete történetét. Másrészt Wendy előszavából kiderül: eredetileg is úgy tervezték, hogy az első kötet 1986-ban, azon az estén ér véget, amikor Dio és csapata headlinerként lépett fel a szentélyek szentélyében, a 20 ezer fős New York-i Madison Square Gardenben. Ez volt az énekes karrierjének csúcspontja, ahonnan logikusan már csak lefelé vezetett út… Én azonban a folytatásra is kíváncsi vagyok: a ’90-es évek zenei útkeresésére, az egykori Sabbath-os zenésztársakkal való újbóli kollaborációra, azaz a Heaven & Hell projektre, valamint Dio utolsó éveire – akár maga az énekes, akár a hozzá közel állók mesélik azt el. A jó hír, hogy felesége szerint egyszer a második kötetnek is meg kell születnie, anyag bőven van hozzá.
Egykori kedvencemről nem tudok múlt időben beszélni. Ha soha nem találkoztam vele személyesen, ha életében és halálát követően is csak a hanghordozókon keresztül tartottuk/tartjuk a kapcsolatot, a magamfajta rajongó szemszögéből semmilyen változás nem történt. Dio élt, Dio él… Emlékszem, éppen a csillebérci Metalfesten voltunk, amikor a Death Angel koncertje elején értesültünk az énekes halálhíréről; Oseguedáék mintha egy kis zászlót is kifeszítettek volna a színpadon, rajta Dio nevével. Akkor hirtelen fel sem tudtam fogni, hogy mi történt: az élet ott pezsgett körülöttem, miközben egy nagyság csendben távozott a kulisszák mögött…
Azt gondolom, ahogy az elmúlt hónapokban megjelent, általam is olvasott biográfiák (Dimebag Darrell-é, Paul Stanley-é és Peter Steele-é), úgy ez is számos újdonsággal szolgál – még a legmegveszekedettebb Dio-fanatikusok számára is. Olyan infókkal, sztorikkal, amelyek az énekes által adott interjúkból és a mindentudó netes lexikonokból is kimaradtak. Ronnie James a Rainbow-val, azaz a ’70-es évek közepétől kapott széleskörű nemzetközi publicitást, s ennek a sztorinak az előjátékaként szokták szóba hozni az Elfet, ami Dio előző zenekara volt. Holott hősünk karrierje akkorra már számos állomáson túl volt: 1960-ban, 18 évesen állt először színpadra a Vegas Kings-szel, akikkel kislemezt is rögzített, majd jött a Ronnie and the Red Caps, a Ronnie and the Prophets, a The Electric Elves és ez utóbbiból lett aztán az Elf. Vagyis nagyon nem volt már zöldfülű, amikor feltűnt Ritchie Blackmore oldalán, a szivárvány fényeiben fürödve.
Egy ajánlónak nyilván nem feladata, hogy a könyv minden titkát elárulja. Inkább kíváncsivá kell, hogy tegye a reménybeli olvasót. Úgyhogy innentől már tényleg csak kérdések következnek, amelyekre mindenki választ kaphat ebből az énekes hangján megszólaló, sztorizós, olvasmányos kötetből. Miért lett az ifjú Padovanóból előbb Padavona, majd Dio? Mi köze volt az ifjú muzsikusnak (aki korai zenekaraiban eleinte trombitált, majd basszusgitározott, és – mint ahogy az lenni szokott az effajta tündérmesékben – csak kényszerből állt a mikrofon mögé) az amerikai olasz maffiához? Mi az a mano cornuta, más néven maloik, amit a legtöbben nap mint nap úgy használunk, hogy nem is vagyunk tisztában az eredetével? Mi volt a ’60-as évek rock and roll partijain a bogarazás? Miben jelentett fordulópontot Dio karrierjében az Elf? Hogyan született meg az első Sabbath-nóta Dióval, és melyik volt az?
Becsípődésem, hogy mindig megjegyzem (és veletek is megosztom), meddig tart egy-egy ilyen kötetben a főhős „gyerekkora”, és mikor lép be a képbe az első, általunk is ismert szereplő, zenésztárs. Furcsa kettősség ez bennem, mert bár alig várom a híres kollégák színre lépését, pont a korai évek köde rejt több újdonságot, érdekességet, ad magyarázatot arra, honnan indult és mitől, milyen állomásokon túljutva vált azzá a főszereplő, amilyennek aztán mi megismertük. Nos, itt egészen a 63. oldalig kell várnunk, akkor ül be a Ronnie and the Prophets dobcucca mögé a civil életben abszolút kétbalkezes, ám a hangszerén mesterien játszó Gary Driscoll. 1975-ben pedig Wendy is feltűnik a színen, és onnantól – az ezt követő időszakra visszaemlékezve – ő is át-átveszi a szót.
„Hallgattassék meg a másik fél is!” – mondják, és itt ez is megtörténik: Tony Iommi visszaemlékezései (Iron Man, 2020) után Dio szemszögéből is megismerhetjük találkozásuk, a Black Sabbath-ban közösen töltött éveik és végül szakításuk történetét. Természetesen az énekes életének ezt megelőző évei, évtizedei is bőven tartogatnak az olvasó számára metaltörténeti csemegéket, vagyis egyértelműen kijelenthető, hogy RJD önéletrajzának első kötete tartalmas és szórakoztató olvasmány.
Helikon Kiadó, Trubadúr Könyvek sorozat
Megjelenés éve: 2022
Ár: interneten 2799 Ft, boltban 3999 Ft
Leave a Reply