Örökösök 3.

Buga B legnagyobb kedvencei

Amikor felmerült a szerkesztőségben az örökös kedvencekkel foglalkozó cikk ötlete, természetesen mindenki azon kezdett agyalni, hogy ez mennyire nehéz feladat; lehet, hogy a 20-as, vagy talán a 30-as lista sem elég. Nos, én is kissé félve álltam neki összerakni ezt a rangsort, ám sokkal könnyebben ment, mint vártam. Lényegében öt percet sem kellett gondolkodnom, hogy kik és milyen albummal szerepeljenek a listámon, hála annak a két szabálynak, amit magamban hoztam. 1.: minden banda csak egy lemezzel szerepelhet a listámon. 2.: csak olyan lemezek kerülhetnek fel a listára, amelyeket soha, semmilyen körülmények között nem kapcsolnék el, ha éppen kidobja nekem a Spotify.

Viszont egy komoly nehézséggel mégis szembesültem, ez pedig a sorrend felállítása volt. Igazából az első két hely adott volt, de az utána való sorrend már tényleg csak valami bonyolult érzelmi-lelki-romantikus megközelítésnek köszönheti a megszületését, semmiféle tudomány vagy észérv nincs mögötte. Íme, ez lett a fentiekből:

1. Sepultura: Arise

Ahogy magamtól vártam, hatalmas csatát vívott egymással a Kreator és a Sepultura. Mindkettő óriási kedvencem, természetesen főként a korai korszakuknak köszönhetően, de talán az döntött egy hangyafülcimpányival a Sepu javára, hogy az Arise lényegében tökéletes album, nulla üresjárattal vagy gyengén sikerült szerzeménnyel. Ami még esélyes volt a Seputól, az a Beneath the Remains, ami szintén hatalmas kedvencem, és szintén a tökéletesség határát súrolja, de csak súrolja.

2. Kreator: Terrible Certainty

Tényleg centiken múlott a Kreator második helye, hiszen ez az album a zenekar legkreatívabb időszakából származik, kellően nyers, de már érződik rajta a kimunkáltság. Mestermunka, csakúgy, mint az Extreme Aggressions; itt a Terrible… mellett a nyersebb hangzás szólt, semmi más. Ahhoz képest egyébként, hogy elsősorban thrash-rajongóként aposztrofálnám magam, mindössze az első két album képviseli teljes mellszélességgel ezt a műfajt. Hogy van-e ennek jelentősége? Az égvilágon semmi.

3. Nine Inch Nails: Pretty Hate Machine

Ahogy a mondás tartja, nincs valamirevaló Buga B-lista NIN nélkül, és itt sem hazudtoltam meg önmagam. Tudom, a vájtfülű metalosoknak egy kicsit túl sok itt a szinti, de ez a lemez annyira teli van mondanivalóval, mélységgel és dallammal, plusz egészséges agresszióval, hogy kihagyhatatlan. Nagy harcban volt a jóval durvább és iparibb The Downward Spirallal, de a szabályom szerint csak egy maradhat, hát le kellett rágnom az egyik karomat.

4. Marilyn Manson: Antichrist Superstar

Mostanában mind emberileg, mind szakmailag rájár a rúd Mansonra, de amit ezzel az albummal alkotott, az mindenkinek kötelező, még Majka kollégának/örökös fanyalgónak is. A szöveg, a zene és a bizarrság olyan szentháromságát sikerült itt megalkotnia Mansonnak, amihez ezen kívül csak egyszer, a Holy Wooddal sikerült közel kerülnie, de ez az igazi tutiság, főleg a videóklipekkel és a koncertekkel megtámogatva.

5. Helloween: Keeper of the Seven Keys Part I

Ismét más stílus, egyike a klasszikusoknak, nem nagyon van rajta mit magyarázni, a Helloween az Helloween, megkerülhetetlen, kitörölhetetlen, ha egyszer valakit megérintett ez az album. Mondhatnám, hogy egyszeri és megismételhetetlen, de a Keeper II-vel majdnem sikerült. De csak majdnem, ezért került fel a listámra az I.

6. Blind Guardian: Tales from the Twilight World

Dallamorgia, dallamcunami, dallamzápor, de nem túlzásba vitt művészkedés, kellő fokú keménységgel nyakon öntve. Ez még az a Blind Guardian volt, amiért a világ végére is elmentem volna, meg is tettem párszor. A banda fejlődésének az a stádiuma volt, amit nekem találtak ki, persze az előtte és utána jövő lemezeket sem vetem meg. A listára viszont csakis ezt a lemezt jelölném tőlük, másik nem is volt versenyben ezúttal.

7. Legion of the Damned: Sons of the Jackal

Pont nemrég írtam erről az albumról a Házi kedvencekben, és nem véletlenül. A cikkírás közben pedig arra jöttem rá, hogy ez a lemez ebben a stílusban mennyire megkerülhetetlenné vált számomra; számomra ez a tökéletes death metal album, thrash behatásai ellenére is.

8. Manowar: Fighting the World

Klasszikus, gyúrós heavy/power metal, általában nem az én asztalom, de a Manowarnak ezzel az albummal minden összejött nálam: azonnal tapadó dallamok, macsós keménységgel körítve.

9. Stormwitch: Stronger than Heaven

Ha már dallamosság, a Stormwitch is kitett magáért ezen a téren a Stronger than Heavennel, csak ők a macsós keménység helyett a misztikumra és a boszorkányságra esküdtek, amivel örökre megvettek. Kár, hogy ilyen lemezük már sosem lesz.

10. M.O.D.: USA for M.O.D.

Azt hiszem, ez a legnagyobb kakukktojás a listámon, de annyira ül minden egyes dal a lemezen, hogy amint meghallom az album kezdő riffjeit, azonnal vigyorogni kezdek. Kőegyszerűségű témák, kitörölhetetlen refrének, ősbunkóság és egy nagy adag csépelés horror-basszussal. Néha ez is elég egy örökzöldhöz – nálam.