Örökösök 1.

Nameless Top 25-je

Már abban a pillanatban, amikor felvetettem Colynak a cikksorozat ötletét, biztos voltam benne, hogy csak a saját életemet nehezítem meg a dologgal. Harmincévnyi nonstop metalkodás után az embernek már megvannak azok az örök favoritjai, amelyek az élete során elkísérik, csakhogy ezeknek a száma messze túl van a negyed-százon. A lista természetesen szubjektív, szó sincs arról, hogy az egyes előadók egyezményes alapműveinek bérelt helyük lenne rajta. Két dologhoz viszont ragaszkodtam: minden előadó csak egy albummal szerepelhet, illetve a hazai zenekarok sem maradhatnak ki. Na, de lássuk a lényeget: íme, örökös személyes kedvenceim szűkre szabott, huszonötös listája!

25. Summoning: With Doom We Come

Az osztrák epikus black metal duó volt az, amely utoljára a reveláció erejével hatott rám. Késői ismeretség a miénk, hiszen majd’ negyvenéves fejjel, ezzel az ez idáig utolsó lemezzel ismertem meg Protectorékat, és ástam vissza egészen a Lugburzig. Az osztrákok egy külön világban mozognak, zenéjük atmoszférája semmihez sem fogható.

24. Thy Catafalque: Rengeteg

A Kátai-életmű szempontjából is kiemelkedő jelentőségű ez az első nemzetközi terjesztésű nagylemez. A korábbi és az ezt követő korongok közül is többnek lenne keresnivalója a listámon, sőt, borítékolom, hogy Tamás tarsolyában még szép számmal lapulnak további remekművek is. Mivel a szűkre szabott keretbe Bakos Attila Aranyhajnal című lemeze már nem fért be, így ez a helyezés részben neki is szól.

23. Extreme: III Sides to Every Story

Az első két album gyerekes dalszövegei után Cherone-ék előálltak a számomra tökéletes harmadik nagylemezzel. Eklektikus anyag, rengeteg árnyalattal, hatalmas gitárszólókkal és énekdallamokkal, nem megfeledkezve Bettencourt ritmusozásáról sem, sőt a két háttérember is fantasztikus dolgokat játszik.

22. Paradise Lost: Lost Paradise

Holnap talán az Icont írnám, holnapután pedig feltehetően a Draconian Times érdemeit ecsetelném néhány mondatban. A debütáló anyag kevésbé nyilvánvaló választás, nem szól tökéletesen, a dalok is érdesek, ellenben nálam a brit doom/death vonal csúcsa ez a csúf, kriptaszagú dalkoszorú.

21. Pokolgép: Éjszakai bevetés

Az első magyar nyelvű heavy metal anyag, amit körülbelül hatodikos koromban volt szerencsém megismerni. Egyben maga a heavy metal, olyannyira, hogy ha valakinek meg kellene mutatnom, hogy miről is szól ez a műfaj, A háború gyermekét indítanám el. Az Adj új erőt lemezt ugyan erősebbnek érzem, de mint mindig, most is a gyerekkori emlékek döntöttek.

20. Queensryche: Promised Land

Szerintem a banda aranykorának utolsó lemeze, mások véleménye szerint pedig már a leszálló ág első kézzel fogható dokumentuma. A lemezvégi One More Time–Someone Else? drámai kettőse véleményem szerint az életmű csúcsa. Ha nem a szubjektivitás lenne a vezérelv, akkor természetesen az első négy korongból válogatnék.

19. Judas Priest: Painkiller

A brit metal intézménynek mindenképpen szerepelnie kell a listán. A Stained Class és a Firepower vetélytársaként végül az 1990-es lemez lett a befutó. Gondolom, nincs szükség különösebb magyarázatra. Ha mégis, akkor a Between the Hammer & the Anvil, a Metal Meltdown és a Night Crawler helyettem is beszélnek, ja, és persze a címadó se kutya.

18. Remorse: Harc!

Magyar nyelvű thrash-ben ettől nincs feljebb, gondoltam másfél évtizede, erre Zsoltiék már kétszer is rám cáfoltak a D.Ü.H. és a Kohó lemezekkel. Az első tökéletes anyag mégis ez volt az ózdi öntödéből. Nemcsak a zene, a hangzás és a borító, hanem a magyar nyelvű dalszövegek is hibátlanok, kivéve a 20-40-et. 🙂

17. Tiamat: Wildhoney

Death metal és Pink Floyd. Ma már csak legyintünk, ha egy mondatban látjuk a kettőt, de a kilencvenes évek első felében még felszaladt a szemöldökünk. Johan Edlund a megfelelő segédanyagokat igénybe véve olyan hangulatot varázsolt, amilyet később senki másnak, így még neki sem sikerült újra. Az őszi alkony soundtrack-je.

16. Omen: Jelek

Aggódtunk Szekeres Tamás kiválásakor, erre a Nagyfi tesók Sárközi Lajossal elkészítették a magyar heavy metal Fekete Albumát. Mindezt 1994-ben, ami sokak szerint a hagyományos metal mélypontja volt. Tudjuk, hogy mindig „Lesz metal!”, de a hazai heavy metal csúcslemezét számomra már rég megírták. Osztálytársam az akkor frissiben megjelent kazettát a gimis osztálykiránduláson vásárolta, természetesen a buszon is ennek kellett szólnia.

15. Rage: Unity

A Rush power metalban. Peavy aktuális nemzetközi triója a két csúcsmuzsikussal, Victor Smolski gitárossal és Mike Terrana dobossal szerintem ezzel a május közepén már húszéves koronggal ért fel a csúcsra. Nincs gyenge pillanat, az instrumentális címadó pedig felteszi a koronát az anyagra. Az egyik olyan lemez, amire azt mondom, hogy bárhol, bármikor…

14. Dreamtide: Dreams for the Daring

Meglepően kevesen ismerik ezt a dallamos rock/metal gyöngyszemet. Talán részben azért, mert németek, részben pedig amiatt, mert a Frontiers futószalag-mentalitásának köszönhetően eltűnik a kiadványaik dömpingjében. Az ex-Fair Warning gitáros és dobos, kiegészülve a jelenleg Running Wild-os Ole Hempelmann basszerrel és a Blind Guardian, Freedom Call stb. háttérénekes Olaf Senkbeil vokalistával összehozta az ezredforduló utáni legjobb melodikus rock/metal lemezt. Ha nem hiszed, csekkold le az Eden című dalukat!

13. Korn: Untouchables

A hónapokkal a megjelenése előtt más dalcímekkel és tracklist-tel kicsúszott anyag szerintem Jonathan Davisék abszolút csúcsteljesítménye, maga az érett Korn. Úgy nu metal, hogy már nem is teljesen az. Sokoldalú, néhol slágeres, máshol belemerülős, netán elgondolkodtató, és máig megunhatatlan.

12. Skid Row: Subhuman Race

Tudom, hogy az első lemez, illetve a Slave to the Grind az alapok, ez az 1995-ös cucc pedig már magán hordozza az alternatív/grunge/miegyéb hatását. Én viszont olyan metal nótákat hallok itt, mint a Beat Yourself Blind, a Medicine Jar vagy a korongot keretbe foglaló My Enemy és Iron Will. És van három tízpontos ballada is (Eileen, Into Another, Breakin’ Down).

11. Ignite: A Place Called Home

Brett Rasmussenék a friss lemezzel sem okoztak csalódást, de nekünk, magyaroknak mindig is Téglás Zoli marad az Ignite énekese. Az ezredfordulón kiadott lemezt szétfeszítette a mondanivaló, legyen szó háborúkról, környezetvédelemről, egyéni tragédiákról, vagy csak szimplán társadalmi témákról. A dallamos punk/hardcore muzsika pedig bátran átlépkedett a műfaj szűkre szabott korlátain.

10. Pantera: Vulgar Display of Power

A kilencvenes évek metal lemeze. Az utolsó gitárhős csúcsteljesítménye. Az alapok alapja. Egy olyan korong, amelyről nem lehet és már nem is kell semmi újat sem írni. Közönséges erőfitogtatás.

9. Dream Theater: Train of Thought

A Dream Theater fekete lemeze, avagy a Pantera John Petrucciék értelmezésében. Nevezzük bárhogy, szerintem a zenekar legmetalosabb anyaga. Az As I Am mekkorát szólt a legutóbbi FEZEN-en, sőt a kedvenc instrumentális szerzeményem (Stream of Consciousness) is ezen a CD-n kapott helyet.

8. Kreator: Terrible Certainty

A belépőm a thrash metal világába. 1992, helyi lengyel piac, 150 forint zsebpénz, kalóz MG kazetta. Elismerem, hogy a Pleasure… nagyobb klasszikus, az Extreme… kiforrottabb, a Coma… pedig a csúcs, de a gyerekkori emlékek minden objektivitást felülírnak.

7. Helloween: Better than Raw

Számomra nem csak a Deris-korszak, hanem a teljes életmű csúcsa, mínusz Laudate Dominum. De ugye anélkül meg nem lenne Helloween. A Löble/Gerstner duót gondolkodás nélkül lecserélném az itt dalszerzőként is brillírozó Uli Kusch dobosra és Roland Grapowra. Revelation, I Can, A Handful of Pain: libabőr.

6. Rush: Power Windows

Nem a legalapabb, sőt nem is a legjobb Rush lemez –feltéve, hogy létezik egyáltalán ilyen –, de itt mégis ennek kell szerepelnie. Ha másért nem, a Marathon, a Manhattan Project és a Middletown Dreams miatt mindenképpen itt a helye.

5. Slayer: South of Heaven

Szentségtörésnek tűnhet, de a Divine Intervention és e között nehéz volt választanom. Győzött a józan ész, meg a Ghosts of War, Silent Scream, Mandatory Suicide hármas.

4. Megadeth: Countdown to Extinction

Itt már nehezebb volt a választás. A Risket kivéve a Friedman-korszak minden lemeze játékban volt. Mivel a címadó képében itt szerepel a kedvenc Megadeth nótám, így a Countdown… lett a végső befutó.

3. Iron Maiden: No Prayer for the Dying

Az első metal kazettám. Ez önmagában felülír minden észérvet. De hogy megőrizzem a tárgyilagosság látszatát, ráböknék a két kedvenc dalomra, a Public Enema Number One-ra és a címadóra.

2. Def Leppard: Adrenalize

Amiben benne volt a néhai Steve Clark keze, az zenei értelemben számomra maga a csoda. Az első négy lemez közül nem is tudnék választani. A legszebb tiszteletadás pedig a White Lightning, ami az első nélküle felvett korongon kapott helyet.