Kryst the Conqueror: Deliver Us from Evil (1989/1990)

Ahogy azt már a Biker Mice from Mars filmzene-albumról szóló cikkemben is említettem, egy időben elég intenzíven gyűjtöttem a Jeff Scott Soto közreműködésével készült albumokat, ezt az anyagot azonban akkor nem sikerült beszereznem. Talán mert egy elég különleges projektről van szó, amelynek munkásságából hivatalosan jó ideig csupán egy ötszámos EP látott napvilágot. Már a főszereplők párosítása is elég bizarr, kezdjük hát ezzel a történetet!

A Misfits 1983-ban feloszlott, Glenn Danzig a Samhainban folytatta pályafutását, a hangszeresek pedig zenekar nélkül maradtak. Jerry Only basszusgitáros (eredeti neve Gerard Caiafa) és öccse, Doyle Wolfgang von Frankenstein (Paul Caiafa) gitáros megtértek, és egy ideig a civil életben próbáltak boldogulni. Négy évig bírták, akkor új csapatot gründoltak maguknak, a Kryst the Conquerort, amelyben a korábbi, „ördögi” horror punk helyett már keresztény metalt játszottak, amihez kissé bizarr körítésként a Conan-képregények és a Manowar világát idéző barbár imázs járult. Dobosuk egy Murp (Jim Murphy) nevű fickó lett, bemutatkozó – és mint utóbb kiderült, egyetlen – anyaguk feléneklésére pedig az akkor még javában a saját útját kereső Jeff Scott Sotót szerződtették le.

Soto akkor már túl volt az első két Malmsteen-albumon, és sokáig makacsul tartotta magát az a tévhit, hogy a Deliver Us from Evil-en azért nem a saját nevén, hanem Kryst the Conqerorként szerepelt, mert még szerződés kötötte a gitár Paganinijéhez, és így tulajdonképpen a tilosban járt. Ennek mond ellent, hogy az énekes a többi produkció kreditlistáján, amelyekben ebben az időszakban részt vett – így a japán gitáros, Kuni második albumán, az 1988-as Lookin’ for Action-ön, vagy olasz húrnyűvő, Alex Masi egy évvel későbbi lemezén, az Attack of the Neon Sharkon is – a Jeff Scott Soto név szerepel, ahogy az Eyes nevű csapat 1990-es bemutatkozó albumán és a Talismanban is (amelyhez 1989-ben csatlakozott) „saját magát adta”.

A fentieket maga az érintett is cáfolta egy, a bravewords.com magazinnak adott, 2015-ös interjúban: „Ebben a történetben mindenki képregényfigura-karakterként, fiktív néven szerepelt: Jerry lett Mocavius Kryst, avagy Mo the Great, én pedig Kryst the Conqueror. Ennyi az egész. 1988-ban jártunk, akkoriban már sem Yngwie-hez, sem máshoz nem kötött semmilyen szerződés.”

Doyle, Soto és Only

S hogy Jeff mért csak a stúdiómunkálatok idejére csatlakozott társaihoz, és miért nem lett a banda rendes tagja? „Soha nem voltam egy nagy Misfits-rajongó, az sem igazán volt az én világom, amit Moék a Kryst the Conquerorban csináltak zeneileg – vallotta be az énekes. – Nem álltam készen arra, hogy vértet és gatyapőcöt viseljek. Nem hagytam volna ott érte a napi megélhetést biztosító munkámat, viszont elég tisztességes összeget ajánlottak azért, hogy felénekeljem a nótákat. Kedves fickók, remekül éreztem magam velük, a mai napig nagyon jó barátok vagyunk, de bárhogy is kapacitáltak, hogy a továbbiakban is maradjak velük, nemet mondtam.”

„Amikor rábólintottam a felkérésre, már minden, a zene és a szövegek is készen álltak a felvételekre, sőt már fel is demózták a dalokat – tette hozzá JSS. – Mo énekelte a karcosabb témákat, meghagyva nekem a dallamosabb részeket. A felvételek így összesen mintegy két hetet vettek igénybe.”

Jórészt sci-fi/fantasy és viking témájú dalaik a klasszikus heavy/power metal jegyében születtek, amivel olyan nagy elődök előtt kívántak tisztelegni, mint az Iron Maiden, a Judas Priest vagy a Manowar. A keresztény szellemiség pedig az olyan dalcímekben köszön vissza, mint az In God We Trust, a Trial of the Soul és a Soldiers of Light.

Doyle-ék csaknem húsz nótát rögzítettek, amelyek közül tizenháromhoz a rajongók nemhivatalos kiadványon, kazettán már 1989 folyamán hozzájuthattak, később pedig ez a változat az interneten terjedt, míg hivatalosan, 1990 januárjában – CD- és kazettaformátumban – csupán egy ötszámos EP látott napvilágot. Az eredeti, teljes anyag botrányos hangzásának magyarázata, hogy annak sem a keverésére, sem a maszterizálásra nem került sor, mintha egy demófelvételt hallanánk… A magyar (?!) Barbarian Records azonban igazságot szolgáltatott a daloknak, amikor azokat digitálisan feljavítva, Soldiers of Light – The Complete Recordings címmel 2019-ben újra hozzáférhetővé tette.

Apróság, de az eredeti 13 számos kazettán a Kryst the Conqueror nyitotta a dalok sorát, és ez után következett az az öt szám, ami a későbbi EP anyagát képezte. A három évvel ezelőtti újrakiadás viszont az EP öt szerzeményével kezdődik, és ezek után halljuk a „demós” számokat.

A sejtelmesen induló, Mo The Great szörnyhangú narrációjával felvezetett, ám egyébként gyors Kryst the Conquerorban az első Iron Maiden lemez világa és a Manilla Road munkássága köszön vissza, de általánosságban is elmondható, hogy inkább pörgős, galoppozó/vágtázó tempójú, mint hősiességükben magasztos, epikus nótákat hallunk. Ráadásul az olyan dalokban, mint a Wherever I Roam, a The Highlander vagy az In My Dreams, nagyon is lehet érezni a (későbbi) Misfits punkos dallamosságát.

A Valhalla fogós refrénje és alapvető melodikussága miatt vált a kedvenc dalommá az anyagról, de hasonlóan jó énektémával támadnak a Fény Harcosai (Soldiers of Light) is. A Spellbound refrénjéről és az In God We Trust bizonyos sorairól is Sotónak az első két Malmsteen-albumon énekelt témái ugranak be, az anyag leghosszabb dalában, a Dr. Phibes Rises Again-ben pedig minden benne van, amitől eddig tetszett a csapat muzsikája (sőt, még több is): a doom-os indítást követően gyors galoppozásba kezdenek, majd jön a dallamos alapriff, később pedig még egy dobpergős, óóó-zós vonulásra is sort kerítenek.

Viszonyítási pontként akaratlanul is felmerülhet a szintén a metalos közösségben evangelizáló Stryper neve; nos, a Kryst the Conqueror jóval keményebb muzsikát játszik, mint a Sweet tesók zenekara, plusz, hacsak nem követjük tüzetesen a dalszövegeket, fel sem tűnik a mondanivaló keresztény jellege.

Egy dalban, hogy melyikben, arra már maguk a Misfits-es srácok sem emlékeznek, a Skid Row gitárosa, Dave „The Snake” Sabo szólózik: anyazenekaruk weboldalán (misfitscentral.com) az ötszámos EP dalai közül a Spellboundot, a kazetta 13 szerzeménye közül viszont a Trial of the Soult nevezik meg a vendégszereplés apropójaként. 🙂

A zenekar állandó énekes híján sosem koncertezett és újabb stúdiózásra került sor. 1992-ben dobost váltottak: Murp helyére Dr. Chud (David Calabrese) került, aki aztán – Doyle-lal és Onlyval vállvetve – a Misfits három évvel későbbi újraindításában is részt vett. Néhány Kryst the Conqueror nótát (például a Dr. Phibes…-t) ide is átmentettek, vagy átírtak, és „új” Misfits-dalok lettek belőlük.

Kár, hogy csupán ennyi nóta maradt utánuk, mert az anyag kifejezetten szórakoztató (nem kell sok elfogultság ahhoz, hogy óriási zenének nevezzem), bő 63 perce egy pillanatra sem válik unalmassá. Azokon a dalokon kívül, amelyek valamilyen formában napvilágot láttak, Doyle-ék további nótákat is rögzítettek: a The Bride-ot, a The Red Krypton Sunt, a Curse of the Cyclopst és a Beyond the Valley of Death-t, ám ezeknek nem bukkantam a nyomára.

About Coly 1180 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*