2022 első negyedévének értékelése
Az év első hónapjában 44, ebben az időszakban megjelent albummal ismerkedtem meg (és a kiadóknak köszönhetően további öttel, amelyek áprilisban láttak/látnak majd napvilágot), ami valamennyi esetben legalább kétszeri hallgatást jelentett. Amelyek tetszettek és/vagy írtam is róluk, azok természetesen ennél többször is megfordultak a lejátszómban.
Általánosságban azt mondhatom, hogy egy csomó friss anyagnak örülhettem, azonban nincs köztük olyan, amelyik az év végi Top 10-es listámra kívánkozna. Még a Ghost Impera albuma sem, pedig egyedül arra adtam maximális pontszámot. A nagy nevek közül Lana Lane új albuma számomra túl szellősre, „poposra” sikeredett. A Voivod muzsikája mindig kellemes hallgatnivaló, de már jó ideje nem dobogtatja meg a szívemet (megdobogtatta valaha?). Az Amorphis Halo-ja nálam nem durrant akkorát, mint a 2018-as Queen of Time, ahogy az Annihilator ráncfelvarrt Metal II albuma sem győzött meg. Eric Wagner posztumusz anyaga tetszik is, meg nem is (ezt hamarosan bővebben is kifejtem), Arjen Lucassen Star One projektje harmadik és a Vio-lence visszatérő anyagát viszont ebből az időszakból a legértékesebb szerzeményeim között tartom számon.
A hazai termésből nem sok új anyag jutott el hozzám: az Archaic The Endgame Protocol-ja nyilván, ami most már tetszik annyira, mint az etalon How Much Blood… Ezen kívül a Kajgūn Daogoad albumát hallgattam sokat – nem véletlenül.
(Műfajilag) valószínűleg nem okozok meglepetést azzal, hogy ha thrash, stoner/doom, heavy/power anyagokra keresek rá, akkor jó eséllyel thrash (Hëll Dëath, Lesson in Violence, Space Parasites, Kobold), stoner/doom (Hazemaze) és heavy/power (Sanhedrin, Cloven Hoof) kedvenceket fogok találni. 🙂
Legnagyobb új favoritom az Alunah, de ez egy külön történet (hamarosan megírom), ugyanis az angol stoner/doom csapat általam hallgatott két nagylemezéből és egy EP-jéből kettő már korábban (2018-ban, illetve 2019-ben) napvilágot látott, idei alkotásuk viszont csak most, április 14-én fog megjelenni. De nyugodtan írhatom a Space Parasites-t, a Lesson in Violence-t és a Hëll Dëath-t is, az ő következő albumukat is kíváncsian várom. A Sanhedrinnel megerősítettem a kapcsolatomat, a Cloven Hoof-tól pedig, amit korábban hallottam, nem igazán fogott meg, az új anyag viszont nagyon bejön.
Úgyhogy bőven volt részem kellemes zenei élményben, csak azok a fránya ötpontos albumok jöhetnének már…
Leave a Reply