Tavaly, augusztus 22-én örökre elhallgatott a doom metal színtér egyik legjellegzetesebb hangja, amikor is a COVID-19 szövődményeként kialakult tüdőgyulladásban elhunyt Eric Wagner, a Trouble, a The Skull és a Blackfinger ikonikus frontembere. Bő fél évvel a tragédia után látott napvilágot az énekes második szólólemeze – ami szerencsésre nem egy utólag összelapátolt anyag, innen-onnan lemaradt dalok kupaca, hanem egy még Wagner életében, egységes koncepció alapján készült alkotás.
A frontember egy minden eddiginél személyesebb hangú albumot szeretett volna létrehozni, amiben első számú alkotótársa Dave Snyder, a Trouble egykori és a Blackfinger jelenlegi dobosa volt. „Valamivel több, mint négy évig dolgoztunk a projekten – eleveníti fel az eseményeket Snyder. – Elsősorban azért tartott ilyen sokáig, mert jórészt karantén-üzemmódban dolgoztunk, telefonon keresztül tartottuk a kapcsolatot.”
Wagner lelkesen vetette magát a munkába, legfőképpen azért, mert a felvételek apropóján igazi „családegyesítésre” került sor: számos vendégmuzsikust hívtak meg a stúdióba, akik – a Lid kivételével – valamennyi együttest képviselték, amelyekben az énekes az évek során megfordult. A frontember és Snyder mellett Chuck Robinson (Blackfinger, The Skull, ex-Trouble), Lothar Keller (The Skull), Victor Griffin (Death Row, In-Graved, Place of Skulls, ex-Pentagram) és Doug Hakes gitárosok, Ron Holzner (The Skull, ex-Trouble) és Sean McAllister (Witch Slayer, ex-Trouble) basszusgitárosok, valamint Brian Gaona csellós (Blackfinger) járult hozzá játékával (és esetleg szerzőként) a végeredményhez. Robinson írta például az Isolation-t és a Wish You Well-t, Snyderrel társszerzőként a Rest in Peace-t; az If He Lost It All kivételével valamennyi nótában ő ritmusgitározik, a Wish You Well-ben pedig bőgőzik.
Az anyag egy hónappal Wagner halála előtt készült el; a Cruz Del Sur Music eredetileg tavaly októberben akarta kiadni, de Eric menedzserével, Mike Smith-szel egyetértésben végül idén márciusra tolták a megjelenést.
A lemez Wagner életművének egyfajta szintézise. A mélyebb hangzások és a „gyorsabb” témák (értsd: középtempók) a Trouble-t idézik – ezek alkotják az anyag gerincét, és ezekhez kapcsolódnak aztán a Blackfingerből ismerős, szellősebb, melankolikusabb témák. E két fázis van, hogy egy dalon belül váltja egymást (Rest in Place), de akadnak szigorúbb, súlyosabb és/vagy tempósabb szerzemények (Strain Theory, Walk With Me to the Sun, Wish You Well ), illetve álmodozó, szomorúbb tételek is (ilyen a csellós If You Lost It All vagy a refrénre valamennyire besűrűsödő In the Lonely Light of Mourning). „Úgy gondoltuk, a kevesebb ez esetben több lesz, ezért szándékosan szellősre, nagyszabásúra vettük a nótát, helyet hagyva a levegővételeknek” – nyilatkozta Snyder a címadó nótáról.
Az Isolation háttérben őrlő riffjei kapcsán érzek némi Corrosion of Conformity-s, Down-os áthallást, ami talán arról is árulkodik, hogy utóbbi csapatok számára – a Black Sabbath mellett – melyik zenekar jelentett még komoly inspirációt (a Trouble). Rám az itt elhangzó dalok közül a Strain Theory és Walk With Me to the Sun volt a legnagyobb hatással, de alapvetően a különböző hangulatú számok által nyújtott érzelmi hullámvasutazás sem volt ellenemre.
Aki eddig is imádta Eric hangját, az ezeket a dalokat hallva sem fogja megtagadni őt. Nekem van egy cseppnyi „akkor most hol is vagyunk tulajdonképpen?” érzésem, a válasz pedig, hogy minimum három zenei világ közötti senki földjén, vagy ezek metszetében; egyszerre itt is és ott is, éppen ezért sehol sem teljesen. Egyszerre izgalmas és zavarba ejtő szituáció.
„Eric mondott valamit, amit soha nem felejtek el – emlékszik vissza Mike Smith –: Ha ez a legutolsó munkám, tökéletes befejezése a történetemnek.” A magam részéről örülök, hogy kaptunk még egy ráadást, ezt követően viszont valószínűleg tényleg elhallgat a Hang, felgyúlnak a fények, szétszéled a hallgatóság. Eric Wagner nagyságát azonban még sokáig zengik az életében készült albumok. Szerencsére van belőlük néhány…
Leave a Reply