Beszélgetés Axel Rudi Pell-lel
Axel Rudi Pellt nem kell bemutatni a régóta a keményebb zenékért rajongóknak, hiszen a nemzetközi sikerre szert tett Steeler gitárosaként a ‘80-as évek első felétől a színtér szereplője volt, és az akkori, nyugatnémet Metal Hammernél is dolgozott. A zenekar feloszlása után szólókarrierbe kezdett, amivel csak fokozta addigi sikereit. Az alábbi interjút ma megjelent albuma, a Lost XIII kapcsán, de még február 9-én, személyesen készítettem vele. A beszélgetés élő mivoltának köszönhetően nem egy statikus kérdés-felelet játéknak, hanem egy dinamikus szóváltásnak lehettek „szemtanúi“.
Helló, Axel! Korábban már többször is találkoztunk személyesen: legutoljára a kölni Saturnban, de előtte is egy párszor Bochumban, ahol rendszeresen telt házas koncerteket adsz. Zenei pályafutásodat a harmadik Steeler album, a Strike Back (1986) óta követem. Akkori barátaimmal szívesen hallgattuk ezt a lemezedet. Talán pont az emlékek miatt ez a kedvencem tőled. Te magad hová sorolnád be ezt az anyagot a diszkográfiádba?
Az általad említett Steeler album számomra is a legfontosabb; a hangzásának és a rajta hallható szerzeményeknek köszönhetően egy teljesen másik ligát képviselt, mint az azt megelőző két album. Sokkal jobban ment a dalírás, az összjáték is hatékonyabb volt, és egyre előrébb jutottunk a csapattal. Alapvetően az azt követő Undercover Animal (1988) is rendben volt, de ott már megmutatkoztak a jelei annak, hogy a többiek egy másik irányba akartak elmozdulni zeneileg.
Ez rajongói oldalról is érezhető volt. De miért nem jöttetek a ‘80-as években Magyarországra, hiszen a Stormwitch, a Helloween, az U.D.O. és a Kreator is meg tudta ezt szervezni?
Fogalmam sincs. Németországban szinte minden helyen (néha WC-nagyságú termekben is) játszottunk, ahol csak áram volt. 🙂 Akkoriban minden hétvégén felléptünk. Egy hosszabb, öt-hat hetes turnét viszont nem tudunk volna megszervezni, mert mindannyiunknak rendes, polgári munkahelye volt. Valószínűleg ez az oka annak, hogy nem tudtunk elmenni. Másrészt pedig csak egy kis, Barkas nagyságú transzporterünk volt, amivel vittük a cuccunkat, a koncertek után pedig hazamentünk, mert nem volt pénzünk hotelre.
Mikor kezdtél gitározni? Gondolom, jóval a Steeler előtt…
Nem, a Steelerrel kezdődően! Ha-ha-ha! 🙂 A viccet félretéve, körülbelül 1972 közepén, akkor kaptam az első akusztikus gitáromat a szüleimtől a születésnapomra. A Deep Purple-t hallgatva a rádióban arra gondoltam: ez mekkora jó zene! Fantasztikus! Én is ezt szeretném csinálni: ilyen dalokat játszani, feldobni a gitárt a levegőbe, elkapni, tovább játszani és pörögni a színpadon. Úgyhogy gitárórákat vettem, majd 1973-ban megkaptam az első elektromos gitáromat, és elkezdtem egy iskolai zenekarban játszani. 1974 júliusában volt az első fellépésünk, amikor is lerobbant egy diszkó hangberendezése, az emberek viszont táncolni akartak, a szervezők pedig bepánikoltak, hogy akkor most mi lesz. A főnök lejött hozzánk a próbaterembe, ami a diszkó alatt volt, hogy nem mentenénk-e meg az estét, és játszanánk egy szinttel feljebb, mert az emberek szívesen iszogatnának tovább. 🙂 Megtettük, aztán három hét múlva ismét, és akkor már egy baráti zenekar is eljött, hogy játsszon előttünk. Na, az minden volt, csak jó nem, de akkor és ott elment, tetszett az embereknek.
És hogyan jött létre a Steeler?
Hű, ezen el kell gondolkoznom… 1978-ban történt, amikor szintén a suliban próbált egy pár ember, körülbelül 30-40 zenész. Egy dobos sráccal eldöntöttük, hogy együtt akarunk játszani. Ő ismerte Volker Krawczakot, aki basszusozott. A többiek pedig megragadták az első, kezük ügyébe kerülő hangszert. Elkezdődtek az első közös próbák, akkor még sűrűn változó zenésztársakkal, 1980-ban pedig megalakult a Steeler.
Már akkor világos volt számotokra, hogy milyen stílusban akartok muzsikálni? Voltak viták azzal kapcsolatban, hogy mit hogyan játsszatok vagy milyen ruhákban lépjetek fel?
A ruhákkal nem volt probléma, mert mindenki motoros dzsekit és farmert viselt. Öltözködési tanácsokat nem akartunk hallani, nemhogy megfogadni. Mindannyian ugyanúgy nézünk ki, és ezzel elégedettek voltunk, hiszen a privát életben is így rohangáltunk. Ez a kezdetektől fogva így működött, ahogy zeneileg is hard rockot vagy metalt akartunk játszani, úgyhogy ezen sem volt vita.
A Metal Hammernél is dolgoztál, a ‘80-as évek közepétől egészen 1993-ig, amikor a magazin Münchenbe költözött.
Igen, így volt.
Mi állt a felmondásod hátterében: szakmai vagy magánéleti okok? Feltétlenül Bochumban akartál maradni?
A magazin először Lüdenscheidból költözött Dortmundba, ami tőlem, vagyis Bochumtól nem volt messze: körülbelül 35 percet utaztam otthonról a munkahelyemre. 1987-től 1993-ig dolgoztam ott. A kiadót már 1987-ben megvásárolta Jürg Marquard Svájcból, akihez a Musikexpress, a Pop/Rocky és a Crash magazin is tartozott. Ez hiba volt a régi tulajdonos részéről, mert ekkortól már lehetett volna keresni a magazinon, és a lemezcégek is fektettek bele pénzt. A kiadó 1993-ban Münchenbe költözött. Én már az elején megmondtam nekik, hogy semmiképpen nem tartok velük, mert a barátnőm Bochumban lakott, és a fontosabb kapcsolataim is a Ruhr-vidéken éltek. Így aztán elváltak útjaink. Mivel láttam, hogy kizárólag a zenéből nem tudok megélni, amikor az egyik ismerősöm nyitott egy CD-üzletet, heti két-három alkalommal segítettem neki az eladásban.
Ehhez hozzá kell még tennem, hogy 1992-ben, amikor még a Metal Hammernél dolgoztam, volt egy idegösszeomlásom. Napközben végig melóztam, éjszaka pedig dalokat vettem fel. Ez az Eternal Prisoner album időszakában történt. Hét-nyolc héten át minden nap déltől este hatig dolgoztam, utána pedig este héttől hajnali négyig intenzíven stúdióztam. Aztán irány haza, és pár óra alvás után megint munka. Két hónap után jött az összeomlásom, és akkor kész, vége volt. De ettől a lemeztől, tehát 1992-től kezdve már meg tudtam élni a zenélésből, és már csak emiatt sem kellett Münchenbe költöznöm.
A Metal Hammernél szabadúszó voltál vagy alkalmazott?
Tulajdonképpen mindkettő. Szabadúszó, de mindig elláttak feladatokkal, és állandó munkatársként számítottak rám.
Kapcsolatban állsz még Peter Burtz-cel (a Steeler egykori énekesével), aki szintén a Metal Hammernél dolgozott, sőt, 1989-1991 között a lap főszerkesztője is volt?
Igen, vele többé-kevésbé tartós a kapcsolatom. Rendszeresen találkozunk ezen vagy azon a partin, például az 50. születésnapi ünnepségén is ott voltam. Személyesen is összefutunk, de telefonálunk is egymásnak körülbelül évente kétszer. A koronavírus-járvány miatt viszont mostanában sajnos ritkábban látjuk egymást.
Rajongóként is örvendetes hallani, hogy nem vagytok haragban egymással. Annak idején úgy tűnt, hogy zenekarként meglehetősen egységesek vagytok…
Egyetlen volt zenésztársammal sem vagyok haragban. Minden a legnagyobb rendben. Mindig örülünk egymásnak, ha találkozunk.
A jövőben látsz esélyt egy Steeler-újjáalakulásra?
Nem. 2014-ben, négy dal erejéig összejöttünk a 25 éves jubileumi bulinkra a Bang Your Head fesztiválon, de az egykori dobosunk kivételével senki nem akarná ezt továbbvinni, mindenki elégedett volt ezzel az egyszeri alkalommal. Ezenkívül szólóban sokkal sikeresebb vagyok, mint a Steelerrel valaha is voltam, és miért csatlakozzam valamihez, ami a mostani sikereim közelében sincs? Nem látom értelmét, és a többieknek is teljesen más a munkájuk, amiben sikeresek, és nem is akarnak másra koncentrálni.
Oké, eleget faggattalak a múltadról, térjünk rá az új lemezedre, ami ma jelenik meg a Steamhammer/SPV-nél, amely kiadó szintén a ‘80-as évek óta létezik. Esetükben is a ‘80-as évekre esküszöl, akárcsak a zenei stílusod kapcsán? 🙂 Talán mert ők tudják a legjobban, hogy mi lehet számodra mint tradicionalista számára a legjobb?
Részint igen, de amiatt is, mert ők érzik, hogy hol van szükségem a művészi szabadságomra. Más zenészektől hallottam, hogy ha lemezt akarnak megjelentetni, a kiadó mindig megkéri őket, hogy mielőtt stúdióba mennek, küldjenek demókat a dalaikról, hogy a cégnél el tudják dönteni, kiadják-e azokat. Nekem erre nincs szükségem. A lemezcégem csak akkor hallja a dalokat, amikor az adott lemez már teljesen kész van. Senki nem jön hozzám közben, hogy belehallgasson, és helyettem eldöntse, hogy jó vagy sem, amit csinálok. Azt tehetem, amit szeretnék, és úgy, ahogy akarom. Eddig még sosem voltak csalódottak. A lényeg, hogy az adott lemez megállja a helyét. Ezen kívül pedig olyan rendesek, hogy mindig jó sok pénzzel ösztönöznek munkára… Ha-ha! 🙂
A lemezt neked kell előfinanszíroznod?
Nem, már előtte ideadják a lóvét a stúdiós költségekre.
De az a szituáció megváltozott, amikor a stúdiós költségek milliós összegekbe is kerülhettek.
Igen, azoknak az időknek már rég végük! Ez abból adódik, hogy a fizikai hanghordozók, a CD, az LP vagy a kazetta sajnos már nem olyan fontosak a rajongók számára, így az eladási számok is csökkentek. Ma már előnyt élvez a Spotify, a YouTube vagy a többség ingyen tölti le a zenéket a netről, és nyilvánvaló, hogy ezzel egyenes arányosan a lemezcég sem fektet nagyobb összeget egy kiadványba. Persze jó lenne, ha többet adnának el belőle, és bosszantó, hogy nem invesztálnak bele többet, de ez a jelenlegi helyzetben valahol érthető. Amit pedig az internetes szolgáltatók a zenekaroknak fizetnek, az nevetségesen kevés, holott nekik több hasznuk van a zenékből, mint azoknak, akik létrehozzák azt a bizonyos „terméket“! De mi mint művészek, nem hagyhatjuk abba az alkotást.
Sajnos, a helyzet megoldása nem a múltban keresendő, és a fejlődés sem visszafelé halad.
Így van, nem fordíthatunk hátat a valóságnak, mert attól a probléma még nem szűnik meg.
Te magad hogyan hallgatsz zenét manapság? Talán a Spotify-on keresztül? 🙂
Ha-ha-ha! 🙂 Dehogy! Megmondom őszintén, igen ritkán hallgatom mások zenéit, legfeljebb ha vezetés közben bekapcsolom a rádiót. Azt viszont csak azért kapcsolom be, mert az egyik helyi adón mindig bemondják, hogy hol traffipaxozik a rendőrség, én pedig nem akarok büntetést fizetni. 🙂 Csak azok az új zenekarok érdekelnek, amelyekre felfigyelek a Facebook-on, és ezért rájuk keresek. Ha megjelenik egy új Whitesnake-dal, UFO-nóta vagy mit tudom én, mi, amit szeretek, akkor először belehallgatok a YouTube-on. Ha legalább három-négy dal tetszik a lemezről, akkor megyek és megveszem valamilyen fizikai hanghordozón. Ilyen szempontból is old school vagyok.
Én is ugyanígy vagyok vele: ha tetszik valami, akkor fizikai formátumban is beszerzem, hiszen a művész a lemez „csomagolásával“ is szeretne üzenni valamit, én pedig szeretném megérteni az összkoncepciót. Ha pedig valami abszolút elnyerte a tetszésemet, akkor a super deluxe edition kiadást szerzem be. De az albumot mp3-ba is átjátszom, hogy házon kívül, utazás vagy várakozás közben is tudjam hallgatni.
Abszolút helyes!
Térjünk rá konkrétan az új lemezedre! Mit jelent a címe, a Lost XXIII?
Az életkoromat: 23 éves vagyok. Ha-ha-ha! 🙂 Nem: a lemez címe az ábécé 23. betűjét, a w-t jelenti. W mint world, azaz világ. Elveszett világ. Aztán ezen belül sok mindenről szólnak a dalok.
Nagyon furfangos vagy! 🙂
Látod? 🙂
Miért szerepel hat alak a lemezborítón? Jelenleg ennyien alkotjátok a csapatot?
Nem, de jól spekulálsz. A művész, aki a borítót készítette, a szimmetriát szem előtt tartva hat alakot vázolt fel, hogy három legyen baloldalt és három jobboldalt az oltár előtt. Szóvá tettem neki, hogy mi csak öten vagyunk, mire azt mondta, hogy ha kettéosztjuk a képet, akkor öt szereplő esetén három alak kerülne az egyik és kettő a másik oldalra. Oké, mondtam, és így a végleges változaton is az eredeti hat figura maradt.
Értelek. Az első asszociációm az volt, hogy kibővült a zenekar.
Á, nem. Nem mi vagyunk láthatók a borítón. 🙂
Első videós dalotok, a Survive február 18-án jön ki, a második szám, a Down on the Streets pedig március 25-én. (A beszélgetés február 9-én zajlott. – NN) Szöveges videók lesznek ezek, vagy igazi klipek valamilyen történettel a filmkockákon?
Az első szöveges videó, és már készen is van. Szerintem szuper jó lett. Egy kis történet képekkel, amik passzolnak a szöveghez, és az egészet lángokkal animáltuk. A másik dalnak is hasonló lesz a koncepciója, de azt még nem készítettük elő. Legszívesebben az egész zenekart megmutatnám benne, de erre jelenleg nincs lehetőség. Egyes tagokat nem tudok bereptetni Németországba, sok pénzbe kerülne, és nem is nyomna sokat a latban, hogy egy forgatott történetet mellékelünk az adott dalhoz vagy sem. Viszont reménykedem abban, hogy ősszel turnéra indulhatunk, és új, aktuális zenekari fotókat készíthetünk.
Mi lesz az eltolt tavaszi turnétokkal? Vannak már konkrét dátumok, és aláírtátok a szerződést? Hallottam, hogy Húsvét előtt lazításokat léptetnek életbe, és így lehet majd konkrét időpontokat tervezni. Mintha tavaly is így lett volna…
A 2020-as időpontjainkat át kellett tenni pontosan egy évvel későbbre. A mostani dátumaink áprilisban és májusban, valamint szeptemberben és októberben lennének. Így terveztük be, de sajnos a tavaszi turnéidőpontokat el kellett tolni 2023-ra. Nagyon remélem, hogy az őszi dátumok megmaradhatnak, és tudunk játszani! Ha a törvény azt mondaná áprilisban és májusban, hogy játszhattok, de nem használhatjátok ki a csarnok teljes kapacitását, az mind a zenekar, mind a szervezők számára veszteség lenne. A jelenlegi kalkulációnk szerint ez 30 százalékos kihasználtságot jelentene, vagyis egy ezer férőhelyes helyiségbe csak 300 embert engedhetnénk be; ki lehet számolni a jegyárakkal, hogy mennyi lenne a különbség. Azon kívül pár koncerthelyszín, mint a bochumi Zeche már most telt házas, teljes kapacitással az összes jegy elkelt. Mit mondanánk a fennmaradó 70 százaléknak, akik nem jöhetnének be: őt beengedjük, a másik kettőt viszont nem?
Igen, ez jogtalan és több mint bosszantó lenne.
Igen, pontosan. Másrészről pedig nem lenne gazdaságos. Mindkét fél veszítene. Emiatt nem is akarunk fellépni ilyen bizonytalan helyzetben, és ez mindkét félnek jobb. Egy barátom azt mondta: “Egy igazi koncert olyan, hogy az emberek az ablakokból is lógnak, és izzadság csepeg a falakról.“ 🙂 Egy rock´n´roll show-t nem lehet úgy megrendezni, hogy tele van szabályokkal, korlátozásokkal: csak ülve, maszkban, amit nem lehet levenni, és így nem lehet sört inni, egyenként mehettek ki a mellékhelyiségbe stb. Ez nem megy, ha ennek a betartatásáról is gondoskodnod kell. A későbbi koncerteken ilyesmire remélhetőleg nem fog sor kerülni, csak türelmesen ki kell várni.
Reméljük, hogy így lesz. Az aktuális lemezedre visszatérve, kedvenc számom a hetedikként elhangzó Follow the Beast, ami engem a kedvenc Steeler-korszakomra emlékeztet. Gondolod, hogy a jövőben többször is visszatérsz majd a dinamikus rock´n´roll gyökereidhez? Gyakrabban szeretnék tőled ilyesmit hallani! 🙂
Tényleg? 🙂 Ennek igen örülök. Talán azért érzed így, mert a te gyökereid is egészen a New Wave of British Heavy Metal-ig nyúlnak vissza. 🙂 Ez a dal 1981-ben, 1982-ben vagy 1983-ban is keletkezhetett volna. Kétség kívül a klasszikus angol metal muzsikák inspirálták: egy kicsit Judas Priest, egy kicsit mit tudom én, mi… Én magam is szupernek tartom, de nem ez a kedvenc számom a lemezről. A riff spontán jutott eszembe, és magam is a N.W.O.B.H.M.-ra gondoltam. A zenekarban a többiek és a kiadó is szuper nótának tartja. Érdekes ez az összhang. 🙂 Mások viszont azt mondták, hogy minek írtam ezt a dalt, hiszen ugyanolyan, mint amilyeneket korábban is készítettem.
Á, nem igaz. Pont ilyen dinamikára és energiára lenne szükség a metalban.
Szerintem sem igaz, én cool-nak tartom.
Azt látom, hogy a koncertjeiden mind az old school generáció, mind a fiatal nemzedék jelen van. Úgy tűnik, mind a két tábornak tudsz valamit nyújtani a programoddal. Az egykori Steeler-rajongók és a modernebb hangok kedvelői is elégedettek azzal a keverékkel, amivel dolgozol.
Ja, van benne valami, még ha nem is tudatosan kalkulálok így.
Ahogy a rajongók azt joggal várják tőled, az új albumod is tipikus Axel Rudi Pell produkció. Itthon figyelmesen meghallgattam Hi-Fi berendezésen, és nekem valahogy úgy tűnik, mintha a dobok digitálisan lennének felvéve, valamiféle hiányérzetem van ezen a téren. Vagy tévedek? Ha nem, akkor ez anyagi megfontolásból történt?
A dobfelvételek bemikrofonozott dobokkal történtek. Amit csináltunk, és amivel már jó pár lemez óta élünk, hogy samplereket keverünk a dobfelvételekhez, azaz a dobokat triggeljük. Maguknak a doboknak nincs közük ahhoz, hogy dobkomputerrel lettek a dalokhoz keverve. A samplereket a dobok eredeti akusztikus jeleihez kevertük hozzá. A dobokat maga Bobby (Rondinelli) játszotta fel, élőben, esetleg minimális csúszásokkal. De ez a metódust már a ‘80-as évek második felétől alkalmazzák. Például a Scorpions minden albumán a dobok nagyon triggelve vannak, elektronikus pergőt tesznek rá a természetesre. Szóval ők még extrémebben élnek ezzel, mint mi. Személy szerint nagyon klassznak tartom a hangzásunkat. Bobby azt mondja, neki elég lenne a természetes sound, én viszont azt vallom, ahhoz, hogy a végleges hangképben minden egyenletesen és „gonoszabban“ szóljon, mindenhol szükségünk van a triggelésre.
Szövegileg van valamilyen vezérfonala az albumnak? Számomra úgy tűnik, hogy különböző tematikájú dalok kaptak helyet a lemezen. Mintha említetted volna, hogy a szövegek a világban zajló eseményekről szólnak…
A dalok különböző tematikájúak, de összefüggésbe hozhatók a lemez címével. Például ott van a Down on the Streets, amiben egy drogos párról van szó, akik az utcán élnek. Az ilyen élet elég kemény. A Freight Train-ben olyan hajléktalanokról, hobókról mesélünk, akik az Egyesült Államokban élnek egy tehervonatban. A Fly with Me egy szerelmes szöveg a vágyakról. A Gone with the Windben egy kutyáról esik szó, aki a gazdája után vágyik. Az állomáson van éppen, ahol a gazdáját várja haza a munkából. A vonat meg is érkezik, de a gazdája nem jön, mert a munkában balesetet szenvedett és meghalt. A kutya nem tudja ezt, és egy évig minden nap vár rá. Ez egy valóságos történet, ami elgondolkodtatott. Az emberek enni és inni adtak neki, mert mindig ott látták az állomáson. Az állat nem értette, hogy mi történt, így valószínűleg ő is elveszettnek érezte magát a világban.
Érdekes tematika! Értékelem benned, hogy ebben a pandémiás időszakban nem egy olyan lemezt készítettél, amelyen a kedvenc dalaidat játszod más előadóktól, amivel a rajongóidat igyekszel megtartani, hanem új, kreatív ötleteket kivitelezel.
Tavaly egy olyat is készítettem. Ha-ha! 🙂
Úgy értem, hogy nem megint egy „helykitöltő“ albumot, egy tribute után, mondjuk, egy karácsonyi anyagot. Dolgozol már a következő lemez dalain?
Még nincsenek új dalaim. Most csak abban reménykedem, hogy ez év őszén élőben is játszhatjuk majd az új lemez nótáit. Ezt követné az elmaradt turné jövő tavaszi folytatása, és nyáron nagyon remélem, hogy fesztiválokon is tudunk majd játszani. Aztán a turnét szeretnénk jövő ősszel folytatni, és olyan helyeken is fellépni, ahol eddig még nem vagy nagyon régen nem játszottunk, mint például az Egyesült Királyságban. Szeretnénk jól megturnéztatni az albumot!
Ki szervezi a koncertjeidet?
A Continental Concerts.
Ezen a nyáron játszol valamelyik fesztiválon?
Ebben az esztendőben is az a probléma, hogy – ugyanazokkal a fellépőkkel – már két éve tologatják a fesztiválokat. Ezekre bejutni már nem lehetséges, mert azok a bandák nem mondták le a részvételüket. Wackenben például 2016-ban játszottunk utoljára, és 2021-re lettünk volna ismét betervezve, de ez nem jött össze, mert már előtte is komplett programok lettek továbbtolva.
Ennyi év zenélés után honnan merítesz inspirációt?
Nem tudom megmondani. Talán azért, mert zseni vagyok. 🙂
Akkor honnan származnak az ötleteid? 🙂 Hogyan osztod fel a munkát saját magad és a zenésztársaid között?
Az ötleteimet demó formájában játszom fel gitárral, basszusgitárral, billentyűs hangszeren, és fejhangon énekelek hozzá. 🙂 A dobokon kívül először mindent otthon készítek el, másoknak bemutatható formában. Ezután stúdióba megyünk, ahol rájátszom a felvételekre, és kicserélem a sávokat a komputerben. De először a dobosunk, Bobby játssza fel a saját témáit azokra a hangszerekre, amiket én vettem fel, majd jön a billentyűs hangszer vagy a basszus. Ezután az igazi ritmusgitár és Amerikában az ének lesz felvéve, legvégül pedig a szólók, ismét Németországban. A többiek is beleszólhatnak a dalok végleges formába öltésébe, és kérem is őket, hogy mondják, ha valamit másként játszanának. Közösen meghallgatjuk ezeket a javaslatokat, a legvégén pedig eldöntöm, hogy mi passzol a legjobban az adott dalhoz. Sőt, az énekesünk (Johnny Gioeli) is javasol változtatásokat, és aztán Skype-on kipróbáljuk, hogy hogyan működik az adott ötlet; olyan is van, hogy egy második és harmadik kórust is felveszünk. Szóval demokratikus módon dolgozunk, és addig vitatkozunk, amíg igazam nem lesz. 🙂
Vagyis nyitott vagy az ötletekre, amíg azok szerinted hozzátesznek a dalokhoz, de te döntöd el, hogy mi az, ami a te neved alatt jelenik meg.
Pontosan. A magam producere is én vagyok. Ha valaki más lenne, biztos megölnénk egymást a lemezmegjelenésig, de ez így elmarad. 🙂
Köszönöm szépen, hogy ilyen jókedvűen és őszintén, nyitottan válaszoltad meg a kérdéseimet! És biztos megint látjuk egymást a turnéd valamelyik állomásán. Sok sikert az új lemezhez!
Én is köszönöm, hogy időt szakítottál erre a beszélgetésre!
Leave a Reply