Askara: Lights of Night (2022)

Míg a nyolcvanas és a kilencvenes évek színtereit, alirányzatait a mai napig megkerülhetetlen alapokként kezeljük, addig az ezredforduló környékének metalzenei trendjeire nem hivatkozunk lépten-nyomon. A metalcore, a deathcore, a szimfonikus rock/metal, illetve a gótikus doom/death vonal azonban két dekáddal ezelőtt talán az utolsó olyan, az összes műfajt érintő, nagy retró hullámot megelőző oldalhajtások voltak, amelyek valóban hozzá tudtak tenni valami újat a korábbi, jó bevált formulákhoz. Persze lehet azzal jönni, hogy ezek egyikének sincs semmi köze az igaz metal eredeti szellemiségéhez, és a heavy/speed/thrash/doom/black/death irányzatokon kívül ezen alműfajoknak keresnivalójuk sincs a metal halmazában. Az viszont tény, hogy valahol 2003-2004 környékén ezek a stílusok uralták az underground palettáját, amelyek közül a mi szempontunkból most a szimfonikus rock/metalon és a gótikus doom/death vonalon, azaz a mély hörgések és női ének kombinációjával előadott, a Within Temptation, az After Forever és a nyomunkban feltűnt, majd gyorsan el is feledett társaik nevével fémjelzett stíluson van a hangsúly.

A svájci Askara ugyanis nagy vonalakban és kisebb pályán éppen ennek az irányzatnak a mai leképezése. Bár a bázeliek nem hangoztatják, legfőbb hatásaik feltehetően a Theatre Of Tragedy, a Sirenia, illetve a Tristania lehettek. Az idén tízesztendős négyes a napokban jelentette meg Lights of Night című nagylemezét, amely a 2016-os Horizon of Hope után a második megnyilatkozásuk. A zenekar jó underground szokás szerint tét nélküli örömzenélésben utazik, eget rengető célokat nem tűztek ki maguk elé. Nem kísérelik meg a lehetetlent, meg sem próbálják megváltani a műfajt. A tagok a mai trendekkel ellentétben nem érdekeltek egy halom egyéb formációban; ha jók az információim, mindegyikük csak és kizárólag az Askara soraiban aktív. A Lights of Night nem egyéb egy stílusgyakorlatnál, ha pedig ekként kezeljük, különösebb gond nincs is vele.

A zenekar arca a frontasszony, Miril, aki egyben a billentyűs hangszerek felelőse is. Az énekesnő nem áriázza szét a dalokat, feltehetően ellesett pár trükköt az Evanescence-vokalista Amy Lee-től is, akit a zenekari honlapon (ugyanis ilyenje is van a csapatnak) maga is a hatásai közé sorol. A hangszeres szekció tagjai (azaz a gitáros Benjamin, a dobos Raphael és a basszusgitáros Elia, aki az extrém férfi éneket is jegyzi) pedig zenei gyökereikként többnyire modern metal formációkra hivatkoznak.

A felvezető szerepét betöltő The Birth of Star olyan dallamokkal kezdődik, mint egy két évtizedes Within Temptation szerzemény. A beérkező riffek ellenben már a Gojira dolgaival is rokonságban állnak. A tényleges nyitódalban, a Nocturne of Cold Misery-ben a svájciak a teljes eszköztárukat csatasorba állítják. Az alapvetően doom-os tempójú dalban oda-vissza váltják egymást az extrém vokálok és az éteri énekdallamok. A Through Fire némi szigorodást mutat a riffek terén, de az Askara nem variál a tempókkal, a relatíve változatosság a dalszerkezetek számlájára írandó. A mély hörgéseket rendszeresen ellenpontozzák a sokszor alárendelt szerepben feltűnő női kórusok, a zongorajáték, illetve az esetenként felbukkanó vonós hangszerek. A soron következő By God pedig egy az egyben a korai Theatre Of Tragedy világát idézi, nemcsak a zenei oldal és a kétpólusú vokálok, hanem a hangzás is a norvégok Aégis lemezére utal vissza.

A dalok egyenkénti elemzésének vajmi kevés értelme lenne, a fentieken túl egyéb érveket azok alapján sem tudnék felhozni a második Askara lemez mellett. A folytonos hasonlítgatásoknak ugyan lenne létalapjuk, de inkább örüljünk, hogy ma is vannak olyan formációk, amelyek jó érzékkel, értő kezekkel ápolják ezt a 20-25 éves alműfajt. Ha mégis kukacoskodni akarnék, akkor legfeljebb a promóciós fotókba tudnék belekötni, ugyanis egy látványosabb, netán egységes zenekari kiállás vagy legalábbis valami, a képi oldalra is kiterjedő koncepció sokat dobhatna az egyébként pozitív összképen. Az ezredforduló környéki Theatre Of Tragedy, Sirenia, illetve Tristania világának kedvelői ettől függetlenül bátran próbálkozhatnak a Lights of Night-tal!

Nameless

About Rattle Inc. 258 Articles
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*