Jeff Scott Soto: Biker Mice from Mars (filmzene, 1993)

A kétezres évek legelején annyira ráizgultam Jeff Scott Soto életművére, hogy a kötelező Malmsteen, Talisman, Axel Rudi Pell és JSS albumok mellett olyan anyagokat is megszereztem, amelyek máskor nem biztos, hogy felkeltették volna az érdeklődésemet. Az Eyes, a Takara, Kuni, Alex Masi, a Human Clay, a Soul SirkUS lemeze(i) és igen, a szóban forgó filmzenealbum is bekerült a gyűjteményembe, és utóbbiak közül – tudom, gyermeteg lélek vagyok, de – egyértelműen ez vált a kedvencemmé.

Mindjárt a zenéről is említést teszek, de ez esetben talán a tudatalattim, az „egér” és a „Mars” hívószavak is működtek: az idősebbek még emlékezhetnek az Egér a Marson című, német-svájci-osztrák-jugoszláv-magyar koprodukcióban készült rajzfilmsorozatra, ami a ’70-es, ’80-as évek fordulóján, talán esti meseként, talán más időpontban ment a Magyar Televízióban. A Biker Mice from Mars, vagyis A Mars motoros egerei nyilván egy egészen más sajtos tál, egy következő generáció élménye volt. Az amerikai sci-fi rajzfilmsorozat, amelyet 1993-ban mutatták be a tengerentúlon, három évadot élt meg, és ez idő alatt 65 részt mutattak be belőle.

A történet főszereplője három marsi egér, akik szülőbolygójukról, az ottani háború elől menekülnek a Földre, amit aztán meg akarnak védelmezni a planétájukat is leigázó gonosz lényekkel, a plutarkianokkal szemben. Emberszabású hőseink imádják a motorozást, és bizony a lézerfegyverek használatától sem idegenkednek.

A történetből videójáték és képregény is készült, 2006-ban pedig újabb 28 epizódban folytatódtak a három főszereplő, Throttle, Modo és Vinnie kalandjai. A filmzenealbum viszont még az első szériához készült. A közreműködők közül a legnagyobb név kétségtelenül az énekes, Jeff Scott Soto, a többiek – számomra – névtelen sessionmuzsikusok. Kellemes meglepetés, hogy a lemezen komplett dalokat hallunk, amelyek közül csupán kettő – a Steppenwolf Born to Be Wild-ja és a Doobie Brothers Rockin’ Down The Highway-je – feldolgozás (témájánál fogva mindkettő abszolút ideillő darab), a többi kifejezetten erre az alkalomra íródott.

Másrészt hogy nem rádióbarát puhánykodást, hanem Soto karakterére (és a film cselekményére) szabott, tökös rockdalokat hallunk. JSS már a döngölős nyitó nóta (a címadó) verzéjében kiereszti a hangját, a refrén viszont egy kissé unalmas robotduma. Ugyanakkor meglepően jó a szóló, és a szöveges közjáték is tetszik, amiben Throttle így szól társaihoz:

Guys, let me tell you something:
In this wild and woolly universe of ours
There’s only three things you can count on:
Your brains, your bros, and your bike!
Helmets on! It’s time to rock and ride!

Több másik dalban is hasonló szövegrészleteket hallunk (Look Out Below, Headin’ Home, Tunnel Rat), a zenét nem megakasztó néhány sorokat, amelyek azért időről időre szembesítenek bennünket az anyag műfajával.

A Rockin’ in the Pitben viszont már nagyon is helyén van a refrén, amelyben Soto énekére férfi vokál vágja rá választ (a dal címét). Ha az albumra gondolok, elsőként ez a nóta ugrik be róla, és a leginkább ezen érzem Axel Rudi Pell hatását. Soto 1992-ben az Eternal Prisoner, két évvel később pedig a Between the Wall albumot készítette a szőke gitárossal, ez a filmzenealbum pedig ugye éppen a kettő között látott napvilágot.

A Tail Whippin’ Time egy együtténeklős, Kiss-es, glam-es hangulatú nóta. Erős funkys húzása van a Look Out Below-nak, és itt is vastagon szól a kórus a refrénben. A Headin’ Home a lemez zongorás lírai nótája, ami a refrénre azért a teljes zenekart bemozdítja.

A lemez első fele hibátlan, a másodikat viszont valamivel gyengébbnek érzem, egyrészt a két átirat miatt, másrészt a maradék három nótának nincs olyan erős saját karaktere, mint az előttük elhangzott daloknak. Az A Mouse And His Motorcycle-ban, mondjuk, éppen hogy remek basszus-gitár kettőst hallunk, sőt párbeszédükbe még az orgona is belekotyog, de maga a tempó és az énektéma nem különösebben ejt rabul. Ugyanez a helyzet a Tunnel Rat-tel és a Ride Free, Citizens-szel is: csak JSS hangja miatt nem kukázom őket, egyébként mindkettő lefelé húzza az átlagot.

Az unalomig ismert Born to Be Wild-ot viszont üdítően jól játsszák, különösen a szinti orgonahangzásáért és hangsúlyos jelenlétéért adnék pluszpontot. A Doobie Brothers Rockin’ Down The Highway-jének nem ismerem az eredetijét, de úgy sejtem, ebbe a dalba is sikerült friss vért pumpálniuk. Utóbbi nóta nem annyira az én világom, de ez sem nagyon lóg ki a többi közül.

Kíváncsi lennék a dalszerzők listájára, ugyanis a Biker Mice from Mars színvonalában, ütős dalaival sok más JSS albumot simán maga mögé utasít. Aki nem ismerné, viszont kedveli hősünk orgánumát, feltétlenül hallgassa meg egyszer-kétszer az anyagot! 😉 Bukósisakot fel, itt a motoros rock ideje!

About Coly 1180 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*