Drágaságaink, avagy gyűjtemények 2020-on túl

Drágaságaim – Papp Tibor Zsolt (Papplanh)

Aktuális áldozatom egy lelkes olvasónk, aki ugyan jelezte nekem, hogy nem érzi magát olyan nagy gyűjtőnek, mint az előtte kivesézettek, azonban az elküldött képek, írások teljesen mást tükröztek. 🙂 Zsoltnak kifejezetten kalandos út vezetett a mostani gyűjtőszenvedélyéhez, pedig vidéki lakosként eleve hendikeppel indult. Levelezgetésünk alatt egy nagyon szimpatikus metal-arcot sikerült megismernem, remélem, mások is követik majd a bátorságát!

Szia! Téged azért be kell mutatni, így, kérlek, röviden mesélj magadról!

Üdv! Papp Tibor Zsolt vagyok, idén leszek 49 éves, a középiskola elvégzése óta folyamatosan a MÁV Zrt. sorait erősítem – vagy inkább gyengítem, hahaha! Szóval harmincegyedik éve dolgozom. Van egy 21 éves fiam, imádom a zenét, és olvasni is nagyon szeretek. Az ország keleti régiójában élünk a párommal.

Vicces, hogy te is a keleti végeken laksz, ráadásul a MÁV-nál dolgozol (Kareszt nem ismered véletlenül?) Van valami oka, hogy sokan gyűjtők arrafelé?

Milyen Kareszt? Mostanában, a tavasz közeledtével egy kicsit elfoglalt voltam… Kertes házban lakom (át tudom érezni, én is 🙂 – R). Lehet, hogy lemaradtam a cikkedről, amiben ezt a bizonyos Kareszt mutattad be…bocs! Nem hiszem, hogy különösebb oka lenne annak, hogy esetleg a keleti végeken többen gyűjtögetnének lemezeket… Egyszerűen így alakulhatott. Biztos vagyok benne, hogy az ország többi részén is ugyanúgy jelen vannak a gyűjtők, maximum nem reklámozza az ilyesmit az ember.

Mióta vagy lelkes gyűjtő? Emlékszel az első hanghordozódra?

Valamikor nyolcadikos koromban az Iron Maiden volt az első metal zene, ami megfogott egy iskolai kirándulás alatt. Annyira magával ragadott, hogy már a kirándulás sem érdekelt, éjjel-nappal a Maident hallgattuk, a nevelőtanárok ki is voltak bukva, hahaha! Később kiderült, hogy a Powerslave album volt az. Középsuliba kerülve (Záhony, vasútforgalmi szakközépiskola) szerencsére jó társaságba keveredtem. Viszonylag kis iskola volt, mindenki ismert mindenkit, és a fiúk között sok metalos volt. Otthon “kisírtam” magamnak egy piacos, Internacional kétkazettás magnót; ment a kazimásolás, mert pénz nem nagyon volt arra, hogy mindent megvegyen az ember. A Pokolgép, Ossian, Running Wild, Kreator, Scanner, Metallica, Megadeth lettek a favoritok.

1991-ben elkezdtem a melót a helyi vasútállomáson, így szerencsére tök ingyen utazhattam az egyik, szintén metalos kollégával, Kökővel, aki sajnos azóta meghalt. Sokszor egyet gondoltunk, és az éjszakás meló után felvonatoztunk Pestre (350 km!), ahol a Vikingben kazetta- és pólódőzsi volt! Többször bevonatoztunk Nyíregyházára is, ahol a lengyel piacon a motorháztetőkre kipakolt, 300 forintos Takt kazettákat vettük táskaszámra, hehe!

Szóval gyűjtővé olyan 1990-1991 táján váltam. Hogy mi volt az első kazetta vagy CD (utóbbi csak 1994-ben kezdett porondra kerülni), már nem igazán emlékszem. Annak idején még a suliból is jártunk Debrecenbe, a Metal Árkádba. Miskolcon, a sétálón is volt valamilyen üzlet, ott egy ujjatlan Slayer pólót vettem, és Nyíregyházán is ott volt a Hangzavar nevezetű bolt… Sok emberrel, sok ilyen üzletben megfordultam, nem emlékszem már, hogy hol, mit, mikor vettem, és főleg, hogy mi lehetett a legelső… Meg aztán vidéki, kisvárosi csóró népségként mindig el kellett adnom az egyik hobbim “szereplőit”, hogy legyen pénzem a másikra. Általános iskolásként képregényeket gyűjtöttem, azokat eladva kaktuszmániás lettem, azokat eladva tudtam később komolyabbnak nevezhető Hi-Fi cuccot vásárolni, aztán jöttek ugye a kazetták, de hogy CD-im lehessenek, ahhoz a kazettákat kellett eladnom.

Miket gyűjtesz elsősorban? Ezeket hogyan, hol szerzed be?

Ma már elsősorban CD-ket gyűjtök, mindenféle stílusban, de leginkább az underground és a depresszív black metal az, ami nagyon tetszik. Annak idején én is átestem azon a folyamaton, hogy először a heavy metal ragadott meg, aztán a thrash, később a death, majd a black metal volt az, amiben igazán kiteljesedett a katarzis, amit a zene adhat. Ez a mai napig megmaradt, illetve kibővült a disznóröfögős, táncikálós goregrind muzsika szeretetével, amiben hazai szinten szerintem a Vile Disgust a legjobb!

Ami a beszerzést illeti, többnyire a hazai disztróktól szoktam rendelni, de pár fővárosi CD-börzén is megfordultam már. Szoktam figyelgetni a hirdetéseket, és a más gyűjtőktől vásárolt, használt CD-k között is találtam már kincseket. Sajnálatos módon egy idegen nyelvet sem beszélek, így egy barátom jóvoltából tudok pár éve a Discogs-ról is CD-ket rendelni, aki viszont nagyon ügyes ebben a dologban. (Neki is itt lenne a helye a szobányi CD-jével és bakelitjeivel, vagy a 100 darabot számláló Graveland-gyűjteményével.)

Mekkora kollekcióval rendelkezel?

Még nem számoltam át, hány darab CD-m van, csak “beköbözni” tudom a mennyiséget, de közelebb van a 2500-hoz, mint a 2000-hez, sőt! Ha a papírtokos promó CD-ket is hozzádobjuk, bizonyosan fölötte van a 2500-nak. No, meg persze folyamatosan csöpögnek be az újabb lemezek: tegnap érkezett kilenc darab, és úton is van másik tíz. 🙂 Ja, és vagy 70 darab még fóliában van, még nem jutottam el odáig, hogy meghallgassam őket. Szóval a fene tudja! Hahaha!

Megkérdezhetem, mekkora értéket képvisel a gyűjteményed?

Fogalmam sincs, nem igazán számolgatom, de ha egy CD egy ezres, már akkor is szép summáról beszélünk! 🙂 Mindenki saját maga dönti el, hogy mennyit ér neki egy-egy lemez; sokszor inkább eszmei értéke van, mintsem materiális: például valamilyen szép emlék társul hozzá, vagy maga az adott kor volt nagyon fontos, amikor megjelent, vagy amikor megismerte az ember…

Melyik a legritkább, legértékesebb darabod?

Huhh! Talán a Mayhem De Mysteriis… CD első kiadása, vagy a Bishop Of Hexen első albuma… Esetleg a The Eye 500 példányban megjelent lemezének első kiadása. Majd kiugrott a szemem, amikor megláttam, milyen árakat kérnének érte… No, de mindenkinek az az értékes, amit nagyon szeret, ami fontos számára.

Legnagyobb büszkeséged?

Nem nagyon lehet csak úgy egy-egy lemezt kiemelni, magát a gyűjteményt szeretem, és persze azt, ahogy gyarapszik. 🙂 Hmmm… talán a Marblebog-os Varga Gabi Fahalmaz promó CD-jét említeném, amit még akkor küldött, amikor leveleztünk, de simán idefér a szintén hazai, Orosz Attila által életre hívott Firn bármelyik mini diszkje. Vagy az Inquisition Invoking the Majestic… albumának díszkiadása…

Beszéljünk a másik végletről is: volt olyan korongod, amelyik drága vagy ritka volt, majd beszerezve csalódtál benne?

Igen, akadt ilyen is. A rosszabbik eset, amikor minőségi probléma van az adott koronggal. Csilli-villi, semmi karc, aztán mégis gyári hibás, akadozik a lejátszás, ugrik… nnna, ez idegbetegség, főleg ha egy ritka cuccal akad ilyen probléma. A másik, amikor emlékeimben úgy él az anyag, hogy mekkora jóság, beszerzem, és amikor meghallgatom, döbbenek rá, hogy vaze, ez nem is akkora nagy eresztés. Ugye elszalad 10-15 év, az embernek valamelyest változik az ízlése, és egy régebben 10 pontos cucc ma már csak 7-8 a képzeletbeli skálán. Persze ez nem a világ vége, elcseréli, eladja az ember, vagy meghagyja dísznek, valahol azonban mégis csalódás. Viszont olyan tágas a zenei repertoár, hogy kényelmesen lehet vadászni valami másra.

Hol tartod őket? Milyen tárolási rendszered van?

Ez jó kérdés. Évekig nem volt konkrét helyük a lemezeimnek. A szekrények tetején, különböző, kisebb-nagyobb polcokon, szekrényekben, dobozokban, mindenütt lemezek voltak. Ha kerestem valamit, jó esetben kellett fél nap, mire megtaláltam… 🙂 Aztán ahogy a fiam egyetemre ment, és “megörököltem” a kisszobáját, arra gondoltam, hogy az lesz a “játszós szobám”, és tavaly egy jó barátom segítségével összeeszkábáltunk egy polcrendszert, ott egyelőre egyben elférnek. A rendszerezés abc-sorrendben, illetve az egyes csapatoknál a megjelenések időrendjében történik. Ám mivel még az egész “játszós szoba” projekt friss, elég háborús körülmények között van minden. A nyáron tervezem rendbe tenni a bedobozolt és feltornyozott könyveket.

Csak veszel, vagy adsz is el?

Olykor eladok egy-két lemezt, de ez nagyon nem jellemző, leginkább csak akkor, ha valamiből több példányom van, illetve ha benézek valamit, és olyan muzsikát kapok a korongon, amit az életben bizonyosan nem szeretnék még egyszer meghallgatni, hahaha! Legutóbb egy német ismerősömmel cseréltünk CD-ket, de többnyire inkább csak vásárolok. 🙂

Mennyire, hogyan tudsz eligazodni a mai zenei dömpingben? Vannak kritériumaid vagy technikáid a jó zenék felkutatásában?

Nos, ha ezt technikának lehet nevezni, akkor csupán annyi, hogy mindent begyűjtök hitványabb minőségben, ami esetleg műfaj alapján bejöhet, vagy amit az ismerősök, barátok ajánlanak. Aztán jól meghallgatom, és a saját magam mércéje alapján lepontozom őket. Van, ami esélyt kap a többszöri meghallgatásra, vagy akár az eredetiben történő beszerzésre, és van, ami nem. Aztán már csak azokat az anyagokat reklámozom ismerősi körben, amelyek nekem bejöttek, azaz egyfajta szűrőként működöm. Persze mivel mindenkinek más az ízlése, más-más élményt nyújt egy-egy album, ezek csak az én szempontjaim alapján jó anyagok. Sajnos vagy szerencsére a zenei érdeklődésem elég széles skálán mozog, így aztán olyan jól el vagyok látva hallgatnivalóval, hogy négyéves lemaradásom van, azaz a 2018-ban lemappázott anyagokat hallgatom, ha éppen van időm. 🙂 Család, munkahely, kertes ház mellett, be kell látni, soha nem marad annyi szabadidőm, mint amennyire igény lenne. De nem panaszkodom. Az átlag zenehallgatónál biztos, hogy így is sokkal több zenét hallgatok.

Mivel játszod le őket?

Uhh! Hát van egy pár szerkezet, amivel hallgatom a lemezeket: egy Sony DVP-NS305 lejátszó és egy Technics SU-VZ220-as erősítő Sony hangfalakkal a nagyszobában, egy Sony CDP-411 CD-játszó, valamint egy Sony STR-DE 545 erőlködő a játszós szobában, de olykor átkapcsolom a Technics SA-AX540-es erősítőre.

Neked is szép nagy gyűjteményed van. Ettől függetlenül vannak CD-k, amelyek nagyon bakancslistásak nálad?

Persze. Ahogyan mondani szokták, lehet az embernek sok CD-je, de elég sohasem. Hahaha! Az évek során azért igyekeztem eredetiben begyűjtögetni azokat az anyagokat, amelyek már évtizedekkel ezelőtt is tetszettek, esetleg csak másolt kazikon vagy mp3-ban voltak meg, de mindent azért nem sikerült. Hogy konkrétumokat is említsek, a svéd Mezzrow 1990-es, egyetlen nagylemeze nagyon érdekelne, de a Fecal Body Incorporated életmű sem teljes még. A német Darkstar mindkét anyaga hiányzik még a polcomról, akárcsak a Babylon Sad Kyrie CD-je, a Flotsam and Jetsam No Place for Disgrace anyaga, valamint pár Death és Nargaroth CD is… De persze valahol pont emiatt érdekes a dolog: mindig lesznek olyan hanganyagok, amelyekre vadászgat az ember, ami jó, mert célt adnak.

Vannak rituáléid hallgatás közben, előtt, hozzá?

Különösebb rituálém nincs zenehallgatás közben, szóval nem gyújtok gyertyát emberi koponyában, nem kántálok mantrákat, hahaha! Általában egymagam szeretem a lemezeket hallgatni, hogy lehetőleg semmi ne vonja el a figyelmemet, de van, amikor olvasok zenehallgatás közben (szerencsére agyban remekül ketté tudom választani a hallgatást és az olvasást), vagy az interneten bogarászok, ez változó. De nem vagyok az a nagyon vájtfülű ember. Persze a minőség azért számít…

Szerinted van jövőjük a fizikai hanghordozóknak?

Hahaha! Ez jó kérdés. Bennem is felmerült már, hogy egy napon talán a sok CD mind egy szelektív hulladékgyűjtőben fogja végezni, de én úgy gondolom, hogy amíg léteznek ilyen megszállott, fanatikus népségek, mint én is, addig igen. Van az az embertípus, akinek kell, hogy fizikálisan megfoghassa, nézegesse az adathordozót, a borítót, a korongmintát, és van, akinek elég egy pendrive vagy egy winchester. Ez változó és nézőpont kérdése, illetve azé, hogy ki mit hozott a gyerekkorából. Fiatalon, csóró rockerként kincs volt egy műsoros kazetta, így nekem a mai napig fontos az eredeti hanghordozó.

Tanácsok kezdő gyűjtőknek?

Venni! Nem eladni! 🙂 Mondjuk, az utóbbi mondat valóban nem butaság, annak idején én is elkótyavetyéltem ma már tök értékesnek számító dolgokat, kazettákat, CD-ket… 🙁

Egyéb, amit szívesen elmondanál?

Néha elgondolkodom egy-egy CD sorsán. Van, amit Miskolcon vesz át egy barátom, felviszi magával Pestre, amit, ha arra járok, átveszek tőle, lehozom Vásárosnaményba, és ha történetesen egy másik haverom CD-it is átveszi, akkor azokat még továbbpostázom Pápára. Igazi világlátott CD-k! 🙂

About Reaper 29 Articles
Fiatalon próbálkozott zenéléssel, de rájött, hogy mindenki jobban jár, ha csak hallgatja azt. Lelkes gyűjtő és hobbikertész, amúgy programozó.

5 Comments

  1. Nem gondoltam, hogy hallok Rólad. Öröm volt olvasni. Annak idején kétezres évek elején sokat másoltál át nekem kazettára. Örök hála. Akkoriban az általad említett heavy thrash death lépcsőkön haladva a black metal volt nagy úr. Így 50 évesen több ezer lemezt meghallgatva kikristályosodott az ízlésem. A black kicsit halványult de vannak nagyon nagy kedvenceim. Inkább a death metal az ami bejön. Régi kedvencek(amihez mindig hű az ember). De vannak újak is mint pl. Galvanizer, Coffins, Cadaveric Incubator, Soils of Fate stb. Török Attila Suffering 2004-es demo felvétele is megvan. Atomkirály. Üdvözöllek a nemkevésbé lepukkadt Salgótarjánból.

    • Hatalmas üdvözlet a Sebaji útra! 😀 Én is örülök, hogy hallok Rólad/Felőled! Igen, a metal zene nem télikabát, amit kinő az ember, ez velünk marad a sírig. Üdv!/Papplanh

  2. A zenéről rengeteget lehetne beszélni ha két “szakértő” összejön. A heavy, thrash a ’80-as évekből. ’89-től death metal. ’90-es évek eleje közepe death metal. Death doom gothic. Kimeríthetetlen rajongói szemmel. Utána a black metal.

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*